Az Operaház több mint négy éve zárva van, az Erkel Színház a fő játszóhely, illetve már részben az Eiffel Műhelyház, amelynek a hivatalos átadója most lesz október végén. Aztán jövő év tavaszán pedig jön a felújított Operaház átadása. Most ezek a fő események?
Pontosan. Azért is adtuk ennek az évadnak az újranyitó címet, mert azonkívül, hogy a tevékenységünket akarjuk újranyitni, meg az emberek felé is újra akarunk nyitni, ez a két fő programpont is determinálta ezt a nevet, mert kevés olyan színház van, amelyiknek egy év alatt két nagy játszóhelye nyílik. Az egyik sosem volt az Opera birtokában, és úgy kerül most hivatalosan is végre hozzánk, ez az Eiffel Műhelyház, a másik pedig az Andrássy úti Ybl-palota és a mellette lévő 12 szintes üzemházunk, ami majd a Simándy-épület nevet nyeri el, ha oda eljutunk, 2022 márciusában.
Kezdjük az Eiffel Műhelyházzal. Egy régi álom valósul meg, de volt két és fél évnyi próbaüzem. Már játszottak itt, sőt, voltak bemutatók is, de azért a hivatalos átadó mégiscsak most lesz, október 25-én.
Igen, játszottunk benne, az volt maga a próbaüzem, 2019. április 5-én játszottunk benne először. Nálunk mindig a balett kezdi, 2019 tavaszán 37 előadást lenyomtunk, volt tízezer nézőnk, úgyhogy még az épületben hadiállapotok voltak valójában, éppen csak ezt a bizonyos Bánfy-termet, az épület színháztermét tettük rendbe mi operás dolgozók.
Ez egy komoly méret?
400-tól 600 főig tud befogadni, attól függ, hogy a zenekari árkot hogyan székezzük be. Volt egy csomó tapasztalat, például kiderült, hogy kevés a mellékhelyiség, így aztán még volt időnk arra, hogy az ellentétes oldalon egy még egyszer akkora blokkot kialakítsunk. Aztán három nyitási időpontot is elvitt a járvány, de alakult ki végül is a világ leghosszabb próbaüzeme.
A helyszín egyébként kezdettől fogva adott volt? Merthogy ez mégiscsak a Kőbányai úton egy volt vasúti járműjavító csarnok, a belvárosi Operától, az Andrássy úttól igencsak távoleső helyszín.
Igen, de úgy voltunk vele, mint Richard Wagner lehetett Bayreuth alapításakor, az sem Münchenben van, hanem egy jó nagy kőhajításnyival arrébb. Nem baj, ha az emberek kizarándokolnak a belvárosból, részint, hogy nem is mindenki lakik ott, másfelől pedig se az Erkel Színházban, se az Operaháznál nincs az a tér, ahova bővülni lehet, ahol, mondjuk, egy autót le lehet parkolni. Az Eiffel Műhelyházban van egy héthektáros telkünk, és most már újabb akvizíciónk vannak a szomszédos telekből is, és az, hogy itt mindenünk elfér, ez fölszabadítólag hatott az egész intézményre.
Akkor ez azt is jelenti, hogy vannak további tervek is? A szomszédságban ott lesz a Közlekedési Múzeum, és nyáron odaköltözött a Városligetet elhagyni kényszerülő Kertem gasztrohely is.
Vitézy Dávidéké a telek város felé eső része, miénk a közepe, és van egy harmadik telekrész, ezek szomszédos és kerítés nélküli telkek. Ott van az úgynevezett forgóvázjavító csarnok, egy 12 ezer négyzetméteres csarnok, és az is már a mienk, abban az Opera összes díszletét helyeztük el, és van egy négyszintes fejépülete, ott lesz az Opera gyermekkarának és a balettintézetünknek a nyolcosztályos általános iskolája, ezeket a további beszerzéseket még meg kell támogatnunk, de ez az egész komplexumban, ami már most is a világon egyedülálló, nemcsak hogy gyerekzsivaj lesz minden nap ezen a hatalmas, akkor már tízhektáros területen, hanem komplexitásában mutatja meg magát, hogy hogyan épül fel egy művészeti ág, az opera.
