Infostart.hu
eur:
353.25
usd:
308.77
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Iráni atomtervek: tárgyalásos rendezés vagy fárasztás?

Kína az atomprogramjával kapcsolatos, három európai országgal kezdett tárgyalások folytatására szólította fel Iránt, amely hajlandó is erre, de továbbra is elutasítja a Biztonsági Tanács bevonását. Az európai tárgyalópartnerek egyre kevésbé hisznek a megbeszélésekben, és a BT elé vinnék az ügyet.

A kínai külügyminisztérium szóvivője azt mondta: van esély a válság rendezésére, arra azonban nem válaszolt, támogatja-e a távol-keleti ország, hogy az ügyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé utalják. Kína a BT öt állandó, vétójoggal rendelkező tagjának egyike.

Közben Irán közölte: hajlandó folytatni a tárgyalásokat Nagy-Britanniával, Franciaországgal és Németországgal, de továbbra is elutasítja az ENSZ BT bevonását az ügybe.

Egy neve elhallgatását kérő brit külügyminisztériumi tisztségviselő azt mondta: Nagy-Britanniának továbbra is meggyőződése, hogy szükséges az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalni az iráni atomdossziét, de ez nem jelentené automatikusan büntetőintézkedések bevezetését.

Az európai uniós trojka lemondta az iráni tisztségviselőkkel szerdára tervezett találkozót - tette hozzá. A tisztségviselő értelmetlennek tartotta a találkozót, mivel szerinte maguk az irániak teremtettek olyan feltételeket, amelyek lehetetlenné teszik a további tárgyalásokat.

Az orosz külügyminiszter ezzel egyidőben Moszkvában kijelentette: szankciókkal nem lehet megoldani az iráni nukleáris program miatti vitát. Szergej Lavrov úgy vélte, hogy a legfontosabb dolog az atomsorompó-szerződés sérthetetlenségének garantálása.

A nyugati nagyhatalmak azzal vádolják Teheránt, hogy atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, míg Irán azt állítja: nukleáris programja békés célú.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország már a múlt héten javasolta, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vigye az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé az iráni atomprogram ügyét.

Címlapról ajánljuk
Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.

Donald Trump kriptopénzverdéje: „a család mindig nyer”

Donald Trumpnak tavaly 1,4 milliárd dollár bevétele volt a család kriptovaluta-vállalkozásából. Kommentátorok szerint ez is bizonyítja, hogyan húz hasznot az ágazatot érintő saját döntéseiből. A Reuters egy hosszú tényfeltáró cikkben tovább megy.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×