Infostart.hu
eur:
361.39
usd:
310.88
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Szlovákia jobban teljesített a vártnál

A szlovák pénzügyminisztérium legfrissebb elemzése szerint tavaly a vártnál jobban teljesített az ország gazdasága, a növekedés lényegesen meghaladta a várakozásokat.

Az eddigi 6,6 százalékról a napokban 7,9 százalékra módosította felfelé a 2006-ra vonatkozó hivatalos GDP-növekedési prognózisát a szlovák pénzügyminisztérium. A világhálón közölt adatok szerint a bruttó hazai termék abszolút számokban kifejezve 2006-ban meghaladja az 1,6 billió koronát.

A tavalyi sikeres eredmények alapján az idei évi növekedési előrejelzés 7,1 százalékról 7,4 százalékra módosult.

Bár a döntést nem indokolta a a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet, szakemberek szerint nyilvánvaló, hogy a vártnál gyorsabb növekedés az ország autóexportjának megugrásával, illetve az utóbbi időkben bejelentett új, külföldről érkező beruházásokkal áll összefüggésben.

Tavaly kezdte meg működését a Nagyszombat mellett épült francia Peugeot-Citroen autógyár valamint a Zsolna közelében felépített dél-koreai Kia-Hyundai üzem. Szinte biztosra vehető, hogy rövidesen Szlovákia javára dől el a Samsung tervezett európai nagyberuházása, mely újabb lökést adhat a szlovák gazdaságnak.

Tavaly ősszel az elemzőket és a piacot is alaposan meglepte a harmadik negyedévre vonatkozó GDP-növekedési statisztika, éves szinten a növekedés a várt 6 és fél százalék felett csaknem 10 százalékos volt, így a mostani hatalmas kormányzati prognózismódosítás nem számit teljesen váratlannak.

Egyes elemzők szerint a friss, 2007-es növekedési előrejelzés még mindig kissé alulbecsüli a várható mértéket és akár magasabb is lehet. A pénzügyminisztérium módosította az infláció becsült alakulását is, míg a korábbi prognózisok az idei évre 3,1 százalékos inflációról szóltak, a legfrissebb becslések szerint a pénzromlás mértéke ennél várhatóan alacsonyabb, 2,5 százalékos lesz, ami fontos az euró 2009-re tervezett bevezetése szempontjából.

A szakemberek azonban már most arra figyelmeztetnek, hogy az ország növekedésének később akadályt vethet a képzett szakmunkások máris érződő hiánya, valamint a kutatásra és fejlesztésre fordított alacsony összeg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×