Donald Trump, az amerikai elnök rengeteg elnöki rendeletet adott ki. Lehet valahogy úgy csoportosítani, hogy ebből mi az, ami csak Amerikának fontos, meg mi az, ami a világnak is?
Igen, alapvetően két csomagra lehetne bontani ezeket az elnöki rendeleteket és memorandumokat, mert ez igazából két külön műfaj, ám lényegében mind a kettő közvetlen elnöki iránymutatás, illetve utasítás. Az egyik csomag kifejezetten az amerikai szövetségi kormányzat működésére vonatkozik. Ez a Project 2025, lényegében a szövetségi kormányzat reformjáról szóló intézkedések, ezzel kezdte az elnöki rendeletek sorozatát Donald Trump. Ez lényegében a költséghatékonyságról, az átmeneti létszámstopról, az úgynevezett DEI, tehát a diverzitásra vagy sokszínűségre, a méltányosságra és az inkluzivitásra vonatkozó különböző elnöki rendeleteknek és szabályzóknak a visszavonásáról szól. Biden elnök közel 70, ebbe a kategóriába tartozó rendeletét vonta vissza egy intézkedéssel Donald Trump. Ez az egyik csomag, ami kifejezetten a kormányzat működésére vonatkozik. A másik a kül- és biztonságpolitikához közvetlenül kapcsolódó csomag. Kifejezetten a nemzetközi szervezeteket érdemes kiemelni, a nemzetközi kereskedelmet, illetve a határvédelmet és a bevándorláspolitikát, nagy-nagy vonalakban. Ezek külön rendeletek voltak.
Például a WHO-ból való kilépés a második csomagban van?
Így van, a WHO-ból való kilépés, illetve a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés és azoknak a finanszírozása tulajdonképpen ebbe a „csomagba” tartozik, de ezek külön-külön elnöki rendeletek, illetve memorandumok. Érdemes megemlíteni még a párizsi klímamegállapodást is, bár lényegében még nem lépett ki az Egyesült Államok, de a leendő ENSZ-nagykövet utasítást kapott arra, hogy írásban adja be az Egyesült Államok kilépési szándékát. Sőt, még azt is tartalmazza az egyik rendelet, hogy az 1990-es évek elején kötött ENSZ klímaügyi keretegyezmény kapcsán, ami a 2015-ös párizsi klímamegállapodás előtti, és annak az alapját képezi, a tagságból adódó pénzügyi vállalásokat az Egyesült Államok vonja vissza vagy függessze fel. Érdekesség még a globális minimumadó. Annak kapcsán is született egy elnöki rendelet, amely azt mondta, hogy a Biden-adminisztráció ez ügyben hozott döntéseit felfüggeszti, illetve lényegében megszünteti vagy érvénytelennek tekinti. Ilyen értelemben a globális mimimumadóról szóló kötelezettségeket az Egyesült Államok saját magára nem tartja érvényesnek.
A nemzetközi egyezményekből és szervezetekből való kilépés azért fontos, mert az Egyesült Államok mást akar csinálni, vagy azért fontos, mert nem akarja ezeket úgy finanszírozni, mint ahogy eddig finanszírozta?
Főleg az utóbbi. Trump kritikája a nemzetközi szervezetekkel kapcsolatban már 2017-ben, 2018-ban is az volt, hogy ezek jó szervezetek lennének, ezek alapvetően amerikai érdekeket szolgáltak eredetileg és szolgálnának, csak lényegében az elmúlt években, évtizedekben, főleg a hidegháborút követően, beszivárogtak Amerikával ellentétes érdekű nagyhatalmaknak vagy azoknak a képviselői. Főleg a Kínai Népköztársaságra, az Oroszországi Föderációra, illetve kisebb országokra érdemes gondolni. A WHO-ból való kilépés például nagyon szemléletes. Még az első Trump-adminisztráció végén kiléptette az Egyesült Államokat Donald Trump a WHO-ból azért, mert úgy gondolta, hogy a WHO lényegében nem hozott olyan intézkedéseket, kínai érdekeknek megfelelően, hogy a koronavírus-járványnak az eredőit korrekt módon kivizsgálja. Alapvetően erre utalt a Trump-adminisztráció már akkor is, hogy ezek ugyan nemzetközi szervezetek, de nem létezik olyan, hogy globális érdek, meg globális együttműködés, itt nemzeti érdekek vannak, főleg nagyhatalmi érdekek, és hogy ezeket a szervezeteket platformokként használják Amerika-ellenes erők. A másik panasz, hogy korruptak. Az amerikai konzervatívoknak általánosságban ez a véleményük a nemzetközi szervezetekről. Ezért úgy gondolják, hogy ilyen szempontból ők ráfizetnek erre. Ezt Amerikán kívül, és főleg Európában izolacionizmusnak szokás jellemezni. Kicsit megtévesztő dolog, mert nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok hátat fordít a világnak, hanem egyszerűen csak másképp képzeli el az együttműködéseket. Ezt az izolacionista vádat Donald Trumpnak szokás szegezni, részben érthető módon, és az internacionalistább vagy a korábbi együttműködéseket szorgalmazó republikánus politikusokat általában az ilyen kritikáktól megkímélik. Ezt azért mondom, mert közéjük tartozott, például, Marco Rubio amerikai szenátor, aki most külügyminiszter lesz. A külügyminiszteri meghallgatásán, a szenátusban, még a múlt hét elején arról beszélt, hogy fontosak ezek a nemzetközi szervezetek, a NATO-tól kezdve az ENSZ-en át mind fontos, de igazából már nem érdeke az Egyesült Államoknak így működtetni a rendszert, hogy ha ilyen diszkrepanciák vannak kódolva más nagyhatalmaknak, illetve más államoknak az érdekei alapján.
Üzletemberi tárgyalási technika lehet a szervezetekből, szövetségekből való kilépés? Ha megváltoztatják a szabályokat, akkor esetleg visszalép, vagy ezt mostantól kezdve véglegesnek kell tekinteni?
