Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
326.17
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Összecsaptak a rendőrök és a szélsőbaloldali tüntetők

Csütörtökre virradóra Berlinben, Hamburgban és több más német városban is tüntetések voltak a szerdán tartott rendőrségi razziák miatt. Míg a fővárosban összetűzés nélkül ért véget a tiltakozó akció, Hamburgban sebesülésekkel járó összecsapás volt a rendőrök és a tüntetők között.

A zömében baloldali, illetve globalizáció ellenes felvonulók a G-8 jövő hónapra tervezett heilendammi csúcsértekezlete ellen tiltakoztak, egyben pedig nemtetszésüknek adtak hangot amiatt, hogy a rendőrség szerdán több városban összesen 40 helyen tartott razziát úgynevezett autonóm csoportok központjaiban.

Az akció során több számítógépet koboztak el, de senkit sem tartóztattak le, csupán eljárás indult 20 szélsőbaloldali ember ellen terrorszervezet létesítése gyanújával.

Feltételezik ugyanis róluk, hogy kapcsolatban álltak az elmúlt években elkövetett több merénylettel is, köztük Thomas Mirow pénzügyminiszteri államtitkár gépkocsija ellen páncélököllel végrehajtott támadással is.

A hatóságok értesülése szerint szélsőbaloldali csoportok erőszakra készültek a világ vezető ipari országait tömörítő G-8 szervezet jövő hónapban esedékes csúcsértekezletének megzavarására.

A szerdai razziák miatt az esti órákban több ezren tüntettek Berlinben és Hamburgban. A felvonulók azt vetették a hatóságok szemére, hogy egyszerű bűncselekménnyé akarják minősíteni a G-8 ellen fellépő személyek tiltakozó akcióit.

Míg Berlinben a tüntetés békésen ért véget, Hamburgban súlyos összecsapás alakult ki a kövekkel és üvegekkel dobálózó felvonulók és a karhatalmi erők között. A dulakodásban többen megsérültek, 8 tüntetőt pedig őrizetbe vettek.

A Keleti-tenger partján fekvő Heiligendamm üdülőhelyen tervezett csúcstalálkozó idejére rendkívüli biztonsági intézkedéseket akarnak foganatosítani, egyebek között átmenetileg ismét bevezetik az ellenőrzést a schengeni övezet németországi határain.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

A banki ügyfelek túlnyomó többsége használ banki mobilalkalmazást; ezen belül közel háromnegyedük számára ez jelenti a fő banki ügyintézési csatornát. De mitől bízzuk rá a pénzünket egy szolgáltatóra, és mitől lesz az ügyfél számára jó a mobilbanki app? A 21 Kutatóközpont 1000 banki ügyfelet vizsgáló online kutatása a bankolási szokásoktól a neobankok megítélésén át a biztonsági elvárásokig vizsgálja a digitális ügyfélkapcsolatot. A részletes eredményeket a Portfolio Banking Technology 2026 konferenciáján mutatjuk be november 10-én.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×