Ez egy nagyon sok funkciót felvállaló és képviselő létesítmény? Mert szokták azért úgy aposztrofálni, hogy az Eiffel Műhelyház az Operának úgymond a kamaraszínháza lesz.
Én eleve többről szerettem volna, hogy szóljon. 2013 januárban voltam először a csarnokban, és ez egy lerobbant, kiürített csarnok volt. Nagyon nehéz elképzelni azt, hogy 22 ezer négyzetmétert egyben lát az ember.
Tényleg most a legnagyobb középületünk lesz a Eiffel Műhelyház?
Így van, a mi épületünk majdnem akkora, mint a parlament, az a majdnem azt jelenti, hogy kicsivel nagyobb…
Mi minden van az épületben?
Most próbálunk készíteni egy virtuális 3D sétát is, de valódi épülettúráink is lesznek. 33 különböző profilt tud az intézmény, olyan, mint egy kultúrpláza. Tudunk benne operát játszani, zenekari árokkal tudunk benne kortárs balettet játszani. Ugyanez a terem föl lett készítve arra, hogy egy Dolby Atmos rendszer segítségével térhangzású mozivá váljon, ez a legnagyobb és a legmodernebb mai magyar mozi is egyben, és állami kézben van.
Elsősorban operafilmeket fognak vetíteni?
Valójában én premiereket szeretnék vetíteni, sőt, a premiereseményt szeretném, ha nálunk rendeznék meg. Ez egy olyan komplexum, amelyikben nemcsak hogy le tud menni maga a film, hanem meg lehet rendezni a hozzá tartozó vörösszőnyeges felhajtást és utána a partit is, úgyhogy rendezvényközponti funkcióban is használatos. De egy évvel ezelőtt fölvettük itt a magunk első operafilmjét, a Sába királynőjét, Goldmark Károly operáját, és a nézőteret kettő és fél perc alatt lehet eltüntetni a falban, és akkor a színpaddal egybenyitva kialakul egy majdnem 1000 négyzetméteres tér, ahol filmstúdiót lehet berendezni pillanatok alatt, vagy ahol egy nagy rendezvényt, egy bált meg lehet csinálni. Ezenkívül még a 17 különböző gyártóműhelyünk van ebben a komplexumban, ahol díszlet-, jelmez- és kellékgyártás folyik.
Ezeknek eddig hol volt a helye?
Rendkívül széttagolt és esetleges műhelyrendszerünk volt. A festők az operaház két fölső emeletén voltak, ugyanakkor az Operaházban nem volt próbaterem. A lakatosok egy szomszédos ház földszintjén hegesztettek, a díszítőasztalosok pedig az opera pincéjében voltak mindvégig neonvilágítás mellett ablaktalan helyiségekben. Ugyanakkor nem volt zenekari öltözője az Operaháznak, és akkor itt most lett zenekari öltöző. Volt pár műhelyünk a szomszédos Lázár utcában, a Révai utcában, Hajós utcában, mindenhol volt valamink, de ezeknek a valós szinergiáit csak egybeköltöztetve lehet valóban kinyerni. Egész Pest megyében nyolc helyen voltak díszletek őrizetlen, nedves-nyirkos helyen, milliárdos értékű díszletek pusztultak vagy épp a rakodás következtében károsodtak. Most van egy külön jelmezcsarnokunk az Eiffel Műhelyház keretén belül, ahol majdnem két kilométer ruhát számítógép-vezérelt, motorokkal mozgatott rendszerben tárolunk. Ez egy egész más világ. Az Operának sosem volt próbaterme, soha nem volt raktárbázisa és soha nem volt egy ilyen típusú gyártóműhely-komplexuma.
Ha az Eiffel Műhelyházról mint játszóhelyről beszélünk, akkor meg lehet határozni egy sajátos profilt? Lesz művészeti szempontból is sajátos arculat, más lesz a repertoár?