Bizonyos szervezetek esetében véglegesnek lehet tekinteni, ilyen a WHO és szerintem a párizsi klímamegállapodás is. Ezt a fajta tárgyalástechnikát a Trump-elnökség még 2017 és 2021 között a szabadkereskedelemnél alkalmazta. Ez most is látszódik, az egyik csomag a szabadkereskedelemre vagy kereskedelempolitikára vonatkozó irányelveknek, illetve elnöki rendeleteknek a halmaza. Kiszivárgott, tehát tudjuk például, hogy az európaiakat nem említi, de konkrétan nevesíti Kanadát, Mexikót, a velük kötött USMCA szabadkereskedelmi megállapodást, valamint az amerikai külkereskedelmi deficitet Kínával szemben. Ott konkrétan elképzelhető, hogy markáns védővámokról beszél a Trump-elnökség, de nem azért, mert szeretné ezeket a külkereskedelmi kapcsolatokat merőben átalakítani, vámokat alkalmazni hosszabb távon, hanem azért, mert szeretne mondjuk egy-egy részletkérdést szabályozni, mint a jogvédelem, vagy intellektuális termékeknek a jogvédelme, vagy mondjuk a különböző kettős felhasználású termékeknek az adásvétele. Próbálja bizonyos kérdésekben az amerikai érdekeket érvényesíteni, és ehhez lényegében furkósbotot használ. Ez érződött Trump első elnöksége alatt is. Emlékezzünk csak arra, hogy Kanada és Mexikó esetében az 1990-es évek közepe óta élt egy megállapodás, a NAFTA, az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás. Ezt támadta Donald Trump, mint az egyik legrosszabb alkut, amit köthetett az Egyesült Államok. Valóban volt ezzel szemben kritika, bevezette a védővámok lehetőségét Kanadával és Mexikóval szemben, tárgyalóasztalhoz ültette őket, majd ebből lett az USMCA-megállapodás. Utóbbira amerikai gazdasági és kereskedelmi szakértők azt mondták, hogy tulajdonképpen ez egy NAFTA 2.0, mert sok tekintetben újra szabadkereskedelmi megállapodást hozott létre a felek között. Csak a konkrét részletkérdéseket, mint például az amerikai fuvarozóknak, áruszállítóknak a bérezése, illetve javadalmazása, mégiscsak valamennyire kezelte. Végül ott is egy szabadkereskedelmi megállapodás jött ki belőle. Ilyen értelemben déjà vu -nk van, hogy most a USMCA a saját maga által letárgyalt USMCA-vel kapcsolatban alkalmaz ugyanilyen fenyegetéseket. A szabad kereskedelem, illetve a kereskedelmi megállapodások terén elképzelhető, hogy valóban csak furkósbotról beszélünk.
Az várható az első száz napban, amit a kampányban mondott, hogy megcsinál, abban a fontossági sorrendben, ahogy a kampányban említette?
Valószínűleg igen, ugyanis az első száz nap Franklin Delano Roosevelt óta lélektani határ, ami most már nemcsak Amerikában, hanem másutt is arra szolgál, hogy mérjék egy kormányzatnak a teljesítményét.
Meg kegyelmi időszaknak szokták mondani, hogy addig nem támadják, de ez nem működik.
Így van, illetve elvárás azért az első száz nap kapcsán, hogy valamit letegyen az asztalra. Valószínű, hogy már csak azért is, mert a második és egyben utolsó Trump-ciklusról beszélünk, lényegében érdeke a hagyaték vagy az örökség szempontjából, hogy ténylegesen eredményeket tudjon letenni az asztalra. Ezért vélhetően az első száz napban lesznek konkrét eredmények. Az más kérdés, hogy ezek vitatottak lesznek. Mondjuk az orosz–ukrán háború esetében, hogy milyen kezdeményezést fogalmaz meg Keith Kellogg különmegbízott, vagy akár Marco Rubio milyen kijelentéseket tesz. Én nem hiszem, hogy érdemi eredményt elérnének, tehát kicsi a valószínűsége, hogy száz napon belül elérjék a békét vagy a fegyverszünetet, de előkészíteni, illetve az amerikai prioritásokat artikulálni, kifejezni, ez a fő republikánus érdek, ez megtörténhet az első száz napban. Elképzelhető, hogy ilyen eredményeket le tud tenni az asztalra. Az igazi mérföldkő nem is most, az első száz nap után lesz, hanem majd jövő január-február magasságában. Évértékelőnek vagy az unió helyzetéről szóló beszédnek szokás említeni az elnöki éves beszámolókat a kongresszus mindkét háza előtt, és lényegében ez az, amikor már az elnöknek valamilyen konkrét eredményt érdemes elérnie.
Hol van esélye konkrét sikert elérni, ha nem az orosz–ukrán háborúban? Belföldön, a mexikói–amerikai határnál? Az ügynökök el fogják lepni a területet, és látványosan visszavisznek embereket?
Ez a legvalószínűbb, már csak azért is, mert prioritásban ez van inkább előrébb. Alapvetően már most említhetnénk sikereket, például nemzeti veszélyhelyzetet hirdetett a déli határ mentén, ami erősen hangzik, és nyilván komolyan is kell venni, de nem újdonság. Joe Biden is nemzeti veszélyhelyzetet hirdetett a déli határ mentén azért, hogy 1500 vagy 2000 katonát vezényelhessen a déli határhoz. Nyilván Donald Trump is ilyenben gondolkodik, úgyhogy ez lenne igazából eredmény, de a nagy eredményt nem is az elnöki rendeletek jelentik, mert azokat „könnyű” meghozni. Nyilván elő kellett készíteni, meg ezeknek összhangban kell lenniük az érvényben lévő törvényekkel, de – és ezért mondtam, hogy itt nem is az első száz napot érdemes nézni, hanem az első évet –, az igazi eredményt a kongresszustól várják. Elsősorban a határvédelmet, illetve az adócsökkentést érdemes kiemelni. Mind a kettőre törvényt kell hozni, ha hosszabb távon szeretnék ezt kezelni a republikánusok. A kérdés már csak az, hogy itt egy nagy, ha úgy tetszik salátatörvényt szeretnének hozni a republikánusok, vagy pedig több külön törvényben szeretnék ezt szabályozni. A többség megvan hozzá most mindkét házban, úgyhogy alapvetően ez majd a törvényhozáson áll. Addig annyit tud tenni a Trump-adminisztráció, hogy a meglévő keretek között az elnöki hatalmat vagy végrehajtó hatalmat úgy hangolja, amivel előkészíti a terepet ezeknek a törvényeknek.
