Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (k), Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b) és Balaicz Zoltán polgármester (b2) az adventi gyertyagyújtáson, a megújult református templom avatásán Zalaegerszegen 2022. november 27-én. A 80 éve épült templom kormányzati és önkormányzati segítséggel 60 millió forintból újult meg.
Nyitókép: Varga György

Gulyás Gergely: így éltünk túl katasztrófákat

Azok az emberek, akik templomot, gyülekezetet, ezzel együtt értékteremtő közösséget építenek, az országot gyarapítják – jelentette ki Gulyás Gergely vasárnap Zalaegerszegen, a felújított református templomban tartott szentmisét követően.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányzati és önkormányzati segítséggel 60 millió forintból felújított, 80 éve épült templom ünnepi eseményén azt mondta: így épült fel egykor Európa és a magyar államiság. Így éltünk túl katasztrófákat, amelyekben Isten segítsége nélkül el kellett volna pusztulnunk, és olyan „izmusokat és ideológiákat”, amelyeket a földi hatalom a hit helyett igyekezett hirdetni.

A miniszter úgy fogalmazott: akik ma „a maguk üzleti és nagyhatalmi érdekei szerint” a saját képükre akarják formálni az emberek gondolkodását, azoknak útjukban áll minden más közösség. Különösen igaz ez a keresztény hagyományokat őrző közösségekre.

Gulyás Gergely úgy vélekedett, hogy Zalaegerszegen egy élő, saját közösségének házát felújítani képes református gyülekezet van, amely ennyi esztendő után is meg tudja tölteni a templomot, és a saját gyökereit és hagyományait ápolni és továbbadni a következő nemzedékeknek.

Zalaegerszeg, 2022. november 27.
A megújult református templom az avatás napján Zalaegerszegen 2022. november 27-én. A 80 éve épült templom kormányzati és önkormányzati segítséggel 60 millió forintból újult meg.
MTI/Varga György
Zalaegerszeg, 2022. november 27. A megújult református templom az avatás napján Zalaegerszegen 2022. november 27-én. A 80 éve épült templom kormányzati és önkormányzati segítséggel 60 millió forintból újult meg. MTI/Varga György

Felidézte, hogy a zalai megyeszékhely református templomának építése nem volt egyszerű folyamat. Hosszú út vezetett az 1900-ban fiókegyházzá, majd 1926-ban anyaegyházzá válástól az 1939-es alapkőletételen át az 1942-es templomszentelésig. Világháború, Trianon, gazdasági világválság állt szemben a közösség szándékával, míg végül a templomépítők sikert arattak.

Négy évtized után épült fel a templom és erősödött ezzel a szórványban élő gyülekezet is. A felszentelést követően azonban a háború keleten, majd itthon, a német és a szovjet megszállás, a nyilas rémuralom és a kommunista diktatúra következett – sorolta Gulyás Gergely.

Mindezekkel együtt kiemelte: a kalotaszegi motívumokkal díszített templom épülete

„megkérdőjelezhetetlen és megkerülhetetlen felkiáltójel volt a terrorba süllyedő Rákosi-érában és a Kádár-korszakban is.

Menedék volt, ahol a legnehezebb időkben is meg lehetett találni az Istenhez vezető utat”.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra is kitért, hogy Zalaegerszeg jelentős fejlődésen ment át az utóbbi évtizedben. A világ élvonalába tartozó cégek települtek le, megújultak az utak és a közművek, a múlt hónapban pedig átadták a Mindszenty József bíboros nevét viselő múzeumot.

„Zalaegerszeg közösségei erősödnek”, a reformátusok élete és munkája is ennek bizonyítéka – összegezte Gulyás Gergely.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×