A paraméter hírportál által felgöngyölített ügy előzményei a második világháború utáni időszakig nyúlnak vissza. A földterületek egykori tulajdonosa, Géhry Terézia 1882-ben született a Pozsonyhoz közeli Csöllén, és az 1930-as népszámlálás során német nemzetiségűnek, illetve német anyanyelvűnek vallotta magát. A háború végén, a front közeledtével három gyermekével együtt Ausztriába menekült, ahol 1955-ben meghalt.
A család többi tagjának is súlyos megpróbáltatásokat kellett átélnie: egyes hozzátartozóit németországi deportálás, másokat a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében Magyarországra telepítettek.
A vitatott földterületeket Terézia még a háború előtt, testvérétől örökölte. A Beneš-dekrétumok és az azok nyomán elfogadott csehszlovák jogszabályok alapján a német és magyar nemzetiségű lakosság mezőgazdasági ingatlanjait elkobozták.
A vagyonvesztéshez azonban az egyes esetekben külön közigazgatási eljárásra és elkobzási határozatra volt szükség. Géhry Terézia ingatlanjai esetében ilyen dokumentumot a későbbi kutatások során nem találtak.
A földterületek évtizedeken keresztül továbbra is az ő nevén szerepeltek az ingatlan-nyilvántartásban. Az 1950-es években meginduló kollektivizálás során a helyi termelőszövetkezet használta őket, de tulajdonjogot nem szerzett felettük. Az örökösök csak 2015-ben, a Pozsonyt elkerülő D4-es autópálya építéséhez kapcsolódó földtulajdon-rendezés során értesültek arról, hogy több hektárnyi terület illeti meg őket.
A hagyatéki eljárás 2018-ban jogerősen le is zárult, így a leszármazottakat ismerték el a földek tulajdonosainak.
Amikor az örökösök kártalanítást kértek az autópálya építése miatt igénybe vett területekért, a Nemzeti Autópályakezelő közölte, hogy nem fizethet, mert a Szlovák Földalap vitatja a tulajdonjogot. A földalap 2019-ben indított pert, arra hivatkozva, hogy Géhry Terézia német nemzetiségű volt, ezért a Beneš-dekrétumok alapján a földjeit már a háború után el kellett kobozni.
Az elsőfokú bíróság 2022-ben még az örökösöknek adott igazat. Indoklása szerint az állam nem tudta bemutatni az elkobzásról szóló határozatot, és a tulajdonjogát az elmúlt évtizedekben az ingatlan-nyilvántartásba sem jegyezték be.
A Pozsonyi Kerületi Bíróság azonban idén nyáron megváltoztatta az ítéletet. A másodfokú testület szerint a német és magyar nemzetiségű személyek mezőgazdasági földjeit már a vonatkozó jogszabályok 1945-ös kiadásától elkobzottnak kellett tekinteni, ezért az egyedi elkobzási határozat hiánya nem akadályozza az állami tulajdon megállapítását.
A bíróság az 1950-es és 1960-as évekből származó dokumentumokat is elegendő közvetett bizonyítéknak fogadta el, noha ezek nem igazolták közvetlenül a konkrét ingatlanok elkobzását.
A per tárgyát képező telkek értékét a korábbi becslés mintegy 1,5 millió euróra tette, a mai piaci értékük azonban akár a 2 millió eurót is elérheti.
Az örökösök ügyvédje rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be.
Egyebek mellett arra hivatkozik, hogy az ötvenes évekből származó dokumentumok nem bizonyítják az egykori elkobzást, sőt egyes iratok akár tévesek vagy hamisak is lehetnek. Szerinte a kommunista rendszer idején előfordult, hogy az elüldözött magyarok és németek hátrahagyott ingatlanjait utólag próbálták elkobzott vagyonként feltüntetni.
Az ügyben tehát a jogerős bírósági döntés ellenére még van lehetőség rendkívüli jogorvoslatra. A vita egyik legfontosabb kérdése az, hogy a Beneš-dekrétumokra és az azok végrehajtására hivatkozva évtizedekkel később, az egyedi elkobzási határozat bemutatása nélkül is állami tulajdonba kerülhetnek-e olyan ingatlanok, amelyek tulajdonjoga mindaddig az egykori tulajdonos nevén szerepelt.
A nyitókép illusztráció.






