Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
326.17
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Sztrájkba léptek az orvosok a tervezett reformok miatt

Németország négy tartományában a legtöbb orvosi rendelő és gyógyszertár a hétfői napon zárva maradt, a kórházakban pedig csak az akut betegeket látják el. Az orvosok ezzel a berlini kormány egészségügyi reformja ellen tiltakoznak.

Az orvos-szövetség elnöke a tévének adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a reform gyakorlatilag romba dönti a német egészségügyi rendszert.

Az orvosok érdekvédelmi szervezete politikai eltévelyedésnek minősítette a tervezett intézkedéseket, amelyek - a várakozással ellentétben - semmiképpen sem fogják elősegíteni a szolgáltatói versenyt, hanem még jobban megosztják a társadalmat, mert az átlagbiztosított személyek számára elérhetetlen lesz a jó ellátás.

Ezek után hétfőn négy német tartományban zárva maradt a legtöbb rendelő és gyógyszertár, a kórházakban pedig csak az akut betegekkel foglalkoznak.

Országos lesz

Az elkövetkező napokban a többi tartományban is tiltakozni fognak az egészségügyben dolgozók. A demonstrációval azt szeretnék elérni, hogy a kormány legfeljebb módosított formában léptesse életbe jövő év áprilisában a reformot.

Az egészségügyi miniszter vezetésével kidolgozott reform új alapokra helyezné a biztosítási eljárást, továbbá a jövőben korlátoznák az orvosválasztás lehetőségét, egyben pedig jobban megkötnék a honorálási és a gyógyszer-felírási rendszert is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

A banki ügyfelek túlnyomó többsége használ banki mobilalkalmazást; ezen belül közel háromnegyedük számára ez jelenti a fő banki ügyintézési csatornát. De mitől bízzuk rá a pénzünket egy szolgáltatóra, és mitől lesz az ügyfél számára jó a mobilbanki app? A 21 Kutatóközpont 1000 banki ügyfelet vizsgáló online kutatása a bankolási szokásoktól a neobankok megítélésén át a biztonsági elvárásokig vizsgálja a digitális ügyfélkapcsolatot. A részletes eredményeket a Portfolio Banking Technology 2026 konferenciáján mutatjuk be november 10-én.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×