Most nyitva vannak és működnek a kulturális intézmények, 2021-et, az előző esztendőt viszont jócskán átszabta a járványhelyzet. A Müpa vonatkozásában mi lehet a mérleg a tavalyi esztendőről?

A pandémia a turisztikai és kulturális szektort is erősen megtépázta, de a Müpa nagyon sikeresen jött ebből ki, főleg ha nemzetközi viszonylatban összehasonlítjuk az európai társintézményeinket és magunkat. Ott jó pár helyen komolyabb bezárások és elbocsátások voltak. A kormányzatnak meg kell köszönnünk a hozzáállását, a támogatás, amivel életben tudott maradni a kulturális szektor. A Müpa 17 éves, és elértünk egy szintre, ahol a trendeket most már nemcsak követjük, hanem irányítjuk is. A pandémia időszaka abból a szempontból jó volt: többen felfigyeltek arra, hogy miket csinálunk, mik azok a megoldások, amelyekkel például szabályoztuk a kormányzati intézkedéseket, kvázi lefordítottuk vagy müpásítottuk, és így aránylag kevés előadásunk maradt el. Természetesen azt is látjuk, ha az összes jegyet eladtuk, akkor sem lesz telt ház, mert sokan még nem mernek eljönni.

Sajátos hibrid üzemmódra kellett átállni, mert voltak időszakok, amikor lehetett élő közönség előtti koncerteket, eseményeket tartani, aztán volt, amikor teljes zárva tartás volt, és akkor csak az online és a streamelt előadások maradtak.

Ez így van, és hál’ Isten, azért mi erre föl voltunk készülve. Megközelítőleg tíz éve streameltünk már a pandémiától függetlenül. A Covid előtt több mint háromszáz órányi koncertet, előadást közvetítettünk, és rettenetesen megható volt, hogy milyen visszajelzéseket kaptuk a közönségünktől. Ami meg különösen megható, hogy ez az időszak alatt is a hűségprogramjainkban részt vevők száma nőtt, most már 30 ezer fölött van. Érezzük ezt a közösséget, ahogy szurkol nekünk, ahogy velünk van, ahogy igényli a jelenlétünket. Ha nem élőben, akkor streamen keresztül.

A legutóbbi beszélgetésünkkor említette, hogy a Müpa tulajdonképpen egy jó GPS-hez hasonlóan működik, és az újratervezés volt ebben az időszakban a kulcsszó. Ez még áthúzódik a mostani vagy akár a következő időszakra is?

Az újratervezés olyan szempontból folyamatos, hogy mindig fel kell készülni rendkívül helyzetekre is. Hogy előre tervezhetünk, az annak is köszönhető, hogy a kormány stabil anyagi hátteret biztosít. Mi a programjainkat előre megtervezzük, mintha nem volna pandémia, újratervezni csak akkor kell, ha egy-egy ügynökség vagy egy-egy zenekar, művész lemondja a programot. Akkor kell legyen egy B verzió. Volt olyan, amikor teljes zárlatot rendeltek el, akkor nem tudtunk a művészeknek munkát adni, de aztán volt olyan szakasza a pandémiának, hogy szerveztünk koncerteket és azt élőben streameltük, tehát ki tudtuk fizetni a fellépti díjakat. Aztán megszerveztük a már legendásnak mondható zeneszerzői pályázatunkat, amivel az alkotókat segítettük.

Ezeket a darabokat a Liszt-ünnepen kezdték el bemutatni.

Most 54 olyan darabbal állunk a rajtvonalon, amelyeket a következő évadokra tervezünk. Nagyon sok olyan munka van, amiről nem beszélünk egyébként, de körbevesz egy-egy produkciót.

Mi az, amivel a pandémia alatt gazdagodott az intézmény?

Régebben elég volt évente egy-egy koncertet adni, most már nem árt, ha van bevezető, ha az előadók esetleg kommentálják a különböző műveket, ha a szerzőkről beszélgetünk. Aztán változtak a felvétel technikái is. Fantasztikus például a Müpa stúdiója. Munkatársaink a közvetítések miatt rengeteg dicséretet kapnak. A nézők azt jelzik, hogy már majdnem olyan jó volt, mintha ott ültek volna, hogy most közelről is láthatták a zongorista kezét.

Ennek a sikeressége hogyan mérhető?

