Infostart.hu
eur:
354.36
usd:
310.21
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

"Elfogadhatatlan, ha egy kormány sorsa az ellenzéki képviselőktől függ"

A cseh államfő elutasította Mirek Topolánek új kormányát arra hivatkozva, hogy a jelenleginél szélesebb parlamenti támogatottságra van szüksége a megbízott miniszterelnök hárompárti koalíciójának.

Mirek Topolánek Polgári Demokratikus Pártja, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt és a Zöldek Pártja csütörtök folyamán megállapodásra jutott a kormányalakítás ügyében, hogy véget vessenek a júniusi választások óta fennálló politikai patthelyzetnek.

A három pártnak mindössze 100 mandátuma van a 200 fős cseh alsóházban, és a kabinetnek szüksége lenne a Cseh Szociáldemokrata Párt átszavazóinak voksára, hogy túlélje a bizalmi szavazást.

Vaclav Klaus elnök már októberben is ellenezte az ilyen kormányalakítási módszert. Most az államfő azt mondta, hogy elfogadhatatlan számára az, amikor egy kormány sorsa az átszavazó ellenzéki képviselőktől függ.

A köztársasági elnök úgy vélekedett, hogy a tervezett kormányátalakítás további politikai, sőt akár alkotmányossági válsághoz is vezethet, és ezért reményét fejezte ki, hogy Mirek Topolánek folytatja a tárgyalásokat koalíciós partnereivel.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×