Ha az elnök előkészíti a terepet a törvényeknek és azokat meghozzák, akkor azt a szövetségi államoknak végre kell hajtani?
A szövetségi kormányzatnak ezeket végre kell hajtani. Egyébként az első csomaghoz, a szövetségi kormányzat reformjához kapcsolódóan ez volt az egyik fontos elnöki rendelet. Még 2020 októberében hozott egy olyan rendeletet Trump, amelynek a lényege az az, hogy létrehozott egy olyan kategóriát a szövetségi alkalmazottak esetében, amely kifejezetten a kormányváltáson túlnyúló folyamatokat befolyásoló szakpolitikai előkészítések, politikaalkotás és ehhez kapcsolódó háttérmunkáknak a biztosításáért felel. Az ilyen alkalmazottakat külön szekcióba helyezte azzal a céllal, hogy őket felelősségre vonhassa a Fehér Ház, ugyanis ez az egész mélyállam-koncepció volt a fő panasza a Trump-adminisztrációnak. A mostani elnöki rendelet is, ami erről szól, arra utal, hogy a szövetségi alkalmazottak esetében az ilyen területekért felelős szereplőket sok esetben nem tudják felelősségre vonni a feletteseik azért, mert mondjuk bürokratikus ellenállást tanúsítanak, és nem hajtják végre az elnök vagy alelnöki utasításokat.
Alulra teszik az aktát, kifogásokat keresnek?
Így van, vagy pedig egyszerűen alulteljesítenek. Végrehajtják, de igazából gyenge a teljesítmény, és nem lehet őket emiatt kirúgni, vagy sok esetben nem merik elbocsátani őket a közvetlen feletteseik. A Trump-elnökség most visszahozta ezt az F-szekciót, átnevezte és szakpolitikai, illetve karriertisztviselői kinevezéssel illette őket. De lényegében arról szólnak ezek a kezdeményezések, hogy ezeket konkrétan végrehajtsák. Azt mondja Trump egyik elnöki rendelete, hogy konkrétan nem lehet hozni addig új szabályzatot, amíg a felülvizsgálatra vagy ellenőrzésre az elnök vagy az elnöki hivatal által kijelölt személy el nem foglalja a helyét, és át nem nézi ezeket a jogszabályokat. Ha a következő napokban, hetekben valaki esetleg próbálná házon belülről aláaknázni különböző szabályzókkal, nem tudja megtenni, ezeket konkrétan a legfelsőbb szinten is jóváhagyni szükséges, kivéve a nemzetbiztonsági fontosságú kérdéseket.
Van Donald Trumpnak annyi embere, ha személycseréket kell végrehajtani minden szövetségi ügynökségben, hivatalban, akkor egy megbízható embert be tudjon ültetni?
Ez a nagy kérdés, senki sem tudja, hogy ténylegesen képes lenne-e teljes személyzeti cserét végrehajtani egy ilyen nagy apparátusban. Másfél-kétmillió alkalmazottról beszélünk a teljes szövetségi kormányzatot nézve. Nyilván teljes egészében személyzeti cserét nem tudna végrehajtani.
Most csak stratégiai pontokra kell beépíteni saját embereket?
Igen, illetve létrehozta most az egyik elnöki rendelet, az Elon Musk, illetve a Vivek Ramaswamy által irányított, a kormányzati hatékonyságért felelős minisztériumot vagy testületet. Ennek a rövidítése a DOGE. (A legfrissebb hírek szerint Vivek Ramaswamy mégsem csatlakozik a bizottsághoz. – A szerk.) A célja az, hogy fokozza a pénzügyi meg a szervezeti hatékonyságot. Az, hogy ezt mennyire tudják elérni, egy másik kérdés, javaslatokat tehetnek majd. De egészen addig létszámstop van a szövetségi kormányzatban. Kijött egy olyan elnöki rendelet is, hogy meghatározott ideig új felvételről sem lehet intézkedni, sőt, ha jól emlékszem, 75 napot ad a DOGE-nak, illetve az egyik szövetségi kormányzati testületnek a Trump-elnökség, hogy készítsen tervet arra, hogy hosszabb távon hogyan lehetne áramvonalasítani a szövetségi kormányzatot. Nem az a fő cél, hogy mindenkit kicseréljenek, de azért leépítések várhatóan lesznek.
Kik a fontos miniszterek Donald Trump kormányában?
Európai és magyar szemmel nézve nyilván a kül- és biztonságpolitikai szereplők a legfontosabbak, például a nemzetbiztonsági főtanácsadó, Mike Waltz. Az ő esete a legegyszerűbb, merthogy ő nem igényel szenátusi jóváhagyást, bár halkan megjegyzem, valószínűleg Donald Trump minden jelöltjét jóváhagyják majd a szenátusban. Külön elnöki rendelet született azzal kapcsolatban, hogy a Nemzetbiztonsági Tanács hogyan épüljön fel, ez egyértelműsíti az amúgy is már tisztázott szerepét a nemzetbiztonsági főtanácsadónak. Fontos szereplő Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter, illetve talán érdemes még kiemelni Tulsi Gabbardot, a nemzeti hírszerzési Igazgatót, eléggé valószínűtlen, hogy a jóváhagyásuk elakadna. Vannak még néhány szinttel lejjebb, fontos politikusok, nagykövetek, meg a különböző, mondjuk az európai ügyekért felelős helyettes államtitkár a külügyben. Őket érdemes kifejezetten majd nyomon követni.
Mi lesz a szerepe J. D. Vance alelnöknek, aki nagyon máshonnan jön a politikába Donald Trumphoz képest?