Hogy hányan kapcsolódnak be a streambe, hányan nézik végig. Az egy csodálatos felismerés volt, hogy sokszor többen, mint amennyien beférnek a hangversenyterembe.

Ez a tartalom nem közelítheti meg azt az élményt, amit egy élő közönség előtti koncert adhat, de hát azért mégiscsak ez azt jelenti, hogy egy fotelből ülve HD-minőségben Celldömölktől Milánóig végigkövethető egy koncert. Sokan nézték?

Sokan, de ezt a hangversenyterem méretéhez kell mérni, mert azért ez nem a pop műfaja. Itt volt tavaly az első Bartók-tavasz, amit áprilisra terveztünk, de átraktunk májusra, mert abban reménykedtünk, hogy élőben adhatjuk majd, de aztán ez nem jött létre. Viszont amire nem számítottunk a fesztiváloknál: annak ellenére, hogy a fellépő együttesek, művészek nem tudtak ideutazni, megszerveztük, hogy az otthonukban világhírű hangversenytermekben, a milánói Scalától kezdve a Royal Albert Hallig adtak koncertet és így csináltunk egy Bartók-fesztivált európai és nemzetközi térben.

És közelít a második Bartók-tavasz időpontja is, ami a tervek szerint már élőben zajlik majd.

Így van.

Az elmúlt időszakban a kulturális turizmus is befagyott. Kulturális élet és turizmus most kölcsönhatásában egymást erősítve indulhat majd újra?

Mi ebben is léptünk, hirdettük Magyarországot is és az itt zajló kulturális életet, hiszen a Bartók-tavasz pont azt a lehetőséget adta meg, hogy a programok, koncertek előtt hirdetéseket adtunk.

Volt egy kis országimázs lehetőség?

Nem is kicsi! A vágyat felkeltettük és azt is mondtuk ki a reklámok végén: nagyon reméljük, hogy nemsokára élőben is együtt leszünk ezeken a programokon. Arról ritkán beszélünk, hogy az elmúlt évtizedben Budapest valódi kulturális tere lett vagy Európának. Legutóbb a Zene Házát csodálhattuk meg, és nemsokára a felújított Állami Operaházat is átadják.

És még ott van a közelmúltból az Eiffel Műhelyház…

Ez a folyamat 17-20 éve a Nemzet Színházzal és a Müpával kezdődött el. Az akkori kormányzat észrevette, hogy a kulturális infrastruktúrára pénzt kell fordítani. Most nagyon érdekes korszakban vagyunk, mert itt van az a pillanat, amikor kezdjük ennek igazán a hasznát élvezni. Egyre több olyan művész is bejelentkezik, aki korábban nehezen megközelíthető volt, hogy ő szeretne fellépni a Müpában. Egyre többen hajlandók különleges programokra, elkezdték élvezni az itt fellépő művészek nemcsak a hangversenyhelyszínt, a Müpát, hanem a város atmoszféráját. Nagyon fontos, hogy biztonságos a város, és ez a biztonság mindenhol érződik, úgyhogy ezt is nagyon respektálják, és ezt a pezsgést is, ami itt van.

Ez a kulturális turizmus valamiképpen számszerűsíthető vagy megmérhető?

A pénzügyminiszter is mindig ezt kérdezi tőlünk, ha próbálunk még kisajtolni belőle egy kis pénzt. Az a helyzet, hogy tulajdonképpen ennek van egy olyan része, ami az internetes jegyeladásból valamennyire követhető, ott sem egészen pontosan, de a járulékos vagy plusz bevételeit nagyon nehéz kinyomozni. Az tény, hogy a kultúra iránt rajongó emberek, azok a minőséget keresik a szállodában…

Többet költenek?

Igen, de például a filmes ágazatban még jobban tetten lehet érni, hogy olyan pozitív marketinget közvetítenek Magyarországról, amit mi nem tudnánk megfizetni. Amikor Milla Jovovich nemrég kijelentette, hogy ő Budapesten szeret a legjobban forgatni. Vagy akár John Eliot Gardiner, amikor azt mondta, hogy a Müpának olyan fantasztikus közönsége van, hogy jobb, mint a bécsi, ezek felbecsülhetetlen értékű dolgok. Nagyon nehéz beárazni, hogy egy-egy ilyen kijelentés mit takar.

Két nagy fesztivál is debütált tavaly, a Bartók-tavasz és a Liszt-ünnep. Nyomdokában jár ez valamiképpen a budapesti tavaszi és őszi fesztiváloknak?

