eur:
396.21
usd:
367.18
bux:
73550.81
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Megháromszorozzák a Nemzetközi Űrállomás legénységének létszámát

Kettőről hat főre emelik 2009-tol a Nemzetközi Űrállomás állandó legényégének létszámát - jelentett be az orosz űrkutatási hivatal vezetője Moszkvában.

A Roszkoszmosz elnöke közölte: a Nemzetközi Űrállomás legénységének váltását a jelenlegi gyakorlat szerint továbbra is félévente bonyolítják le.

Anatolij Perminov szólt arról is: az Egyesült Államokkal korábban megállapodásra jutottak a létszámemelésről, de azt az orosz kezdeményezést, hogy egy állandó legénység legalább egy évig dolgozzon a Föld körül 350-400 kilométer magasságban keringő űrbázison, az amerikaiak elutasították.

Az orosz űrkutatási hivatal vezetője kiemelte: az állandó legénység számának növelése lehetővé teszi, hogy az amerikai és orosz űrhajósok mellett például japán és európai asztronauták is huzamosabb ideig a világűrben dolgozhassanak.

Címlapról ajánljuk

A magyar szakszövetség tiltakozik Hámori Luca negyeddöntős ellenfele miatt

A MÖSZ a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is hivatalos levélben fog tiltakozni, amiért Hámori Lucának a tavalyi világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárt algériai Imane Heliffel kell összecsapnia.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.02. péntek, 18:00
Nagy Sándor Gyula
Latin-Amerika kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×