Igen, nagy kérdés lesz, hogy a Trump-adminisztráció, illetve Trump elnök alkalmazza-e az úgynevezett Mondale-modellt, a Jimmy Carter alelnökéről elnevezett modellt, vagyis ad-e strukturált feladatokat és erőforrást az alelnöknek. Én az eddigi elnöki rendeletekben ezt nem láttam, de nem kell feltétlenül ehhez elnöki rendelet, elég egy memorandum, vagy egy proklamáció is, vagy egyszerűen csak egy döntés, hogy akkor kifejezetten megbízza valamilyen feladattal J. D. Vance alelnököt. Azért valószínű, hogy valamilyen feladatot kap Vance, már csak azért is, mert a beiktatási beszédben is Trump annyi mindent érintett, mindennel úgysem tud közvetlenül foglalkozni az elnök, plusz J. D. Vance-et, ha úgy tetszik, fel kell építeni. Érdemes neki egy olyan szakterületet adni, ahol nemcsak mint korábbi szenátor, hanem konkrétan mint alelnök is fontos, értékelhető, kézzelfogható eredményeket tud majd felmutatni, nem is most, hanem majd a következő elnökválasztáson, ahol adott esetben indulhat, de ezt még biztosan nem tudjuk.
Az számít, hogy J. D. Vance honnan jött, hogy szegény sorból, katonaként jogásszá és szenátorrá váló ember, vagy ettől függetlenül bármit kaphat, mondjuk akár egészségügyet is?
Nem számít alapvetően. Elképzelhető, hogy valamilyen lakhatási ügyben vagy az átlagamerikaiaknak a megélhetését célzó ügyekben lesz majd szerepe. Erre is született egy elnöki memorandum, ami azt az utasítást adja ki a különböző ügynökségeknek, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy az energiaárak, az élelmiszerárak, illetve a lakhatás költségei csökkenjenek. Elképzelhető, hogy koordinációs szerepet kap adott esetben J. D. Vance, hogy összehangolja ezt a különböző szereplők között. Valószínű, hogy ilyen háttérrel valamilyen belpolitikai vagy társadalmi portfóliót kap. Egyébként az említett személyes profil, szegénysorból jött, szenátor, illetve Ivy League egyetemet végzett, meg katonai szolgálatot teljesített emberről van szó, ez szimbolikus. Ezért is számolnak vele sokan, a következő elnökválasztás kapcsán. A republikánusoknak és kifejezetten Trumpnak az egyik panasza az Obama-adminisztrációval szemben is, de főleg az elmúlt négy évvel szemben, hogy az említett DEI, a sokszínűség, méltányosság és inkluzivitás politikájával szemben a hagyományos értelemben vett amerikai álom, a valósítsd meg önmagad, és hogy próbáld magad függetleníteni vagy önállósítani, pontosabban a szövetségi kormányzattól, meg az állami támogatásoktól, valósuljon meg. Ezt a fajta profilt Vance elég jól képviseli. Trumpról kevésbé mondható el, de Vance ebből a szempontból az amerikai álomnak egy jó példája. Ezért mondják azt, hogy Elon Musk is bizonyos szempontból egy szimbolikus karakter.
Csak dél-afrikai.
Így van, sántít a történet, de ha ezt a „mítoszt” szeretné újra felépíteni a Trump-adminisztráció, és a beiktatási beszédben elővett olyan kifejezéseket, amelyek ehhez kapcsolódnak, használta frontier, a határvidék kifejezést, vagy a Manifest Destinyt, amit sorsszerű elrendelés vagy megtestesült végzet, többféleképpen lehet fordítani. Azokat a XIX. századi kifejezéseket, amelyek kifejezetten arról szóltak, hogy az amerikai társadalmi, gazdasági, intellektuális, technológiai, s egyéb vállalkozásokat, megpróbálták minél jobban szorgalmazni, illetve azoknak lendületet adni, elvitte egészen odáig, hogy amerikai zászló lesz a Marson. Helyreállítani azt, hogy mit jelent az amerikai álom, mitől kivételes az amerikai nemzet, miért kiemelten fontos az egyéni szabadságjogoknak a kérdésköre, milyen szerepet vállalt az Egyesült Államok a különböző radikális ideológiák, a fasizmus, a kommunizmus, a radikális iszlám leküzdésében. Alapvetően ezek jelentették a küldetését az említett 1776-os bizottságnak. Biden elnök az egyik első elnöki intézkedésével annak idején ezt törölte, de a lényeg, hogy ezeket a gondolatokat, ezeket az eszméket, röviden a kultúrharcot, a Trump-adminisztráció egészen biztosan folytatni fogja, és ebben J. D. Vance fontos szerepet játszhat.
Az, hogy Amerikai-öböl vagy Mexikói-öböl, ez térképészeti kérdés, örülnek a térképrajzolók, hogy újat kell csinálni, vagy ez mi?
Ez is igazából az amerikai identitáshoz köthető. Két dolgot ígért Donald Trump a beiktatási beszédben. Az egyik, hogy Mexikói-öböl helyett Amerikai-öbölnek nevezi át ezeket a vizeket. A másik a McKinley elnökről elnevezett hegységgel kapcsolatos, amit még William McKinley elnökről neveztek el a XIX. században, Alaszkában van. A helyi közösségek tiltakozására 2015-ben Obama-adminisztrációja úgy döntött, hogy megengedi a helyi közösségnek, hogy átnevezze ezt a hegyet, Denalinak. Ezt újra McKinley nevezik majd. Ezek igazából szimbolikus szerepet játszanak. Érdemi következménye egyelőre nincs. Sokkal érdekesebb az, hogy Panamával vagy Grönlanddal kapcsolatban milyen intézkedéseket hoz majd az elnök.
Melyik a nehezebb falat? Panama vagy Grönland? Grönlandon nagyon kevesen laknak, Panama meg viszonylag kicsi.
