Infostart.hu
eur:
368.36
usd:
317.8
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

A kapitalista Manhattan Londont majmolja

Manhattan Londont másolja: a legforgalmasabb területen díjat szednek az autósoktól.

Az ötletet a Föld Napján jelentette be New York polgármestere. Michael Bloomberg azt mondta: itt az idő, hogy ne csak beszéljenek a klímaváltozásról, hanem tegyenek is valamint ellene.

Londonban évekkel ezelőtt vezették be azt a rendelkezést, hogy belépődíjat kell fizetniük azoknak, akik autóval akarnak bemenni a  belvárosba. Kezdetben 5 fontot, azaz csaknem 2 ezer forintnak megfelelő összeget kértek, ma azonban már 8 fontba kerül a belépés.

New Yorkban a tervek szerint 8 dollárba kerülne a behajtás, ez 1.600 forintnak felel meg.

Az ötletet Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója vázolta, aki szerint a keleti parti város úttörő lehet a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

Sőt, miközben vázolták a terveket, egy videobejátszáson Tony Blair brit miniszterelnök üzenetét is megismerhették az érdeklődők, aki szintén úgy gondolja, hogy New York sokat tehet a klímaváltozás elleni harcban.

Bloomberg terve szerint a városrészbe több lakóházat kellene építeni, sőt, azt is tervezi, hogy Manhattanben 250 ezer fát is elültetnek. Csökkenteni akarják a levegő szennyezettségét, és fejleszteni a tömegközlekedést.

A polgármester semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy ha gazdasági eszközökkel próbál hatni az emberek viselkedésére.

Egy rádióreklámban hangsúlyozta: az Egyesült Államok erre az elvre épült, ezt hívják úgy, hogy kapitalizmus.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×