Alapkategóriát tekintve a két említett fesztivált is prémiumkategóriás nagy európai összművészeti fesztiválnak tituláltuk. Ettől a két zseninktől elkezdtünk egy sokkal egyedibb irányt felépíteni. Két lenyűgöző karakter, a XIX. és XX. század világhírű két magyarja.

Ezek a fesztiválok nem azt jelentik, hogy a Bartók-tavasz során csak Bartók-művek hangzanak el?

Nem.

És a Liszt-fesztiválon vagy a Liszt-ünnepen sem Liszthez kapcsolódó művek hangzanak el, hanem ennél sokkal tágabb a merítési lehetőség?

Két korszakos alkotóról beszélünk, Liszt a XIX. századot tartotta mozgásban, elképesztő, hogy mennyi művészt segített pályára, saját volt vejét, Wagnert is. Szinte mindenre hatással volt. Ő volt a korabeli magnetofon, átírta a nagy szimfonikus vagy operadarabokat zongoraművekké, és azt tudták játszani Európa számos pontján a polgári családokban a zongorista kislányok. Forradalmi újításokat végzett a zenében, és ennek a kisugárzása nagyon érdekes, mert ez aztán hatott Bartókra is, ki aztán pedig ránk hatott.

Ez a szellemiség valamilyen tekintetben?

A szellemiség és a magatartásuk. Lisztnek van egy nagyon szép írása arról, hogy ő mennyire köszöni, hogy magyar lehet és hogy szeretné szolgálni a hazát a művészetével, és nagyon reméli, hogy egyszer büszke lesz rá ez a haza. Nagyon szerencsés korban élünk, mert most igazán büszkék lehetünk Liszt Ferencre, erre az örökségre, amit itt hagyott Zeneakadémiástul, tanítványostul, hiszen az, hogy kibontakozott a XX. században már egy magyar zenei csoda, hogy ennyi világhírű szólista, karmester elárasztotta a világot, ez ennek a vonulatnak köszönhető.

Már nem városfesztiválról van szó, mint korábban a budapesti és az őszi fesztiválok esetében, hanem országos méretű fesztiválról, hiszen több vidéki városban is vannak helyszínek.

Ez egy nagyon fontos újítása ennek a két fesztiválnak. Ahogy Liszt is és Bartók is tulajdonképpen körbeutazta Magyarországot, kapcsolata volt Magyarország több városával és tájával, így mi is ezt úgy gondoljuk, nagyon fontos, hogy megjelenjen ez a minőségi kultúra a helyi erők bevonásával együtt a vidéki városokban is.

Nem egy utazó programról van szó, hanem saját programokkal szállnak be vidéki városok?

Is-is, azért olyan nagy sztárokat is eljuttatunk a vidéki színpadokra, akiket ők nem biztos, hogy meg tudnának szerezni. Mi ebben segítséget adunk nekik. Én soha nem felejtem el, hogy Kazincbarcikán nőttem fel, amikor először láthattam Ricardo Muttit 1973-ban a miskolci sportcsarnokban. Első körben Győr, Miskolc, Debrecen csomóponttal szervezünk sztárokat, és aztán együttműködünk abban is, hogy esetleg a helyi kiváló művészeik olyan lehetőséghez jussanak, amihez korábban nem. Vagy például a szegedi kortárs balettet, a pécsi balettet elvisszük ezekbe a városokba.

Ha megnézzük a Bartók-tavasz programját, akkor az jól látható, hogy a műfaji sokszínűség jegyében állt össze. Mi az, amit ki lehetne emelni a programokból?

Mindjárt egy operapremierrel kezdem. Eötvös Péter, a berlini Staatsoper felkérésére írta a Sleepless című operát, amit Berlinben mutattak be, de most lesz a magyarországi bemutatója, sőt, a hangfelvétele is itt lesz. Aztán más területről érkező sztárok is jönnek, mint Branford Marsalis, aki a jazz egyik koronázatlan királya, és ő játssza el azt a darabot, amit a Müpa 15. születésnapjára írt, csak a Covid miatt eddig elmaradt bemutató. Philippe Herreweghe a Collegium Vocale Genttel mutat be egy Máté Passiót. De itt lesz Batsheva Dance Company Izraelből és a saját kis fesztiválunk, a Budapest Ritmo, a világzene és az élő népzene kapcsolatában bemutatkozik Budapesten és vidéken is.