Panama a nehezebb falat, mert ott ütközhetnek közvetlenül leginkább az amerikai–kínai érdekek. Gondolom, abból a szempontból egyszerűbb, hogy mind a kettőnek van egyébként történelmi precedense, nem légből kapott egyik sem. Az, hogy korábban nem beszéltek róla annyira, az egy másik kérdés. Grönland megvásárlására, ha jól tudom, kétszer is volt amerikai kísérlet az elmúlt közel 200 évben, amerikai katonai bázis is van Grönlandon. Már csak ezért is érdemes J. D. Vance-t követni, mert ő sokkal finomabban fogalmazta meg azt, amit Donald Trump mondott korábban. Az elnök kijelentette, hogy Grönland nemzetbiztonsági érdeke, hogy amerikai fennhatóságú amerikai terület része legyen, úgy is fogalmazott újságírói kérdésre, hogy katonai erő alkalmazása sem kizárt úgy általában. Ennek nyilván óriási sajtóvisszhangja lett. J. D. Vance ezt pontosította, mondván, hogy igen, nemzetbiztonsági érdek, az Északi-sarknak az elérhetősége, illetve a különböző ritkaföldfémek, illetve a szénhidrogének elérhetősége miatt is stratégiai jelentőségű, de nem feltétlenül szükséges katonai erőt alkalmazni. Eleve az Egyesült Államoknak már van bázisa Grönlandon. Eleve Dánia NATO-szövetséges, vannak alternatív megoldások, minthogy annektálják, vagy akárcsak megvásárolják Grönlandot. Ilyen szempontból ez egyszerűbb történet. Zárójelben: Kanada is szóba jött, az komolytalan, valószínű, hogy az csak egy beszólás volt Justin Trudeau-nak.
Minden mindenkinek mindjárt jobb lenne, nem lennének vámok.
Azért megnézném az amerikaiakat, főleg a republikánusokat, hogy mit szólnának ahhoz, ha a kanadai egészségbiztosítási rendszert bevinnék az Egyesült Államokba. Szóval, ez egy komolytalan megjegyzés volt ilyen szempontból. Panama sokkal fontosabb, az amerikai geopolitikának, Trumptól, mindentől függetlenül egyik alapvetése Alfred Thayer Mahan óta a nemzetközi vizek hajózhatósága. A koncepció lényege, hogy a tengerek és óceánok nem elválasztanak, hanem összekötnek, és az Egyesült Államoknak, amely érdekelt a zavartalan nemzetközi kereskedelemben, szükséges ezeket a főbb hajózási útvonalakat, ezeket a tengeri útvonalakat ellenőrizni vagy biztosítani zavartalanul működés érdekében. Ezeket globális közös tereknek is szokás említeni. Ezért van az, hogy egyébként az Egyesült Államok, amely eredetileg izolációba fordult volna, főleg Európával szemben, még a történelmének az első évtizedeiben, volt egy kérdés, amiben nagyon aktív külpolitikát folytatott. Ez a nemzetközi kereskedelem és kifejezetten a nemzetközi vizek hajózhatósága. Ezért van az, hogy háborúzott kalózokkal, ezért volt az, hogy Kína irányába a nyitott kapuk elvét hirdette meg. Ennek van hagyománya. Volt olyan háború, amit kifejezetten ezért indítottak az amerikaiak, akár európai hatalmakkal szemben is. Az amerikai–kínai geopolitikai verseny egy része is igazából erről szól, mondjuk a Malaka-szoros kapcsán, Délkelet-Ázsiában, de még sokkal fontosabb Amerikának az úgynevezett hátsó udvara, a Monroe-doktrína óta, tehát Latin-Amerika, vagyis Közép- és Dél-Amerika, ahol ez a kettő találkozik. Amerikának nem érdeke, hogy a nyugati féltekén Amerikával ellentétes érdekű hatalmak vessék meg a lábukat. Ez korábban európaiakra vonatkozott, de azóta másokra is igaz, lásd kubai rakétaválság, illetve ez találkozik a nemzetközi vizek hajózhatóságával Panamában, ahol ráadásul olyan érintettsége is van az amerikaiaknak, hogy fontos szerepet játszottak a Panama-csatorna megépítésében. Találó ez most bizonyos szempontból, hogy ezt elővette Trump. Jimmy Carter elnök állapodott meg a hetvenes évek végén Panamával arról, hogy ezt majd átengedik amerikai fennhatóságból Panamának, és 2000-től él egy úgynevezett semlegességi megállapodás Kanada, Panama és az Egyesült Államok között, ami egyfajta primus inter pares, első az egyenlők között helyzetet biztosít az amerikai hajóknak, hogy átkelhessenek a csatornán. A probléma amerikai szempontból az, hogy a csatorna két bejáratát üzemeltető cégek Hongkongban vannak bejegyezve.
Azt mondta Donald Trump, hogy mi a panamaiaknak adtuk vissza a csatornát, nem a kínaiaknak.
Így van, nem légből kapott, amit mond, az más kérdés, hogy nem tudjuk, milyen megoldást találnak. Halkan megjegyzem, nagy visszhangot kapna az, ha katonai erővel vennék vissza. Én nem tartom valószínűnek, bár Keith Kellogg, az orosz–ukrán ügyekben megbízott különtárgyaló megjegyezte, hogy ő nem érti, hogy az emberek miért csodálkoznak ezen. Ő az idősebb Bush idején konkrétan tagja volt annak a csapatnak, amely azért felelt, hogy Panamába végül is amerikai katonákat kelljen küldeni. Igazából erre is van precedens, csak most a nemzetközi politikai helyzet más, mint akkoriban, még az idősebb Bush alatt volt. Úgyhogy Panama nehezebb kérdés lesz, vagy akutabb kérdés, de valószínű, hogy ez napirenden marad. Állítólag a kínaiak még azt is mondták korábban, hogy ők arra is fel vannak készülve, ha mondjuk egy alternatív csatornát kellene építeni, nem tudom, hogy ezt hajlandók lennének-e megtenni, de ez biztosan az amerikai–kínai nagyhatalmi verseny kiemelt gócpontja lehet.
Oroszország ukrajnai agressziója tágítja Donald Trump lehetőségeit? Például ebben az ügyben mondhatja azt, hogy másnak is vannak területi igényei, lám, ő megcsinálja, akkor miért ne csinálhatnám meg? Vagy éppen hogy szűkíti a lehetőségeit?
Ő inkább a Monroe-doktrínára vagy Roosevelt-kiegészítésre, vagy a korábbi XX. századi amerikai precedensekre hivatkozhat, de leginkább arra, hogy az amerikaiak építették meg, vagy legalábbis segítettek a Panama-csatornát megépíteni. Panamának mint országnak a létrehozásában is fontos szerepet játszottak az amerikaiak, és van egy szerződéses viszonyuk Panamával. Ők erre hivatkozhatnak, hogy eredetileg nem ez volt az alkuban. Itt is visszajön egyébként, amiről korábban beszéltünk, hogy létrehoztak egy nemzetközi rendszert, nemzetközi jogszabályokkal, szervezetekkel, intézményekkel, és az nagyon jónak tűnt még 20-30 évvel ezelőtt, csak azóta sokat változott a világ. Úgy gondolják, és ez egy klasszikus példa megint csak, pont úgy, mint a WHO-nál, hogy amikor megállapodtak a panamaiakkal erről, akkor nem gondolták azt, hogy a kínaiak majd bemennek és gazdasági úton próbálják meg aláásni az amerikai érdekeket.
