Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
325.45
bux:
145499.41
2026. november 2. hétfő Achilles

Londonban több helyen bukkantak sugárzó anyagra

Londonban több helyszínen kimutatták a polóniumnak azt az izotópját, amellyel Alekszandr Litvinyenko volt orosz ügynököt megmérgezték.

A brit belügyminiszter közölte: a Scotland Yard - egyebek mellett - egy szusi-étteremben, a Millennium szálloda bárjában, valamint a csütörtökön meghalt egykori kém lakásában észlelte a radioaktív anyagot.

John Reid elmondta: eddig 500-an hívták fel a kormány által megadott telefonszámot; a jelentkezők közül - mint fogalmazott - ötnél kevesebb embert utaltak kivizsgálásra.

A brit fővárosban pénteken jelentették be, hogy az egykori ügynököt - aki 2000-ben kapott menedékjogot Nagy-Britanniában - polóniummal mérgezték meg a feltételezések szerint november 1-jén, azon a napon, amikor találkozott a KGB egykori tisztjével, illetve egy másik orosz férfival.

Alekszandr Litvinyenkó búcsúlevelében az orosz elnököt vádolta megöletésével; Vlagyimir Putyin képtelenségnek nevezte a vádat.

Közben a Times című napilap azt írta: a meggyilkolt férfi új információkat szerzett arról, hogy miként vette át az orosz elnök és környezete az orosz olajipari óriás, a Jukosz feletti irányítást. A brit rendőrség vizsgálatot indított.

Címlapról ajánljuk

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×