December elején már elindult a jegyértékesítés. Látható már a külföldi érdeklődés?

Óvatosan, de igen, hiszen a külföldiek is már nagyon vágynak arra, hogy kimozduljanak. És még egyszer mondom, Magyarországnak nagyon jó a híre a biztonság területén, és nemcsak a kriminalisztikai értelmezésben.

Térjünk át akkor a filmes területre. Mondhatjuk, hogy a pandémia ellenére a magyar filmipar és filmgyártás köszöni szépen, jól van?

A pandémia ellenére szárnyal a magyar filmes ágazat. Nagyon fontos, hogy valamiért korábban elkülönítették itt a filmes ágazatot, pedig ugyanazok dolgoznak Steven Spielberggel, ugyanaz a világosító vagy különböző szakember, aki akár egy magyar produkcióban is. Ez egy közel húszezres szakma, ami lenyűgöző, hogy az elmúlt évben a pandémia és minden nehézség ellenére 218 milliárd forintot termelt.

Ez rekordösszeg, ennyi még nem volt a járvány előtti időszakban sem.

2016-ban lépte át először a százmilliárd forintot, a járvány előtti időszakban pedig már 164 milliárd volt ez a bevétel.

Nemcsak klasszikus bérmunkáról van szó?

Nem, egyre több kreatív munkatárs vagy cég is bekerül ebbe a körforgásba. Mindenki megcsodálhatta az elmúlt idők egyik legnagyobb mozisikerét, a Dűnét, aminek nagy része itt forgott. Egyre többen gondolkodnak a speciális effektek itteni gyártásán, és ami nagyon érdekes és újdonság, hogy Magyarország kvázi befektetőként is részt vegy egy etyeki forgatáson.

A Széchenyi Alapok több mint 4 milliárd forintos tőkebefektetéssel vannak jelen ebben a filmben. Egy amerikai szuperprodukcióról van szó.

Ez a lehetőség idáig is fennállt, eddig ezt senki nem használta ki. Azért mégiscsak itt Oscar-díjas színészekkel, Laurence Fishburne vagy Casey Affleckel fölfegyverkezve készül egy film. Amióta a Nemzeti Filmintézet elkezdett dolgozni, magyar produkciók is kapnak olyan támogatást, nem titkoltan abban az irányban, hogy nemzetközi piacra lépjenek, de a Mafilm korábbi stúdiókapacitása megötszöröződik, épül négy hatalmas stúdió a legmodernebb technikával felszerelve. A másik, amiben szintén szorgalmasan és nagyon tempósan kell dolgozni, hogy a szakembereket ezekben a stúdiókban biztosítsuk, most már erre a kreatív területre is figyelni kell és piacképes kollégákat kiképezni.

Eddig idehozták a munkát Hollywoodból, de most már egy kicsit az következik, hogy beszállunk Hollywoodba?

Ez enyhe túlzás. Fölfedeztük azt, ha van egy stratégiai ágazatunk, ami igen termelékeny tud lenni, akkor azt nemcsak szervizoldalról érdemes megközelíteni. Az elmúlt év egyik csodálatos eseménye, hogy 120 éves volt a magyar film, és azért a 120 éves folyamatos filmgyártás azt biztosítja, hogy itt elképesztően jó szakembergárda van.

Ezért vagyunk mi népszerű és, mondjuk, London mellett emlegetett népszerűségi forgatási helyszín? A szakembergárda és jó munkakörülmények adottak, meg van egy jelentős, 30 százalékos adóvisszatérítési filmes kedvezményes lehetőség.

Amikor egy filmet készítenek, felmérik annak a kockázatát, hogy milyen egy adott helyszínen forgatni. Magyarország az elsők között van, ahova érdemes eljönni. Van ilyen befejezési garanciabiztosítás, ami arról szól, ha valamiért nem fejeződhet be a film, leég a díszlet, meghal a sztár, akkor újraforgatják azt a részt, és az is kedvezőbb szorzókkal vonzza ide az alkotót. Számtalan sztárral beszéltem, Jamie Lee Curtisszel, Willam Dafoe-val vagy Mel Gibsonnal legutóbb, mindenki elmondja, hogy iszonyúan jó a munkakörnyezet Magyarországon. A munkakörnyezeten túl azt is hozzáteszik, sajnos nincs idejük, pedig nagyon szívesen élveznék a kulturális környezetét is az országnak meg Budapestnek.