Más nemzetközi szervezeti rendszerrészekre is igaz lehet ez? Például a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, amiket annak idején amerikai közreműködéssel hoztak létre.
A pénzügyi világ ebből a szempontból azért érdekes, mert ott kisebb a valószínűsége, hogy gyökeres változást vezetne be a Trump-adminisztráció azért, mivel a dollár dominanciáját megpróbálja megőrizni a nemzetközi elszámolásokban. Ez nem volt központi téma a 2024-es elnökválasztáson, de érdekes módon republikánus oldalon jelentek meg ezzel kapcsolatban kijelentések.
De azt mondta Donald Trump, hogy aki megpróbálja a dollárt mint tartalékpénzt lecserélni, az kap egy 100 százalékos vámot a nyakába.
Így van. Én emlékszem, hogy Kamala Harris beszélt erről. Azért mondom, hogy miközben Trumpot, izolacionistának vagy elszigetelődéspártinak nevezzük meg, hozzátéve, hogy alapvetően populista, leegyszerűsített retorikát alkalmaz, közben meg foglalkozott olyan kérdésekkel, amelyek húsbavágóak a nemzetközi kapcsolatokban, geopolitikai összefüggésekben. Amerikának fontos, hogy a dollár dominanciáját megőrizze az elszámolásokban, nyilván ez egy hatalmi pozíció is, hiszen akkor tudnak fájni az amerikai szankciók, ha az amerikai pénzügyi rendszerről való leválasztást foglalnak magukba, másrészt az erős dollár érdeke az Egyesült Államoknak, mert akkor tud olcsó hitelekhez jutni. Ez egy róka fogta csuka helyzet, mert az erős pozícióból az is következik, hogy az amerikai államadósság meg a költségvetési deficit meglódult az elmúlt években. Az államadósság az a GDP-nek több mint 130 százaléka most már, valamikor 2013 környékén fordult át. Alapvetően egy republikánus vagy konzervatív, szigorú fiskális politika azt követelné meg, hogy ezt próbálják meg ledolgozni. Tett is ilyen kijelentéseket Trump, csak közben meg tett olyan ígéreteket is, amelyek rengeteg költekezést vonnak magukkal, meg az amerikaiak rengeteget fogyasztanak, úgy általában is óriási a külkereskedelmi deficit Kínával szemben. Nem világos, hogy ezt hogyan fogja megoldani, ráadásul létezne egy megoldás, ha mondjuk az erős dollárt, hogy ezt a deficitet csökkentse, inflálná. Csak ez meg nem érdeke, meg Biden ebbe bukott bele. Ez egy érdekes kérdés, hogy hogyan fogja megoldani a külkereskedelmi deficitet, meg általában a dollár szerepét a nemzetközi politikában. De egyértelműen kiáll a dollár mellett, a dedollarizációt, tehát a dollártól való mentesítési kísérleteket, főleg a Kínai Népköztársaság, az Oroszországi Föderáció és Irán részéről, a Trump-adminisztráció valószínűleg megpróbálná büntetni. Felvetődik még a digitális fizetőeszközöknek a kérdése. Ennek bevezetésével kacérkodott a Biden-adminisztráció, csak nem merte, mert ez is megint ellentmondásos Amerikában, sok helyen mai napig csekkekkel fizetnek, a digitális vagy digitális jegybankpénz Amerikában nem vetette meg annyira a lábát, mint mondjuk, Kínában. Megvan ennek a nagy előnye, csak Amerikában tartanak attól, ha digitális jegybankpénzt vezetünk be, akkor tulajdonképpen a szövetségi kormányzat mindent lát az én fogyasztási szokásaimról. Többet is, mint eddig. Ron DeSantis, amikor még versenyben volt 2023-ban, meg 2024 tavaszán, beszélt erről. Valószínűtlen, hogy a republikánusok a dollár pozícióját rontani akarnák. Nem hiszem, hogy a pénzügyi szervezeteket ilyen értelemben leépítenék. Az elképzelhető, hogy nem szeretne finanszírozni bizonyos szervezeteket tovább a Trump-adminisztráció, de a dollár dominanciáját mindenképp szeretné megőrizni.
Az, hogy Donald Trump és Melanie is kriptopénzt indított el és mindjárt óriási lett a kapitalizációja mind a kettőnek – igaz, az egyik a másik rovására erősödik éppen –, ez egy mém, egy játék, vagy valami komolyabbnak az előjele?
