Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Sólyom: nincs párhuzam '56 és a mai helyzet között

A köztársasági elnök Rómában határozottan elutasította, hogy párhuzamot vonjanak az 1956-os és a jelenlegi magyarországi helyzet között.

Sólyom László a Sky olasz televíziónak adott interjúban azt mondta: '56-ban diktatúra és elnyomás volt, most viszont olyan gazdasági problémák vannak, amelyeket Olaszország is jól ismer.

A hivatalos látogatáson Olaszországban tartózkodó államfő azt mondta: a szociális ellátórendszer szűkítése mindenütt a világon feszültségeket okoz.

Sólyom László hangsúlyozta, hogy Németországban éppúgy tüntetnek, mint Magyarországon.

Az államfő korábban a La Sapienza tudományegyetem emlékülésén mondott beszédet.

Az elnök köszönetet mondott Olaszországnak, amiért annak idején kiállt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mellett.

Sólyom László ezután találkozott Giorgio Napolitano olasz államfővel, majd emlékérmeket ad át olasz közéleti személyiségeknek, köztük Giulio Andreotti volt miniszterelnöknek és Oscar Luigi Scalfaro volt államfőnek.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Még fel sem állt az új közmédia, máris visszatért a csonka kuratóriumok problémája – És felvillant a rendszer többi hibája is

Még fel sem állt az új közmédia, máris visszatért a csonka kuratóriumok problémája – És felvillant a rendszer többi hibája is

Még meg sem alakult a Független Közmédia Testület, máris előkerült az új közmédia-rendszer egyik legsúlyosabb kockázata, vagyis a csonka működés lehetősége. A Művelődési Bizottság leszavazta az ellenzéki pártok három jelöltjét, Radnai Márk, a bizottság tiszás alelnöke pedig jelezte, hogy ez nem akadályozza a folyamatot, mert a Testület hat taggal is megalakulhat. Szerinte, ha az ellenzéki pártok továbbra sem állítanak alkalmas jelölteket, a médiaszakma előtt nyílhat meg a jelölés lehetősége, ez azonban nem következik egyértelműen a törvény szövegéből. A történet így egyszerre idézi fel a csonka kuratóriumok problémáját, mutat rá a szabályozás hosszú távú kockázataira, és veti fel a kérdést: ha a cél valóban a pártpolitikai befolyástól mentes közmédia, miért van szükség egyáltalán pártpolitikai jelöltekre?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×