John Travolta megtette ezt, bár ő nem forgatott, csak a lányát kísérte el.

Így van, John Travolta ezt megtette, és ez mind olyan pozitív dolog, ami arról szól, hogy ez az ágazat ennél sokkal többet tud. A Nemzeti Filmintézetnek kitűzött stratégiai célja, hogy a koprodukciókat segítse. Egyébként John Travolta lánya pont egy független amerikai produkcióval járt itt, amit mi, magyarok segítettünk. A mérete már figyelemfelkeltő, de ilyen háttérrel, ilyen bázison, ilyen állami segítséggel, hozzáállással igenis az a feladatunk, hogy minél nagyobb teret, minél nagyobb felületet találjunk a világban, akár a saját mozgóképes termékeinknek is. Most például jó pár koprodukciós film forog, vietnami–magyar, angol–magyar vagy lengyel–magyar. Ha egy lengyel–magyar koprodukció van, akkor már nem 10-15 millió magyar számára készül a film, hanem hozzá kell rakni azt a 40 millió lengyelt is.

Húszezer embert foglalkoztat a hazai filmes ipar, a képzésben, az utánpótlás biztosításában hogy állunk?

Egyrészt még Andy Vajna elkezdett egy képzési folyamatot, amit mi most felgyorsítottunk és kibővítettünk. A Nemzeti Filmintézetben van egy igazgató, aki ezzel foglalkozik és figyeli, összehangolja a különböző stúdiók és produkciót igényeit is. A másik nagyon komoly lépés volt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel konzultálva ők a mi stratégiánkhoz igazodnak a filmes szakemberképzésben.

Az SZFE-n nyilván a művészeti képzés folyik, az operatőröké, rendezőké.

Nem Felliniket képzünk egyből, hanem olyanokat, akik akár meg tudnak csinálni profin egy reklámfilmet vagy egy sorozatepizódot, hogy az nem a saját szerzői filmje, de pontosan tudja a szabályait annak, hogy hogyan kell.

Ha megnézzük az elmúlt időszaknak a vitáit, ami az SZFE átalakítása körül zajlott, az egyik legfontosabb kritikai megjegyzés talán az volt, hogy a klasszikus szakmai képzés helyett szerzői filmes képzés folyt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Így látja ön is?

Én így látom, mert én ’88-ban voltam először diákparlamenti képviselő és az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskolát képviseltem. Ez már akkor egy problémafelvetés volt, hogy hogy tudnánk egy picit ezt a képzést modernizálni és a kor követelményei felé lépni, és ez sajnos így maradt.

Ez a szerzői filmes hagyománynak talán velejárója volt, hogy a rendezők egyúttal forgatókönyvírók is voltak, és legyen bármilyen fantasztikus is egy rendező, azért korántsem biztos, hogy jó író is egyúttal. A forgatókönyv továbbra is a gyenge láncszem a hazai filmgyártásban?

Sajnos igen, úgyhogy nagy erőkkel készülünk, hogy ez hogyan tud jobb formába kerülni. Hollywoodban is a legnagyobb skandalumot az jelentette, amikor az írók kezdtek sztrájkolni, attól megbénult Hollywood. Tehát nincs mese, ez az alapanyaga a filmnek, ezt is úgy kell megtanulni, hogy egy alkalmazott műfajként minél inkább és minél jobban a szakmai kritériumoknak megfelelően működjön. Ha valaki vígjátékot ír és elolvassuk a forgatókönyvet, azon nevessünk.

A forgatókönyvnél vagy egy filmnovellánál dől el, hogy egyáltalán kaphat-e esélyt vagy támogatást a film.

Erről már nem is beszélve, hiszen nagyon érződik egy filmen, amelyik jól meg van írva, meg az is, amikor nincs jól megírva, ezt az egyszerű mozinéző is láthatja, ez nem egy szakmai kritérium. Két éve a forgatókönyv-fejlesztést Fonyódi Tibor viszi az NFI-ben, és nagyon érdekes új dolgok jönnek elő, ezért nagyon lényeges, hogy két éve a Nemzeti Filmintézet a dramatikus műfajokat összerakta. Hadd mondjak azért egy pár adatot. Az elmúlt évben 215 alkotást kapott gyártási támogatást minden műfajban. Készült portréfilm híres sportolóról, Szilágyi Áronról, aminek az volt az érdekessége, hogy meg is nyerte az olimpiát, tehát az élettel szinkronba került, és ezek nemcsak televíziós csatornákon, hanem a Filmión is futnak. A pandémia kapcsán a színházaknak pályázatot írtunk ki, hogy hozzanak létre televíziós vagy filmes produktumokat egy-egy kedvenc előadásukról vagy ami érdekli őket.