A sláger operaverziók mellett itt lesznek azok a kamaraművek, amelyeket nagyon kevesen ismernek, de szerintünk fontosak. Itt lesznek a XX. század zenéi, amelyek jórészt el sem jutottak hozzánk a kommunizmus ideje alatt. Itt lesznek a kortárs operák, amelyek nem tudnak annyi embert megszólítani, de fontosak, és itt lesznek a kortárs táncelőadások, amelyeket a Magyar Nemzeti Balett, a mi klasszikus együttesünk világszínvonalon csinál és egy ilyen ipari tér sokkal jobban áll nekik, mint az aranykariatidás Operaház. Vannak előadási kísérleteink az elmúlt években, például barokkot vegyítünk dzsesszel vagy van olyan előadástípusunk, amelyik LED-falban gondolkozik mint díszletben és olyan is van, amelyik a szöveget vegyíti a zenével. Ezeket is itt fogjuk játszani.
Kicsit a műfaji határokat tágítandó lesznek itt a premierek?
Azokat a határmezsgyén lévő műveket szeretnénk ott játszani, amelyeknek a közönsége speciális, tehát nem okvetlenül a Szinetár Miklós terminológiájával élve a szmokingos nőgyógyászok és a szemközti hotelekből átáramló csillagos turisták fognak bolondulni érte, hanem nemcsak lehet, hanem kell is farmerben jönni ezekre.
Ha a fiatalabb korosztályt próbálják elérni, akkor talán nem biztos, hogy ezek a műfajok azok, amin keresztül kell az operaműfajra edződni.
Darabja válogatja. Megpróbáljuk egyrészt az időtartamot két órában rögzíteni, ez is szempont, hogy az emberek tűrőképessége most hol tart. És próbálunk valóban olyan stílusában kortárs előadásokat színre vinni, amelyek alkalmasak az első impulzus megadására. Ott lesznek a gyerekprogramjaink is. Van egy házi színpadunk, ahová az Operaházból kizsuppolt, de újrahúzott székeinket betettük, oda 120-an, de akár 150-en is be tudnak ülni, és hétvégén ott mennek a gyerekek számára az ismeretterjesztő és a valódi előadások is. Egy nézőcsalogató központ is lenne, de nem lépünk rá a saját Operaházunk lábára, az biztos.
Változóban van az opera közönsége? Mintha az elmúlt évtizedekben az lett volna a tendencia, hogy az idősebb korosztály a törzsközönség az operákban.
Ahány ember, annyi eset, de van egy nagy átlag, akire ez mégis ráhúzható. Azonkívül az opera jegyei szükségszerűen nem olcsók, nemrég játszottuk el Mahler VIII. szimfóniáját, háromszázhuszonvalahány ember adta elő, ennek az árát megkérni amúgy is lehetetlen, de az biztos, hogy a legolcsóbbak nem lehetünk. És ezt megfizetni megint nem egyszerű. Ugyanakkor meg szomorkodhatnék azon is, hogy az Operaház bezárásával milyen sok nézőnk elmaradt, szétesett a bérletrendszerünk, ez nagy fájdalom. Újra kell sok mindent kezdenünk, és az is igaz, hogy nem szabad hogy fájjon, hogy Ybl Miklós művéért jönnek egyesek operába, mert ez egy nagy előny nekünk valójában.
Nagyon szép épület, de mégsem egy múzeumról van szó, hanem egy játszóhelyről van szó.
De nekem is időbe tellett, mire megértettem, ha tetszik, beleöregedtem ebbe az értésbe, hogy inkább úgy kell fölfogni, mint egy hatalmas bizalmat, egy olyan lehetőséget, amit úgy tudnék esetleg szemléltetni, hogy Ybl Miklós készpénzzel támogat minket életünk minden napján, 137 évvel az épület átadása után is, ugyanis eladja nekünk a jegyek egy részét olyanoknak, akik egyébként nem tennék be a lábukat. És nekünk az a dolgunk, hogy az ilyen bizalmat szavazó embereket is megpróbáljuk az előadással ott tartani és ráébreszteni arra, hogy itt nemcsak az épület volt szép meg értékes, hanem az előadás is.
