Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
324.87
bux:
145130.01
2026. november 2. hétfő Achilles

Benyújtotta lemondását a francia miniszterelnök

Benyújtotta lemondását Jacques Chirac köztársasági elnöknek Dominique de Villepin francia miniszterelnök, egy nappal az új államfő, Nicolas Sarkozy beiktatása előtt.

Villepin 2005. május 31-án vette át a kormányfői tisztséget, egy nappal azután, hogy Franciaország nemmel szavazott az európai alkotmányról szóló népszavazáson. Utódát várhatóan szerdán vagy csütörtökön nevezi ki az új elnök.

Valószínűnek látszik, hogy az új miniszterelnök Francois Fillon, a Sarkozyhoz közel álló volt szociálisügyi miniszter lesz.

A kabinetet az államfő 15 fősre redukálná, amelyben nők és férfiak közel egyenlő arányban kapnának tárcát, és amelybe centrista és baloldali személyiségeket is be akar vonni.

A kormányalakítási tárgyalások ismerői szerint szinte biztosan Bernard Kouchner lesz a külügyminiszter. Az egykori "68-as" diák, aki megalapította a később Nobel-békedíjat kapott Orvosok Határok Nélkül (MSF) humanitárius szervezetet, korábban egészségügyi miniszter volt.

Több tárcával kapcsolatban nagy a bizonytalanság. Kedden reggel még úgy tűnt, hogy Michéle Alliot-Marie védelmi miniszter kapja az új kormányban a belügyminisztériumot, délután azonban már Sarkozy kampányszóvivője, Rachida Dati látszott esélyesnek.

Ugyancsak egy nagy minisztérium élére szánják Alain Juppé volt miniszterelnököt, a tárca a környezetvédelemmel, a tartós fejlődéssel, az energiával és a közlekedéssel foglalkozna.

Ugyanakkor vélhetően nem kerül be a kormányba több Sarkozyhoz közel álló személy. Patrick Devedjain, aki az igazságügy-miniszteri tisztséget nézte ki magának, keserűen jegyezte meg, hogy "a hűség nem feltétlenül ellentéte a hozzáértésnek".

A tervezett kormány összetétele, baloldali politikusok "elcsábítása" nemtetszést váltott ki a szocialista párt vezetőiből, tekintettel az egy hónap múlva esedékes parlamenti választásokra.

"Mindenki nézzen szembe saját etikájával, lelkiismeretével, meggyőződésével. Aki a Fillon-kormányban részt vesz, a jobboldallal tart és jobboldali miniszter lesz" - jelentette ki Francois Hollande, a Szocialista Párt vezetője.

Címlapról ajánljuk
Fordulat jön az időjárásban szerdától

Fordulat jön az időjárásban szerdától

Borongós, szeles napok után a hét második felére napos, száraz, de egyre hidegebb hajnalokkal járó idő érkezik. Kedden még többnyire felhős lesz az ég, főleg délnyugaton eshet kevés eső, a csúcshőmérséklet pedig 7 és 14 fok között alakul. Szerdától északkelet felől fokozatosan szakadozik a felhőzet, csapadék már nem valószínű, a szél azonban keleten még erős lehet. Csütörtöktől derült, napos idő várható, a hajnalok viszont fagyosra fordulnak, pénteken akár mínusz 5 fokot is mérhetnek. Napközben ekkor is kellemes, 9 és 14 fok közötti idő ígérkezik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×