Ez nem rögzített színházi előadás?

Nem, ezek tévéfilmek. Elképesztően érdekes alkotások születtek, 16 pályamű volt, szinte mind a 16 nagyon jó és friss. Egy csomó új színész bukkant föl, hiszen a vidéki színházi színészeknek nem volt ilyen lehetőségük, hogy főszerepet játsszanak egy-egy produkcióban, úgyhogy ez egy nagyon izgalmas irány, amivel érdemes foglalkozni.

És ezeknek hol lesznek láthatók? A Filmión vagy kereskedelmi televíziókon?

Kereskedelmi és az állami televízióban, illetve ezek szép lassan a Filmión is láthatók. A Filmio átlépett abba a felnőttebb korszakába, hogy már nemcsak archív, felújított filmeket mutat be, hanem egyre több új alkotást is. Ez komoly vonzerejévé fog válni.

Ez már körvonalazódik, hogy mikor lehet? Mert arról volt szó, hogy ez kicsit a magyar Netflix felé fog majd elmozdulni.

Ez így van, csak azért egyet ne felejtsünk el, hogy a Netflix a világpiacra dolgozik. Most mi beszélgettünk olyan lehetőségekről, hogy lehet a mi piacunkat bővíteni, és például a sorozatok kapcsán pont a lengyelekkel, olaszokkal vannak komoly tárgyalások. Nem egy licencsorozatot csinálunk, hanem önálló fejlesztésben, de ehhez író kell, idő és tőke, plusz olyan piac, ahol megéri ezt előállítani.

A tavaly bemutatott több mint húsz magyar játékfilm közül volt jó néhány, ami a százezres nézőszámot meghaladta. Hazai viszonylatban ez sikernek tekinthető?

Főleg gondoljunk bele abba, hogy fél évig be voltak zárva a mozik, és három magyar film is túlszárnyalta a százezret.

A forgalmazás terén milyen tervek, szándékok körvonalazódnak?

Ez ügyben több lépést is tettünk, egyrészt a marketingjét megsegítettük a magyar filmprodukcióknak, pályázhatnak külön marketingtámogatásra, és ha elnyerik a pályázatot, akkor odafigyelünk, hogy nagyon komoly marketingkampány épüljön föl. A moziforgalmazókkal beszéltünk, mielőtt ezt a döntést meghoztuk, és ők mondták, ha van egy ilyen, az nekik nagyon nagy segítség, hiszen egy amerikai film mögött elképesztő méretű marketingkampány van.

Az amerikai produkcióknál szinte a gyártási költség még egyszer rámegy a marketingre.

Főleg olyan esetben, amikor a merchandising hatás is erős, tehát magyarul egy film nem önmagáért van, hanem, mondjuk, a transzformer játékokat kell népszerűsíteni, akkor ez így van. Nekünk más megközelítés kell és egy másik stratégia, ezt PR-ban is nagyon szeretnénk felépíteni. Fel kell keltenünk az érdeklődést a témával, a színészekkel, az alkotókkal, hogy miért jön ez a film, és úgy, ahogy a jön, jön, jön, klasszikus mozimarketingben, itt is Magyarországon erre fókuszálni.

Kék róka, most a napokban volt látható.

Herczeg Ferencről nagyon sokan nem is tudják, hogy mekkora író volt. Sokan a szocializmusban nem tartották kívánatos szerzőnek, nem foglalkoztak vele, de most már majdnem forog a Hunyadi-sorozat, ami szintén muszáj, hogy a közgondolkodás és közbeszéd témája legyen. Történelmünknek egy nagyon jelentős része, vagy a másik, a Hadik című film, ez az egyik huszárdicsőségünk, ami egyébként nagyon szórakoztató. Nagyon jó, hogy például ennek kapcsán is több sajtóorgánum a produkció mellé állt és foglalkozik vele, mert egy csomó ember nem tudja, hogy ki volt Hadik András, és ezekkel frissíti a tudását, az emlékezetünket.

És nyilván az sem mellékes, hogy már most van marketingje, még a forgatás időszakában, még a bemutató előtt.

Ez nagyon lényeges és kulcsdolog.