Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.39
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Bush az Egyesült Államok fenyegetettségéről

Súlyos fenyegetést jelentene az Egyesült Államokra, ha Észak-Korea nukleáris fegyvereket adna át szomszédos országoknak - mondta a Szingapúri Egyetemen tartott beszédében az amerikai elnök. George Bush hangsúlyozta: továbbra is szorosan együttműködik Ázsiával.

Noha az amerikai elnöki mandátum végéig tartó új külpolitikai irányvonal meghatározását várta mindenki George Bushtól Szingapúrban, az ázsiai városállam egyetemén tartott beszédében az Egyesült Államok elnöke kizárólag Észak-Koreáról, és egy szorosabb amerikai-ázsiai együttműködésről beszélt.

Miközben a törvényhozásban többségben lévő demokraták egy kétoldalú amerikai - észak-koreai tárgyalás megkezdését javasolták, George Bush felszólította az elszigetelt kelet-ázsiai diktatúra vezetőit, hogy ne adjanak át más országoknak atomfegyvereket, vagy nukleáris anyagokat.

Ennek következményeiért ugyanis az Egyesült Államok minden esetben Észak-Koreát teszi majd felelőssé. Mint az ismeretes, Észak-Korea múlt hónapban kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Bush ezért azt kérte térségbeli szövetségeseitől, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának értelmében, helyezzenek kilátásba büntetőintézkedéseket. Az amerikai elnök a nyolcnapos ázsiai látogatás első napján megerősítette, az Egyesült Államok fenntartja a kapcsolatot Ázsiával.

George Bush a beszédében egy - a térség 21 országára kiterjedő - szabad kereskedelmi egyezmény kialakítását is szorgalmazta. Az elnök szerint az Egyesült Államoknak Ázsiában kell maradnia, és együtt kell harcolnia a madárinfluenza, az AIDS és a korrupció ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×