Infostart.hu
eur:
354.78
usd:
311.54
bux:
0
2026. június 30. kedd Pál

Áttörés az Alzheimer kezelésében

Manapság a 65 év felettiek 5 százalékát, a 80 évnél idősebb embereknek pedig egyötödét fenyegeti a köznyelvben öregkori elbutulásként emlegetett Alzheimer-kór. A betegségre eddig csak tüneti kezeléssel tudtak válaszolni, a Göttingeni Egyetem kutatóinak azonban most sikerült megtalálni a kór pontos okozóját, és így megnyílt az út a betegséget ténylegesen gyógyító szerek kikísérletezésére.

A Göttingeni Egyetem neuropatológiai intézetének kutatói megállapították, hogy az Alzheimer- és Parkinson-kórt, valamint a Creuzfeld-Jakob-betegséget, az eddig feltételezésekkel ellentétben nem az agyi idegsejtek apránkénti elhalása okozza, hanem az idegrostok ingertovábbító csomópontjaiban fellépő zavar váltja ki.

Ezt a zavart fehérjesejtek kóros összecsomósodásából eredő lerakódás okozza, ami az ingerközlés fokozatos elakadásával jár. Ennek következtében magatartásváltozás, a gondolkodás és a kognitív funkciók beszűkülése, azaz teljes elbutulás, majd gyors biológiai leépülés lép fel.

Eddig az idegsejtek pusztulásában látták a három betegség eredetét és ezért a kórt gyógyíthatatlannak tartották. A göttingeni kutatók abból kiindulva, hogy a lerakódás még távolról sem okozza az idegsejtek pusztulását, kezelhetőnek tekintik mind az Alzheimer- és Parkinson-kórt, valamint a Creuzfeld-Jakob-betegséget.

Arra gyanakodnak, hogy a fehérjesejtek összecsomósodása anyagcserezavarokból ered, következésképpen ezen a téren keresik a megoldást, illetve próbálnak olyan hatóanyagot előállítani, amely eloszlatja az ingertovábbítást akadályozó lerakódást.

A felfedezés részleteit most az idegrendszeri kutatás terén mértékadó "Journal of Neuroscience" című folyóirat is közétette. A kutatási eredményt a Heidelbergi Egyetem orvostudományi fakultásának dékánja mérföldkőnek nevezte az elöregedő társadalmakat fenyegető egyik legsúlyosabb betegség gyógyítása felé vezető úton.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mi várható a tőzsdéken?

Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mi várható a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Gazdasági adatok tekintetében az Egyesült Államokból az áprilisi lakásárindexek és a májusi JOLTS álláshelyadatok érkeznek, utóbbi a munkaerőpiac feszességének kulcsmutatója, amelyet a Fed is kiemelten figyel.  Az előzetes adatok alapján emelkedés jöhet az európai tőzsdéken, miután Ázsiában is emelkedett volt a hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×