Infostart.hu
eur:
363.37
usd:
312.66
bux:
147251.54
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Amikor a második legnagyobb hadsereg sem elég nagy

Nem sokkal azután, hogy George Bush amerikai elnök ismertette az új iraki stratégiáját, védelmi minisztere a hadsereg és a tengerészgyalogság létszámának bővítését javasolta. Robert Gates 92 ezer katonával szeretne többet.

Az amerikai elnök korábbi bejelentése szerint a jelenleg is Irakban lévő csapatok megerősítésére további 21.500 katonát vezényelnek a közel-keleti országba, legnagyobb részüket Bagdadba.

Nem sokkal ezután az amerikai védelmi miniszter közölte: a következő öt évben 92 ezer katonával akarja emelni a fegyveres erők létszámát, 65 ezerrel a hadseregét (Army), 27 ezerrel pedig a tengerészgyalogságét (Marines).

A létszámemelést követően a hadsereg létszáma 547 ezer, a tengerészgyalogságé 202 ezer lesz. Az Egyesült Államok fegyveres erőinek jelenleg 1,4 millió aktív katonája van, 1,2 millióan pedig tartalékosok, illetve a Nemzeti Gárda tagjai. Ezzel - Kína után - Amerikának van a második legnagyobb hadserege a világon.

Robert Gates hangsúlyozta: a fejlesztés során a harcképesség növelése a fő szempont, hozzátéve, hogy senki sem tudja, meddig kell az amerikai katonáknak Irakban maradni.

A Pentagon azt is bejelentette, hogy a Nemzeti Gárda egyes egységeit és tartalékosok egy részét többször kell Afganisztánba, illetve Irakba vezényelni a korábban tervezettnél. Ez azt jelenti, hogy a következő öt évben számos egységnek kell újabb egyéves aktív szolgálatot teljesítenie.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter az ELTE-ről üzent a magyar egyetemeknek: itt az ideje a változásnak!

Magyar Péter az ELTE-ről üzent a magyar egyetemeknek: itt az ideje a változásnak!

A tanárképzés egyik központjaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) felelőssége is hatalmas abban, hogy a közoktatási rendszerünk is megújulhasson – mondta a miniszterelnök az egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén pénteken Budapesten. Magyar Péter beszélt arról is, hogy a kormány partneri együttműködést kínál az egyetemeknek, továbbá növelné a felsőoktatási végzettséggel rendelkezők arányát.

Európa-szerte korlátoznák az orosz diplomaták mozgását

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Oroszország továbbra is az egyik legsúlyosabb biztonsági fenyegetést jelenti Európa és az egész nemzetközi rendszer számára. A politikus ezért az orosz diplomaták mozgásának korlátozását és az orosz állampolgárok számára kiadott vízumok számának csökkentését sürgette. A diplomáciai vezető úgy véli, hogy az EU-ban dolgozó több mint kétezer orosz diplomata legalább 40 százaléka kémkedik Moszkvának.
Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×