Jubileumhoz, 50. születésnapjához érkezett a Kaláka együttes, az elmúlt egy év voltaképpen egy teljes ünnepi évad volt számtalan fellépéssel és számtalan koncerttel, igaz?
G. D.: Amilyen sok mindent csinálunk, nem lehet belesűríteni egy koncertbe, inkább, gondoltuk, legyen ez egy 50. évad, és abban akkor sok minden esemény lehet.
Egy ilyen évforduló nyilván alkalmat ad egyfajta visszatekintésre vagy netán valamiféle számvetésre is. Vajon mennyit vagy miben változott a Kaláka 1969, az indulás évéhez képest?
G. V.: Nekem ősz lett a szakállam közben.
G. D.: Bizonyára bizonyos dolgokat kicsit mélyebben tudunk csinálni, ez, azt hiszem, inkább a vers- vagy a dalválasztásra vonatkozhat. Mindig azt szerettük, hogy mi a verset énekeljük el. Kányádi Sándor bácsi mondta rólunk, hogy mi egy zenei tálcát teszünk a vers alá. Ebből a szempontból nem nagyon sok változott az évtizedek alatt, legfeljebb bővült a hangszerpark, a stílusok. Mi egy műfaj vagyunk, nem egy stílus, jóllehet, mégis fölismerhető valamiről, ahogy mi kezeljük, ahogy beépülnek a különböző stíluselemek, a népzenei, a dzsesszes vagy könnyűzenei elemek. Az bizonyára egyedi, ahogy mi ezt kezeljük. De a szándékom szerint, legalábbis nem érzékeltem, hogy ez korszakokra bontható...
A Kaláka évtizedeken keresztül megmarad, de a közeg, a zenefogyasztás mikéntje, azért nagyon sokat változott. Kell ehhez alkalmazkodnia egy együttesnek?
G. D.: Kötelező.
G. V.: De nem a művészi kifejezést illetően, hanem technikailag.
G. D.: Persze, megint Kányádi Sándor bácsit fogom idézni: „fel kell hurcolkodni az internetre”, mondta volt.
Érezte az idők szavát.
G. V.: Azért van olyan része a mi tevékenységünknek, ami jobban lemezhez kötött, főleg a gyerekeknek szóló dolgok, mert egyrészt ugye ott az autóban való lemezhallgatás, másrészt ami megint csak egy újabb dolog, hogy kiadják a régi lemezeinket is könyvmellékletként, és akkor a szülők szívesen veszik, mert a gyerekeknek van lapozni való, és közben hallgatják, lehet együtt nézni, tehát ez egyfajta túlélése ennek a formának.
G. D.: Ha már szóba került a lemez, az egyik a teljesen új felvételeinket tartalmazza. Idén voltunk stúdióban. Klasszikusok és mai költők is vannak benne, Ady van, Kányádi van, Weöres van, Babits van, Lackfi János, Szabó T. Anna...
Sőt, Örkény egyperces is van.
G. D.: Van négy Örkény egyperces. Mi tettünk mellé egy kis könyvet, szinte évkönyvnek. Megkértünk embereket, hogy írjanak arról, mi jut az eszükbe ezekről a versekről vagy éppen a Kaláka 50 évéről vagy a verséneklésről úgy általában. Egy szép könyvecske, amit jó kézben fogni, vannak benne fotók és lehet lapozni. Vagy például a Móra Kiadó most kiadott egy gyerekdal-válogatást. Azt a címet adtuk neki, hogy Volt egy fakatona. Ez az eddigi lemezekből egy válogatás, de itt is plusz dolgok vannak, mert írtak hozzá meséket.
A harmadik kiadvány, ami az évfordulóhoz kapcsolódik, egy nagyon érdekes zenei anyag. A mai magyar underground zenekarok nyúltak hozzá Kaláka-dalokhoz.
G. D.: Ez egy nagyon-nagyon szívmelengető gesztus volt. Jószerivel nem is ismertük egymást, ők saját bevallásuk szerint élőben nem hallottak minket. Aztán elkészültek a felvételek, de nem az, amire én gondoltam, hogy óvodáskorukból ismerik. József Attila, Jeszenyin, Kosztolányi, ezeket a dalokat vették elő.
Ráadásul a zenei stílusok is nagyon különbözőek. Van a kicsit punkos hangzástól egészen a szinte pszichedelikus zenéig nagyon különböző válfaj.
G. V.: Van, aki úgy csinálta meg a dalt, ahogy mi is, és van, aki a felét kihagyta, és mindenféle mást tett hozzá. Nagyon felemelő volt az egész, hogy húszéves fiatalok boldogan foglalkoztak a mi dolgainkkal. Ez nagyon jó érzés volt.