A felújított Operaház nyitása jövő év tavaszára van időzítve. 2017 nyarán kellett bezárni az épületet, és akkor a tervekben még egy részleges felújítás szerepelt, végül teljeskörű műemléki rekonstrukcióra kerül sor. Mi mindenben lesz új ez az Operaház?
Valójában mi arra készültünk, hogy 2017-ben programozottan leállítjuk az intézményt, ugyanis elaggott a színpadtechnikája, úgyhogy ott el kellett dönteni, hogy ezzel valamit kezdenünk kell. Mi nem várhatunk úgy, mint az elődök vártak, hogy majd valaki egyszer megoldja ezt. Nekünk ezt muszáj megcsinálni. Azért akartuk az Erkelt először gyorsan ráncfölvarrni, és aztán bejáratni, hogy meglegyen, ahová átvonulunk, és egy évre terveztük mindössze a leállást, hogy a színpadtechnikát egyszerűen kicseréljék, azalatt az épület egyéb részeiben az elöregedett elektromos kábeleket kicserélik, vagy új székeket akartunk betenni, kényelmesebbeket, illetve leporolunk egy-két műemléki részletet belül. Nem akartunk ennél többet csinálni. És itt kellett megtanulnom azt, hogy az Operaház nem egy színház a magyar kultúrán belül, hanem egy épület, amiről nekem gondoskodnom kell. Ez Magyarország leglátogatottabb műemlékeinek egyike, és végül az állam azt mondta, ha már megállt az Opera, akkor mindent javítsunk ki rajta. Meg kellett értenem, hogy most volt egy építőipari konjunktúra, most volt olyan állami akarat és forrás is erre, hogy most akkor az egészet rendbe szedték, és ez nagy öröm. Csak az a más kérdés, hogy eközben egy társulatot egyben tartani, egy bérletrendszert, egy nézősereget, a darabokat valahogy átmenteni az Erkel teljesen más méretű színpadára, tehát ez egy nagyon nagy feladvány volt. De mindegy, fátylat rá, túl vagyunk, megoldottuk, csak nem volt egyszerű.
Mennyiben nagy feladvány, hogy Ybl Miklós eredeti terveihez kell jórészt visszanyúlni?
Valójában az elődök az elmúlt 130 évben már tettek arról, hogy Ybl műve ne abban a formájában legyen meg. Ha azon változtatunk, akkor nem Ybl művén változtatunk, hanem a változtatásokon változtatunk. Zoboki Gábornak az a szavajárása, hogy moziszékeket tettek az Operába, amiket most mi az Eiffelbe kimentettünk, nem az Operaház igazi székei, azokat ismerjük fényképről legalább. Ezenkívül még számos dolog volt, hogy ebben a patkó alakú színházépületben pont minden úgy volt jó, ahogy jó volt. Például most a zenekari árkot visszabővítettük. Ez Ybl korában ekkora volt, de később a szeretve tisztelt Bánfy Miklós, akiről mi most Budapest harmadik operajátszó termét elneveztük az Eiffelben, az akkori korigénynek megfelelően Meggyasszay Istvánnal, egy ugyancsak nagyon híres építésszel betolatta a színpad alá, hogy két új sort nyerjen. Ybl maga sem tudta eldönteni, hogy a nézőtéren meg a színpadi térben egyazon energiabetáplálást válassza, tehát gázégők voltak itt, elektromosság ott, szóval sok minden volt, ami ott is probléma volt. Gáborék, amihez tudtak, hozzányúltak, de például a fekete-fehér képeken nem lehet megállapítani a színeket. Volt egy olyan feltevés, hogy talán zöld lehetett a nézőtér, és az nagy változás lenne a bordó képzeteinkhez képest, de végül nem sikerült ezt teljesen alátámasztani. Egyszóval ami igazoltan Ybl, azt akkor megcsinálták Ybl módjára, a többit pedig a kortárs építészetnek illő megoldásaival.
