Infostart.hu
eur:
368
usd:
317.59
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

"Elfuserált puccs" a pártelnöki posztra

Házon belüli puccs előkészítésével vádolták meg Peter Mandelsont, az Európai Bizottság brit tagját, miután a politikus azt javasolta, hogy induljon valaki Gordon Brown ellenében a Munkáspárt vezetéséért.

Peter Mandelson arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Tony Blair távozása után Gordon Brown kihívó nélkül átveszi a párt vezetését, akkor ugyanúgy járhat, mint Michael Howard.

A politikus 2003-ban vette át verseny nélkül a konzervatívok vezetését, majd simán elbukta a következő választást.

A jelenleg EU-biztosként dolgozó Peter Mandelson azt is javasolta, hogy a kihívónak a fiatalabb munkáspárti politikusok közül kellene kikerülnie.

A Brown-párti tábor üdvözölte a felhívást, úgy vélik ugyanis, hogy ez figyelmeztetésként hat, és így azok is felsorakoznak majd a kancelláriaminiszter mögött, akik egyébként nem tennék.

"Elfuserált puccs"

Egy pártbeli forrás úgy fogalmazott, hogy néhányan már úgy beszélnek Peter Mandelson felhívásáról, mint egy elfuserált puccsról. Természetesen azt is találgatják, hogy ki lehet az ifjú kihívó, a legtöbben Liam Byrne belügyminiszterre, Andy Burnham egészségügyi miniszterre és Angela Smith önkormányzati miniszterre tippelnek.

Peter Mandelson az Observernek ugyanakkor azt mondta, hogy szerinte David Milliband környezetvédelmi miniszter elnyerhetné a párt vezetését - amely szinte automatikusan azt jelenti, hogy miniszterelnök-jelöltként indulhat a következő választásokon - ha meggyőződéssel száll versenybe.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Az AfD hiába vezető politikai erő jelenleg Németországban, koalíciós partnerek nélkül egy győztes választás esetén sem tudna kormányt alakítani – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, Bauer Bence.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×