Tekintsünk még egy kicsit vissza 1969-re, a Kaláka indulásának esztendejére. Ez az aranykora a beatzenének, a Beatles, a Rolling Stones nagy időszaka, itthon meg itt volt az Illés, Omega, Metró hármasa, és akkor jött egy együttes autentikus, akusztikus hangszerekkel és megzenésített versekkel. Ez merész vállalkozás volt 1969-ben?
G. V.: Hát akkor nem tűnt annak. Vagy igen?
G. D.: Az ember ösztönösen csinálta. Kodály-rendszerű általános iskolába jártunk valamennyien, akik alapítottuk a Kalákát, kórusban énekeltünk, rengeteg népzenét tanultunk és hallgattunk. Ezzel feltarisznyázva azért egy kicsit más volt. Ugyanebben az időszakban kezdték mondani azt, hogy folkzene, és ebbe sorolódtunk mi bele tulajdonképpen, jóllehet mi nem stílus vagyunk, hanem műfaj. De nem volt ez egy missziós lendület, hogy na most akkor verseket énekeljünk. Nem tűnt merésznek, teljesen normálisnak tűnt, hogy gyertek, énekeljünk egy Petőfi-verset, meg egy Csokonait, meg egy Weöres Sándort, és jé, tetszik az embereknek. Jé, már fölhívnak ebből a városból, meg arról az egyetemről, meg ilyen rádió, meg olyan tévéfelkérések. Honnan tudnak egyáltalán rólunk? Hát nem volt még internet ugye. Szóval szétfröccsent a híre.
Szinte kézről kézre adták az együttest és szájról szájra terjedt a hír, hogy van itt egy együttes, aki megzenésít verseket?
G. D.: Emlékszem olyan évre, hogy négyszáz koncertünk volt.
G. V.: Akkoriban még egy televízió volt, ha abban valaki megmutathatott valamit, akkor azt gyakorlatilag, aki televíziót nézett, látta. Mivel elég korán érdekesnek bizonyultunk ahhoz, hogy belekerüljünk egy műsorba, onnantól rólunk valamennyire tudtak.
Hol mondatott ki az, hogy akkor együttest alapítunk és elkezdünk zenélni? Mert néhány évvel ezelőtt az Andrássy úton sétálva láttam egy kis táblát az egykori Ádám söröző falán, hogy ebben a házban alapította meg a Kaláka együttest Gryllus Dániel és Mikó István. Valóban az Ádám sörözőben történt minden?
G. D.: Igen. Hogy miért ott találkoztunk, nem tudom, de tény, hogy ott találkoztunk Pistával. Akkor nekem már volt egy elképzelésem. Volt a Bem rakparton a Tolcsvay-klub, ahol nagyon jó hangulat volt, és ott tényleg ilyen folkzenei hangzásokat lehetett hallani. Akkor nekem eszembe jutott Pistának egy-két dala, amit már korábban írt Radnóti-versre meg Csokonaira, és mondtam, hogy csináljunk egy együttest. Örömmel belement, mert ő is már ezen gondolkodott, pillanatok alatt összeálltunk, és az első próbán mindjárt öt-hat számot megcsináltunk. A bemutatkozó koncertünk ott volt a Tolcsvay-klubban talán már ’69 decemberében, és utána mintha valami vákuumba mentünk volna bele, úgy szívott minden irányba minket az élet.
Az, hogy verseket zenésítenek meg, rögtön tudatos elhatározás volt ?
G. D.: Igen.
G. V.: Mikó Pistának volt néhány szerzeménye, tudott egy pár gitárakkordot, és akkor ez volt mindjárt az első, hogy nézzünk még verseket. Nem voltam ott azon a bizonyos megbeszélésen, csak az első próbán, ami november 29-én, tehát három nappal később zajlott, a mi, úgymond, gyerekszobánkban, mert akkor még Danival egy szobában laktunk.
A testvéri kapcsolat révén jött, hogy Vilmos is beszáll a Kalákába?
G. D.: Erre gondoltunk is, mert nem duót akartam én csinálni, hanem zenekart.
G. V.: Dani mondta, hogy öcsi, fogd a csellód, mert én csellista voltam, Dani fúvós, Pista remekül hegedült, és már tudott valamennyire gitározni, ez a három hangszer nagyon jól összepasszolt.
G. D.: Veres Pankának hívták, aki énekelt, körülbelül fél évig volt a zenekarban, de ez volt a bemutatkozó négyes.
1969-ben az első megzenésített vers Radnótinak az Éjszaka című verse volt, ami éppen most került fel záró darabként az új lemezre.
G. D.: Igen, ez szinte emblematikus nóta lett. Pista egyébként már a Kaláka előtt megírta és a bemutatkozó koncerten is játszottuk, de nagyon sokszor ezzel fejezzük be ötven év óta.
Hogyhogy csak most, ötven év elteltével került lemezre?
