Infostart.hu
eur:
367.85
usd:
317.48
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Egy- vagy kétsebességű legyen?

Berlinben a kormány szóvivője leszögezte, hogy Németország elutasítja a kétsebességű Európát. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a viták ellenére, a berlini nyilatkozatnak megfelelően, 2009-ig sikerül új, közös alapokra helyezni az Európai Unió működését.

A német kormányszóvivő egyértelműen elutasította hogy az európai egyesülés folyamatát esetleg két sebességgel igyekezzenek előmozdítani.

Idézte a kancellárt, aki reményét fejezte ki, hogy az EU 27 tagállama egységesen halad a tervezett szervezeti reformok megvalósítása felé.

Ez válasz az ellenzéki Szabaddemokrata Párt elnökének is. Guido Westerwelle úgy vélte, hogy azok az országok, amelyek nem tartják fontosnak az uniós alkotmányt, előre engedhetnék az alkotmány elfogadóit.

Westerwelle nyilatkozata kapcsolatban áll a cseh és a lengyel államfő bírálataival. Õk ugyanis már a Berlini Nyilatkozat vasárnapi aláírását követően kétségüknek adtak hangot, hogy a szándék megvalósítható-e.

Válaszában a kancellár már hétfőn elismerte, hogy az Európai Unióra nehéz időszak vár, de hangsúlyozta: mindent el fog követni, hogy még a német elnökség idején a 27 tagállam megegyezésre jusson az unió előtt álló reformok ügyében.

A kormányszóvivő nyilatkozatában elutasította az Európai Parlament korábbi elnökének indítványát is.

Ebben szóba hozta a kiválás lehetőségét azon országok számára, amelyek - mint a Cseh Köztársaság, vagy Lengyelország - ellenzik az uniós alkotmányt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Az AfD hiába vezető politikai erő jelenleg Németországban, koalíciós partnerek nélkül egy győztes választás esetén sem tudna kormányt alakítani – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, Bauer Bence.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×