Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
326.17
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Már legszívesebben szabadulna a kormányfőtől a pártja?

Alig percekkel azután, hogy Tony Blair brit miniszterelnök és munkáspárti vezető bejelentette, hogy június 27-én benyújtja lemondását II. Erzsébet királynőnek, pártjának honlapja érdekes változáson ment keresztül. Eltűnt ugyanis a Blair-éveket meghatározó "Új Munkáspárt, új Britannia" logó és helyére a hagyományos, rózsás jelkép került.

Érzelmekkel teli búcsút vett választókörzetétől Tony Blair brit miniszterelnök és pártvezető csütörtökön, amikor bejelentette, hogy június 27-én benyújtja lemondását II. Erzsébetnek.

Saját politikai tömörülése, a Munkáspárt azonban a jelek szerint kevésbé hatódott meg az elmúlt 13 évét meghatározó (Tony Blair 1994-ben vette át a szervezet vezetését) politikus búcsújától.

Régi a vágásuk

Legalábbis erre utal, hogy percekkel a bejelentést követően eltávolították a párt honlapjáról a Blair-éveket szimbolizáló "Új Munkáspárt, új Britannia" logót és visszacserélték a régi, rózsás jelképre.

A lépés mögött alighanem a "régi vágású" munkáspárti személyiségek állnak, akik azoknak a százezreknek a támogatását szeretnék visszaszerezni, akik a Blair-éra alatt pártoltak el a szervezettől, mert nem értettek egyet a régi értékek elvetésével.

Elemzők szerint Tony Blair legesélyesebb utóda, Gordon Brown jelenlegi pénzügyminiszter is ezt a vonalat erősíti majd, amikor már pénteken bejelenti, hogy indul a pártvezetői és kormányfői posztért.

Nem Gordon Brown ötlete volt?

Egyes információk szerint Gordon Brown a kormányon belüli bizalom és tisztesség helyreállítását szorgalmazza majd. A várakozások szerint a politikus a professzionalizmusra és a tapasztalatra helyezi majd a hangsúlyt az imidzs és a médiajelenlét helyett.

Gordon Brown szóvivője ugyanakkor cáfolta, hogy a pénzügyminiszter állna a logócsere mögött. Inkább arról lehet szó, hogy a honlap szerkesztői fel szerették volna frissíteni az oldalt a vezetőválasztási kampány idejére.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

A banki ügyfelek túlnyomó többsége használ banki mobilalkalmazást; ezen belül közel háromnegyedük számára ez jelenti a fő banki ügyintézési csatornát. De mitől bízzuk rá a pénzünket egy szolgáltatóra, és mitől lesz az ügyfél számára jó a mobilbanki app? A 21 Kutatóközpont 1000 banki ügyfelet vizsgáló online kutatása a bankolási szokásoktól a neobankok megítélésén át a biztonsági elvárásokig vizsgálja a digitális ügyfélkapcsolatot. A részletes eredményeket a Portfolio Banking Technology 2026 konferenciáján mutatjuk be november 10-én.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×