Tehát 2022 márciusában újranyit a teljesen felújított Operaház. Ha jól tudom, akkor utána viszont majd leáll az Erkel Színház. Ott, ha jól emlékszem, akkor nem is olyan volt egy részleges felújítás. Az nagyon részleges volt?
Igen, az nagyon részleges volt. 2007-ben zárta be a Hiller István vezette minisztérium a színházat, és 2013-ban nyitottuk ki mi, összesen hat hónapunk volt az egészre, és 1,7 milliárd forint ment rá. Az ma egy vidéki színház felújításának, mondjuk, nyolcada-tizede, és ez az ország legnagyobb színházépülete. Az Erkel Színház több mint egymillió nézőt gyűjtött az elmúlt hét évben, ez fantasztikus eredmény szerintem, de itt az ideje annak, hogy a színpadtechnikáját annak is megcsináljuk, és azt szeretnénk most, ha az Erkel Színház sorsát illetően is teljeskörű gondolkodás vehetné a kezdetét.
Merünk most mondani egy dátumot, amikor mindhárom játszóhely nyitva lesz?
Én nem merek ilyen dátumot mondani. Az eddigi dátumaim sem jöttek be. Most próbálok annak örülni, hogy az Eiffel Műhelyház és az Operaház megnyitása után két lábunk lesz, és ezek vadonatújak lesznek. Ezekhez nem kell komolyan hozzányúlni 20-30 évig. Úgyhogy ez egy olyan örömös évad lesz, amit legfeljebb csak a vírus ronthat el, de remélem, hogy az sem fog.
Valamennyi színház, kulturális intézmény számára nagyon komoly próbatétel volt a pandémia időszaka. Hogyan tekint vissza erre az időszakra?
Igen, volt anyagi veszteség, de az is igaz, hogy a kormányzat nagyon hamar, néhány hónapon belül képes volt a mi szempontjainkat is megismerni. Például az énekeseinkről, akik egyébként szabadúszók, gondoskodni kellett. És volt egy Mentőöv programunk, amelyik másfél éven át egy előlegprogram keretében tisztes megélhetést, minden hónapban 350 ezer forintot juttatott a magánénekeseknek, és ily módon az ő túlélésük is biztosítva volt. Volt egy halálos áldozatunk is, az 1500 fős operai gárdából egy varrónő sajnos belehalt a vírusba, őt nagyon sajnáljuk. De ez a vírus az Eiffel Műhelyháznak a befejezését elősegítette, mert onnantól, hogy nem tudtuk megnyitni és a vállalkozó pedig, aki építette, már nem volt sehol, onnantól fogva vettük mi kézbe és a műszakos kollégákkal együtt 150-200 férfiemberrel rendbe tudtuk szedni úgy az Eiffel Műhelyházat, hogy aki két éve járt ott, az ma már nem ismer rá. Rávehetők voltak a kollégáink arra, hogy most színházi előadás helyett építkezzünk és csempézzünk és megtanuljunk YouTube-ról műgyantázni, és mindent megoldottunk. Hihetetlen közösség teremtődött ezzel, és ott van az összes kollégánknak a jóindulata és a keze nyoma is az épületben, úgyhogy úgy is képzelem, hogy a kollégáink extra módon fognak kötődni hozzá.
Művészi pályák szempontjából hozott azért veszteségeket ez az időszak? Amikor az énekes nem énekel, a táncos meg nem táncol, valahogy vissza kell nyernie a formáját.
Az Eiffelben kialakítottunk egy tévéstúdiót, és ott hetente négyszer adásokat bonyolítottunk, amiben az énekesek énekeltek, a zenészek muzsikáltak, a táncosok pedig táncoltak és az összes premierünket tulajdonképpen megtartottuk, esetenként közönség nélkül, néha kamerák nélkül, de mindent megtartottunk azért, hogy a felkészülést beletegyük a darabba, és utána idén már ezeket könnyebben vesszük elő. Nyilván az a fajta terhelés nem tudta elérni az énekeseinket sem meg a balettművészeinket sem, mint ami egy normál évadban van, és ez később hiányozhat, de mi ez ahhoz képest, mint ha tényleg teljes szilenciumra lettek volna kényszerítve. Mi végül is többmillió nézőt tudtunk ebben a pandémiás helyzetben magunk köré csábítani, rengeteg műsorunk készült.
