Infostart.hu
eur:
361.45
usd:
310.82
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Kalapács alá kerülnek a király értéktárgyai

Vissza akarja szerezni a görög kormány a királyi család örökségét egy aukciósháztól, annak ellenére, hogy a volt uralkodó hivatalosan is eladta a tárgyakat.

A görög kormány felszólította a Christie's aukciósházat, hogy ne próbálja értékesíteni azt a nyolcszázötven tételből álló kollekciót, amely az 1863 és 1913 között uralkodó görög király, I. György tulajdona volt.

A görög tisztviselők figyelmeztették a céget: készek perelni is, ha nem lépnek vissza az eladástól.

Az ezüstneműt, festményeket, kínai jade-, valamint Faberge-tágyakat tartalmazó gyűjtemény a korábbi görög királyi birtokról származik.

Nem tudják, hogy került külföldre

A görög kormány szerint a Christie's nem adott megfelelő magyarázatot arra, hogyan jutott az értékes tárgyakhoz.

A Londonban élő Konstantin, Görögország utolsó királyának szóvivője azonban bejelentette: a volt uralkodó 1991-ben eladta a kollekciót.

Az aukciósház munkatársai éppen ezért nem értik a görög kormány álláspontját, és nem látnak okot arra, hogy eleget tegyenek a követelésnek.

Azért csak gondolják át


A görögök annak ellenére is fenntartják igényüket, hogy maga Konstantin közölte: az eladást igazoló bizonyítékokat már többször is bemutatták.

Sőt, a Christie's szerint éppen a most tiltakozó Jorgosz Vulgarakisz kulturális minszter jelentette be január elején a parlamentben, hogy a tárgyak exportját engedélyezték.

A miniszter azonban nem tágít: "Ha valaki megveszi a tárgyakat, és kiderül, hogy lopottak, a görög állam ellene és az aukciósház ellen is eljárást indít."

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×