Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
324.87
bux:
145130.01
2026. november 2. hétfő Achilles

Radioaktív anyaggal mérgezték meg a volt orosz kémet

Alekszandr Litvinyenko volt orosz kémet polóniummal, egy igen ritka és erősen sugárzó radioaktív elemmel mérgezték meg - jelentették be pénteken a brit egészségügyi hatóságok.

A polóniumot Alekszandr Litvinyenko vizeletéből mutatták ki. Brit orvosok már korábban is megállapították, hogy a volt hírszerző tiszt szervezetébe radioaktív anyag került.

A vizsgálatot vezető Egészségvédelmi Ügynökség professzora, Pat Troop szerint a méreg többféleképpen is bekerülhetett Alekszandr Litvinyenko szervezetébe: elfogyaszthatta ő maga, belélegezhette, vagy egy sérülésen keresztül is a szervezetébe juthatott.

Brit szakértők szerint még soha nem fordult elő, hogy valaki ilyen körülmények között vesztette volna életét a szigetországban.

A polóniumot lengyel származású Marie Curie fedezte fel 1898-ban. Mérgező hatást csak a véráramba kerülve fejt ki.

A volt orosz kém egyébként búcsúlevelében Vlagyimir Putyin orosz elnököt vádolta megöletésével. "Önnek sikerülhetett elhallgattatnia engem, de a hallgatásomnak ára van. Ön megmutatta, hogy valóban olyan barbár és kegyetlen, mint amilyennek legádázabb bírálói leírják. Sikerülhetett elhallgattatnia egy embert, de a világméretű tiltakozás, Putyin úr, élete végéig visszaharsog majd a fülében" - írta Alekszandr Litvinyenko.

Címlapról ajánljuk
Fordulat jön az időjárásban szerdától

Fordulat jön az időjárásban szerdától

Borongós, szeles napok után a hét második felére napos, száraz, de egyre hidegebb hajnalokkal járó idő érkezik. Kedden még többnyire felhős lesz az ég, főleg délnyugaton eshet kevés eső, a csúcshőmérséklet pedig 7 és 14 fok között alakul. Szerdától északkelet felől fokozatosan szakadozik a felhőzet, csapadék már nem valószínű, a szél azonban keleten még erős lehet. Csütörtöktől derült, napos idő várható, a hajnalok viszont fagyosra fordulnak, pénteken akár mínusz 5 fokot is mérhetnek. Napközben ekkor is kellemes, 9 és 14 fok közötti idő ígérkezik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×