Ezek közül továbbra is elérhetők bizonyos előadások vagy darabok?
Igen, így van. Ezek a produkciók, még ha esetleg egyszer-egyszer ingyen is kerültek ki a közösségi oldalakra, azért értéket képviselnek, és van egy olyan elképzelés, amelyik ezeket fizetős módon később is megnézhetővé teszi, illetve a köztévén sok minden lement az előadások közül. Ami pedig a videotartalmakat illeti, a honlapunkról több száz adást lehet letölteni ingyen, a teljes előadásokat egy kicsit jobban óvjuk ennél.
Több színház is premiereket is tartott ebben a pandémiás időszakban, ez most Balmazújvárostól Milánóig bárhol egy fotelból elérhető volt. Persze, hiányzott az a személyes élmény, de mégis kitágította a határokat.
Igen, de szerintem túlkapások is vannak azért ebben, egy több százmillió forintos befektetéssel készült előadást nem lehet ingyen odaadni vagy huzamosan ezt nem lehet megcsinálni. Attól tartok, hogy az emberek elszoktak attól, hogy visszamenjenek a színházakba.
Nem lehet, hogy itt azért van egy bizonyos félsz vagy bizonytalanság?
Én ezt megértem, csak azt nem értem, hogy miért nem beszélük róla, hogy komoly hangversenyrendező helyek, az Opera meg más színházak is, lepkehálóval vadásszuk most a nézőt, olyannyira, hogy kint van 130 millió forint értékben jegyünk, amit nem váltottak vissza a nézők, ez nagyon szép tőlük, de nem gondolnám, hogy mind mikroadományozók, és ezeket a vouchereket, habár év végéig lehet beváltani, még nem nagyon láttam, hogy beváltanák. Olyanfajta elzárkózás vagy elszokás is érződik, és ha ez tartós lesz és ráadásul még mindent ingyen meg is kapnak az otthoni fotelben, még akár operából, balettből, hangversenyből is, az szerintem nem lesz igazán jó. Továbbra is amellett vagyunk, hogy a monitor ölelgetése helyett a valódi élményt ölelhessük meg.
Mennyire kell figyelni a nézőszámra vagy a teltházra? Mi a siker ebben a műfajban és mi a siker az Operaház főigazgatója számára?
Több tízezer operát írtak az elmúlt négyszáz évben, és a balettekből is jóval több van annál, mint amit játszani lehet. Tehát választani muszáj, ez ezzel jár. Én tíz éve csinálom már ezt és húsz éve léptem be az Operába, de továbbra is szellemi izgalmat nyújt, hogy ebből a sokból az ember miket halászik elő, és annak aztán milyen a továbbélése. Van egy érdekes élete, sorsa, hogy aztán melyik produkció mennyit él meg, de ha bérletrendszer nem volna, nehéz lenne a helyzet, mert azt nem mondhatom, hogy mindegy, hányan nézik meg az előadást. Én tudom, hogy értékes, ezért két embernek is lejátsszuk, ugyanis az előadás hangulata döntően függ attól, hogy a nézőtéren ülnek-e. Még az akusztikája is más, túlzengi magát egy terem, ha nem ülnek be az emberek. Az énekes, a muzsikus, a balettművész pontosan érzi, hogy a nézőtéren vannak-e rá rezonáló emberek. Az, hogy néző van-e jelen, fontos. Kell a néző, viszont az, hogy a nézőnek a horizontját elég tágan tartsuk, ahhoz meg az kell, hogy legyen bérletrendszer, amelybe ez is, az is és amaz is belefér, és akkor tulajdonképpen végig tudjuk vinni a nézőket, mint egy jó idegenvezető azokon a tájakon is, amelyekről ők nem is hallottak esetleg vagy amelyek úgy gondolták, hogy az nekik nem fog tetszeni.