Infostart.hu
eur:
388.71
usd:
330.42
bux:
110715.39
2025. december 22. hétfő Zénó

Bombariadótól családi drámáig: így telt a karácsony Európában

Európa-szerte számítottak rá, mégsem volt fehér a karácsony. Németországban családi dráma, Szlovákiában bombariadó zavarta a nyugalmat. Angliában már a leértékelésekre koncentrálnak.

Szürke szlovák karácsony

Szlovákiában sem havazott az idén karácsonykor, és bár a Tátra üdülőközpontjainak szállodái szinte teljesen megteltek, síelni csupán ott lehetett, ahol megfelelő mennyiségű műhavat tudtak előállítani. Síelésre alkalmas valódi hó csak a Lomnici csúcs közelében és a Csorba-tónál van.

Szakemberek szerint jól látszik, hogy a szlovák üdülők még nincsenek felkészülve a hóhiányra: csak kevés helyen tudnak alternatív programokat a síelés helyett biztosítani a turistáknak.

A bevásárlóközpontok Szlovákiában biztosra mentek: még 24-én is estig tartottak nyitva. Bizakodhattak is, hiszen kiderült: 1989 óta most költötték szlovákok a legtöbbet ajándékokra, az áruházak bevétele 20 százalékkal volt magasabb, mint tavaly.

Kellemetlen esemény volt azonban, hogy az egyik pozsonyi pályaudvaron szenteste napján kétszer is bombariadót jelentettek, így a nemzetközi vonatok több órás késéssel indulhattak csak útra.
Csendes karácsony a németeknél

Hiába várták, nem havazott Németországban, még az Alpokban sem: fehér karácsony helyett szürke és ködös volt az időjárás. Éppen ezért a becslések szerint a németek negyede, közel 20 millióan döntöttek úgy, hogy nem otthon, hanem valahol délen, melegebb éghajlaton tölti az ünnepet.

A német kereskedők a karácsonyi rekordbevétel mellé további milliókat várnak: a január 1-jei áfa-emelés miatt a két ünnep között valószínűleg többen vásárolnak majd, az év elején azonban minden bizonnyal visszaesik majd a kereslet.

Németországban szokatlanul csendesen, békésen telt a karácsony, csupán egyetlen szomorú tragédia borzolta a kedélyeket: szenteste Erfurtban férjével való vitája után egy fiatalasszony megfojtotta ötéves fiát, majd öngyilkosságot kísérelt meg.Vásárlási láz és rókavadászat a ködös Albionban

Angliában is a megszokott módon zajlott a karácsony: sült pulyka, délutáni pihenés, séta, majd II. Erzsébet éves karácsonyi tévébeszéde. Az ünnep másnapján a városokban, főleg Londonban ismét megindult a vásárlók rohama, miután az üzletekben megkezdődtek a kiárusítások.

Míg az urbánus angolok a leértékelésekre vadásznak, vidéken megtartották a szokásos karácsonyi rókavadászatot. Idén 25 ezer lovas vett részt a véres játékban, amelynek szabályait már a törvény szabályozza: a rókát hajtó kutyák nem téphetik szét a zsákmányt, azt a vadászoknak kell lelőniük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások látszanak a mai kereskedésben, enyhe esés jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódik, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedik az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×