Jó kérdés. Egyelőre szerintem az előbbi, mert elképzelhető, hogy a digitalizáció, a digitális jegybankpénz irányába elindulnak, csak egyelőre nem látszik, hogy erre kidolgozott terv lenne a Trump-adminisztráció részéről. Bidenék is kacérkodtak vele, Joe Biden adott ki olyan elnöki rendeletet, ami konkrétan azt mondta, hogy felhatalmazza az ottani „központi bankot”, a Fedet, hogy dolgozzon ki olyan eszközöket, amelyekre a digitális jegybankpénz kifejleszthető. Ám a Fed nem merte megtenni ezeket, előzetes tanulmányokat próbált készíteni, de nem merte megtenni, mert az alkotmány értelmében az erre szóló utasítás vagy felhatalmazás kiadása a kongresszus hatásköre. A kongresszusban meg nem volt erre igazából étvágy. Úgyhogy itt az lesz érdekes, hogy a Trump-adminisztrációnak, ha lesz erre terve, az a kongresszusban a republikánusok körében rezonál vagy sem. Még egy gondolat a külkereskedelmi deficithez, ami nem is annyira pénzhez, inkább a gazdasághoz kapcsolódik. Közhely, de itt minden mindennel összefügg. Például Mike Waltz nemzetbiztonsági főtanácsadó arról beszélt, hogy az amerikai külkereskedelmi deficitet Kínával szemben lehet egyfajta trumpi populizmusként felfogni, csak az a helyzet, hogy nemzetbiztonsági szempontból is releváns kérdésről van szó. Ugyanis tulajdonképpen arról szól a történet, hogy ha nekünk mint amerikaiaknak külkereskedelmi deficitünk van Kínával szemben, és több pénzt viszünk ki Kínába, mint amennyit behozunk a mi árunknak az értékesítéséért, a kínaiak ebből a pénzből vesznek olajat vagy földgázt, mondjuk, Irántól, akkor Irán ebből a pénzből drónokat fejleszt, ezek a drónok meg mennek Ukrajnába az oroszokat támogatni. Tehát tulajdonképpen amerikai érdekek ellen is fordíthatók azok az amerikai erőforrások, amelyek ezen kereskedelmi kapcsolatokból kifelé folynak az országból. Ezért mondom, hogy a külkereskedelmi deficit lesz inkább a fontos kérdés, meg a kereskedelmi kapcsolatok. A dollár szerepét mindenképp próbálja megőrizni a Trump-elnökség. Zárójel: a szolgáltatások terén egyébként többletük van az amerikaiaknak Kínával szemben, de az áruk, termékek terén már nem.
A Trump-elnökségnek van módja befolyásolni az inflációt, vagy a Fed az egy erős bástya, és ez az ő dolga?
Ez a Fednek a dolga, a cél a 2 százalék. Papíron 3 százalékra sikerült már a Biden-adminisztráció alatt leszorítani a 2022-ben még 7 százalék körüli inflációt. Az elnök annyiban tudja ezt befolyásolni, hogy a Fed összetételére javaslatot tesz, illetve megpróbál személycserét végrehajtani, de alapvetően ez inkább a Fed hatásköre, például, hogy a kamatokat hogyan fogja megváltoztatni. Egyébként az intézményekkel, meg mélyállammal szembeni republikánus kritika itt is érződött.
A Feddel szemben is?
Feddel szemben is. Volt a republikánus elemzők részéről egy olyan panasz a Feddel szemben, hogy olyan kamatpolitikát alkalmazott az elmúlt hónapokban, ami tulajdonképpen elősegítette a Biden-adminisztráció teljesítményének jobb színben való feltüntetését.
Papíron kisebb inflációt mutatott, mint ami a valóságban volt.
Igen, a fogyasztói árindex másképp alakult, vagy alapvetően más üzeneteket küldött a piacnak.
Minden rendben van, ebből az következik, hogy jól dolgozik a Biden-kormány.
Így van, és ez is hozzátartozott ahhoz a republikánus kritikához, hogy ezek a szövetségi intézmények lényegében átpolitizáltak. Tehát a Fed így jöhet esetleg szóba, hogy mennyire hajlandó együttműködni majd a Trump-adminisztrációval, de egyébként ettől teljesen függetlenül a Trump-elnökségnek kiemelt célja, hogy az inflációt leküzdje. Erre léteznek egyébként a Feden kívül más eszközök a Trump-adminisztráció részéről, de alapvetően ez egy központi elem lesz..
Milyen intézkedést, gesztust, mondatot, bejelentést, vagy bármit kell figyelni ahhoz, hogy tudjuk, hogy jobb lesz-e Magyarországon a helyzet attól, hogy Donald Trump az elnök?
Érdemes nézni, talán a fontossági sorrendben, a NATO-n belüli viszonyt a szövetségesekkel. A Trump-adminisztráció semmi újat nem fogalmazott meg még 2017 és 2021 között, amikor az európai védelmi kiadásoknak az alacsony szintjére panaszkodott. Európairól beszélünk, de ez Kanadára is érvényes, hozzáteszem. Tehát azt most is mondja például Mike Waltz nemzetbiztonsági főtanácsadó, hogy elfogadhatatlan az, hogy Kanada még mindig nem érte el a két százalékot, és csak 2030-ra, vagy nem is tudom, mikorra fogja majd elérni majd a GDP 2 százalékának megfelelő védelmi kiadásokat. Alapvetően a kelet-közép-európai országok vannak ilyen értelemben politikailag bajban, köztük Magyarország már kevésbé. Mi, a lengyelekkel az élen alapvetően teljesítjük a házi feladatot, mert a GDP több mint 2 százalékát költjük védelemre, és van egy kevésbé közismert, de publikus elvárás, hogy ennek a 2 százaléknak legalább 20 százalékát védelmi fejlesztésekre, illetve beszerzésekre, eszközbeszerzésre, fejlesztésre kell fordítani. Magyarország például ezt túlteljesíti. A hivatalos NATO-statisztika alapján ez majdnem 40 százalék, ha jól emlékszem. A lengyeleket senki nem tudja überelni.
Majdnem 4 százaléknál tartanak.
Így van, és ennek jelentős része beszerzés, meg nyilván a baltiakat sem, alapvetően a republikánus megítélés is az, erről véleménycikkek is születtek, hogy tulajdonképpen a probléma, nem nevezték meg őket, de egyes nyugat-európai tagállamokkal van. Németországot szokás általában kiemelni, vele szemben van a fő panasza Washingtonnak, és belengettek olyan gondolatot, hogy a NATO-szerződés 5. cikkelye által garantált kollektív védelmet, vagy annak a különböző szintjeit attól teszik függővé az amerikaiak, hogy mennyire költenek az európai tagállamok eleget a védelemre.
Sokat költenek, hamarabb jön a segítség.
Vitatható, hogy ezt egyrészt jogilag meg tudják-e tenni, nemzetközi szerződést másképp értelmezhetnek-e, vagy beemelnek egy extra szempontot, másrészt pedig érdekük-e ez az amerikaiaknak, mert az ötödik cikkelynek a lényege, hogy elrettentést is mutasson egy potenciális külső agresszorral szemben.
És ha kimondják, hogy nem jön, akkor milyen elrettentés lesz?
