Infostart.hu
eur:
368.85
usd:
318.72
bux:
147352.65
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Markó és Tőkés együtt Brüsszelben

Erdélyi magyar-magyar párbeszéd megkezdését javasolta a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. A javaslatot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is elfogadta azzal a kikötéssel, hogy ne diktálja az RMDSZ ennek a feltételeit.

Az RMDSZ párbeszédet kezdeményez a szövetségen kívüli szervezetekkel is, hogy egy olyan romániai magyar érdekképviselet jöjjön létre, amely által helyre áll a szolidaritás a közösségen belül - ezt Markó Béla elnök jelentette be Tusnádfürdőn, a Tőkés Lászlóval folytatott autonómiavitában.

Markó Béla kijelentette: az RMDSZ semmiképpen sem fogad el olyan kisebbségi törvényt, amely nem rögzíti a kulturális autonómia alapelveit. Ha pedig nem születik ilyen, az európai uniós csatlakozás után felülvizsgálja a kormányban való részvételét - mondta el az InfoRádió erdélyi tudósítója.

Tőkés elvileg támogatja

Markó Béla párbeszédre vonatkozó bejelentése Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének előadása által vált értelmezhetővé. Õ az általa vezetett tanács 34 korábbi párbeszéd-kezdeményezését mutatta fel, jelezve, hogy ezek mind az RMDSZ miatt nem valósultak meg.

Értelmezése szerint ugyanis a szövetség az elmúlt időszakban a román államhatalom magyar tagozataként nyilvánult meg, és kegyetlenül leszámolt mindazokkal, akik következetesen felléptek az autonómia ügyében. Milyen az esély a valós párbeszédre, ha az RMDSZ a partnerek megsemmisítésére törekszik? - tette fel a kérdést.

Együtt mennek Brüsszelbe

Példaként a Magyar Polgári Szövetség választási részvételének meghiúsítását említette. A több száz fős hallgatóság hurrogni kezdett, amikor Markó Béla kijelentette: nem az RMDSZ-en múlt a polgári szövetség választási versenyből való kizárása.

Az RMDSZ elnöke elfogadta Tőkés László javaslatát, hogy együtt menjenek Brüsszelbe az autonómia ügyét képviselni, ha előzőleg sikerül egyeztetniük a közös álláspontot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában a tanévkezdésről: ökörségnek gondolhatják a diákok, pedig ha jobban belegondolnak…

Koren Balázs az Arénában a tanévkezdésről: ökörségnek gondolhatják a diákok, pedig ha jobban belegondolnak…

A Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára szerint míg a közoktatásban kötött, jól felépített órarend segíti a diákokat, a felsőoktatásban már saját maguknak kell megszervezniük tanulási rendjüket, ami hirtelen váltást jelenthet. Koren Balázs, a Pro Suli szakmai vezetője szerint fontos lenne, hogy a tanulók mindig értsék, mi és miért történik velük az oktatási rendszerben.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×