Igen, ebből a szempontból vitatható. Alternatíva volt még szintén a Trump-csapat részéről a kampányidőszak alatt az a gondolat, hogy oké, akkor hagyjuk a kollektív védelem kérdését, az sziklaszilárd, hanem az amerikai védővámok bevezetését tegyük annak függvényévé, hogy ki mennyit költ védelemre. Ez meg európai oldalon bonyolult történet, mert a kereskedelempolitika az Európai Unióban az Európai Bizottsághoz van rendelve, tehát ez egy közösségi hatáskör. Emlékezzünk vissza 2018 júniusára is, amikor Trump bevezette az acél- és alumínium-védővámokat, elsősorban Kínával, de egyébként európai országokkal szemben is,. Felajánlotta, ha jól emlékszem, például a lengyeleknek, hogy ők mentesülnek ez alól, a lengyelek meg szétették a kezüket, hogy örülnénk neki, csak hát vámunió van, tehát közösségi politika a kereskedelempolitika az Európai Unióban. Szóval itt azt érdemes nézni, hogy a NATO-tagállamokkal hogyan vergődik zöldágra az Egyesült Államok. Itt nyilván Ukrajna egy külön kiemelt kérdés lesz, hogy az a megoldás, amit az Egyesült Államokban a republikánusok javasolnak majd Ukrajna kapcsán, és itt az első 100 nap mondom, arról szól, hogy egyértelműsítsék, hogy mi a cél, erre milyen eszközöket hajlandóak fordítani és milyen erőforrások állnak rendelkezésre. A republikánus panasz az elmúlt négy évvel szemben, illetve két évvel szemben nem az volt, hogy Biden fegyvereket ad Ukrajnának. Nyilván voltak republikánusok, akik semmilyen körülmények között nem támogatnák Ukrajnát. Körülbelül 80-an vannak republikánusok az alsóházban, akik szűkmarkúak Ukrajnával szemben. Ez nem azt jelenti, hogy semmilyen körülmények között nem támogatnák, de így, ebben a formában, ahogyan a Biden-adminisztráció tette, vannak fenntartásaik, és a fő fenntartás, amiben mindenki egyetért, hogy nem voltak egyértelműen artikulálva amerikai részről a konkrét célkitűzések. Tehát mit akarunk elérni konkrétan Ukrajnában? Volt egy csiki-csuki az elmúlt években, hogy először azt mondom, hogy nem adok HIMARS-okat, aztán mégis adok, nem adok Abrams harckocsikat, aztán mégis adok, nem engedélyezem az F-16-osok átadását, aztán mégis engedélyezem. Ezt fogják először tisztázni, és ha ez megvan, akkor ennek tükrében kezdhetik el kikényszeríteni, ha úgy tetszik, a fegyverszünetet, illetve a tárgyalásokat. Béke majd csak aztán várható, úgyhogy ez mostanában még nem valószínű. És a kérdés az, hogy ebbe az európaiak hogyan fognak beférni. A republikánusoknak egy része már 2022 nyarán beszélt arról, hogy igazából ez egy európai ügy, az európaiakra kell áttolni a felelősséget, hogy ők finanszírozzák Ukrajnát. Amire biztosan lehet számítani, hogy ha a fegyveres támogatást nem is, de a humanitárius segítségnyújtást, illetve a pénzügyi támogatást valószínűleg át fogják hárítani akár közel száz százalékban is az európaiakra, ugyanis erre van a legkisebb étvágy a republikánusok körében. Ez az egyik nagy csomag, hogy a NATO-tagállamokkal Európában hogyan tud tárgyalni a Trump-adminisztráció. A másik az Európai Unió, itt főleg kereskedelempolitikai kérdések merülhetnek föl. Kszivárgott a hír, hogy az elnöki rendelet nem tartalmazza azt, ami a külkereskedelmi problémákat hivatott orvosolni, hogy az Európai Unióval, az európai tagállamokkal milyen megállapodásra próbálna jutni a Trump-elnökség, Kínát, Mexikót és Kanadát emelték ki, úgyhogy Európában egyelőre fellélegezhetnek, de nem kizárt, hogy majd védővámoknak a lehetőségét megint furkósbotként a Trump-adminisztráció bevezeti, mondjuk azért cserébe, hogy támogassák jobban Ukrajnát például, vagy adjanak több pénzt, ha nem is fegyvert, Ukrajnának. Ez elképzelhető.
A közismerten jó Trump–Orbán viszony gazdasági előnyt hoz Magyarország számára?
Azért nehéz erre válaszolni, mert nem tudjuk, hogy ugye amikor legutóbb a magyar miniszterelnök találkozott személyesen Donald Trumppal, illetve Elon Muskkal, hogy ott konkrétan miről beszélgettek. Ami deklarált cél magyar részről, erről talán Nagy Márton is beszélt, hogy szeretnénk, hogy az Egyesült Államok újra a harmadik legnagyobb befektető legyen az országban. Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint ez 2021-ig így is volt. Elképzelhető, hogy ez előmozdítható, de ez igazából nemcsak az amerikaiakon múlik. Az amerikaiak nyilván nézik a befektetői környezetet. Rendszeresen készülnek elemzések a külügyminisztériumban arról, hogy milyen a befektetői környezet egy-egy országban, ezek publikusan elérhetőek az amerikai külügyminisztérium honlapján. A legutóbbi ilyen elemzések a Biden-adminisztráció alatt készültek, ott voltak kritikus megjegyzések, amelyek dióhéjban arról szóltak, hogy ez egy befektetőbarát környezet összességében, ugyanakkor vannak olyan jogszabályok, amelyek kifejezetten a külföldi befektetők számára hátrányosak lehetnek. Tehát itt nemcsak interperszonális kapcsolatról van szó. A Trump-Orbán viszony a nagykövet esetében lehet nagyon fontos. Most még nem tudjuk, hogy ki lesz az új amerikai nagykövet, meg hogy mikor fog ideérni, több hónap eltelhet, míg megnevezi, bizottsági meghallgatások megvannak, meg végül elfoglalja a helyét Budapesten, de az kifejezetten fontos lesz, mert a nagykövet, noha a külügyminisztérium rendszerében van, de igazából az elnöknek felel. Egy újabb közvetlen kapocs lehet az elnökhöz magyar részről. Ezenkívül a bilaterális vitás kérdések tárgyalásában már fontos szerepet játszott az, hogy személy szerint kik ülnek az asztalnál.