G. D.: Egyszer már fönt volt egy lemezen, egy koncertlemez volt, de az kikerült a forgalomból, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy most erre a jubileumi kiadványra Mikó Pistával együtt elkészítettük a felvételt, hogy az első dal legyen rajta.
Valahogy a daloknak is megvan nemcsak a maguk története, hanem a maguk sorsa is, ahogy együtt élnek a zenekarral, formálódnak, és aztán ezek szerint néha ötven év elteltével nyerik el azt a formájukat, hogy fölkerülnek egy lemezre. Ezek ilyen dalsorsok vajon?
G. V.: Lehet, végül is ezen a lemezen van még egy olyan dal, ami már nagyon-nagyon régen megvan, az egyik Örkény egyperces. Mindig azt mondtuk, hogy ez élőben jó, de ha felvesszük, akkor meghal, ezért most egy koncertfelvételből sikerült átmenteni erre a lemezre.
G. D.: De olyan is van például, hogy most a jubileumi év kapcsán Kányádi-estünk volt Bogdán Zsolttal Kolozsváron meg Budapesten is, és egy Ady-estet is összeállítottunk, ahol képfelvételről Latinovits Zoltán is velünk van, mert ő tervezte még Ady Endre századik születésnapjára, hogy csináljunk közösen egy ilyen estet. Itt is például előkerültek olyan dalok, amelyeket nem játszunk, és ha nem lett volna ez az Ady-est, akkor lehet, hogy nem lenne most a repertoáron egyik-másik Ady-dal, amit az est kedvéért újítottunk föl, és még a hetvenes években játszottunk.
Óriási ez a repertoár, számtalan dal van a repertoárban. Vannak azért személyes kedvencek, vagy olyan dalok, amelyek nélkül nincs vagy nem nagyon lehet Kaláka koncert?
G. V.: Vannak. Lehetne csinálni egy statisztikát, hogy melyiket hányszor játszottuk el, de biztos, hogy Kosztolányitól az Akarsz-e játszani vagy a József Attila: Születésnapomra elég elöl állna a rangsorban. És vannak olyanok, amiket évente egyszer vagy kétszer játszunk el.
G. D.: Hogy van-e olyan dal, ami nélkül nincs Kaláka-koncert, azt hiszem, ilyet nem tudunk megnevezni.
Ha jól számoltam, akkor 30 körüli a megjelent Kaláka-lemezek száma. Viszont, ha jól tudom, akkor a legelső Kaláka-lemez azért nem jött olyan gyorsan: 1969-ben alakult az együttes, és 1977 az első Kaláka-lemeznek az első megjelenési dátuma. Mi tartott annyi ideig?
G. V.: A televízió mindjárt megtalált minket, a rádió jó néhány felvételt készített velünk, a hanglemezgyár nem így állt hozzá a mi dalainkhoz, és egészen 1975-ig nem akart Kaláka-lemezt csinálni. Hát ugye hanglemezgyárból is csak egy volt. 1975-ben jutottunk el odáig, hogy állítsunk össze egy lemezre való Kaláka-dalt.
És még akkor is kellett két év a megjelenésig.
G. D.: Először egy kislemez azért megjelent.
G. V.: Valóban, pontosabban arról volt szó, hogy két kislemez jelenik meg, egy felnőtteknek, meg egy gyerekeknek, de aztán azt mondta a lemezgyárban valaki, elég az, ha egy kislemezt adunk ki, és az egyik oldalán legyen egy dal felnőtteknek, a másik oldalán egy gyerekeknek. A nagylemez 1976 elején vettük föl, és utána még két évig dobozban volt. Most mindegy, hogy miért, igazából mi sem tudjuk. Van mindenféle elképzelés...
Ha jól tudom, akkor az első Kaláka lemezről le kellett venni néhány dalt, ráadásul József Attila-verseket?
G. V.: Jó néhány József Attila-vers megzenésítést le kellett venni, például nem lehetett rajta a Tudod, hogy nincs bocsánat, nem lehetett rajta a Betlehemi királyok...
G. D.: Az rajta volt a Betlehemi királyok, csak azt kérték, hogy vegyünk fel egy gyorsabb változatot.
De mi lehetett a baj József Attilával 1976-77-ben?
G. D.: Nem tudom, nem is akarom elmondani, hogy milyen érvek voltak. Nyilván nem azok, ami miatt levetették. Én most ugye mint kiadó is funkcionálok. Most már van kétszáz valahány kiadvány.
A Hungarotonnak, ha jól emlékszem, akkor volt egy komolyzenei részlege, meg volt egy könnyűzenei részlege, és a Kaláka a kettő között volt valahol a senki földjén?
G. V.: Igen, de végül is a könnyűzenei kategóriába tartoztunk.
G. D.: Az első lemezünk az a könnyűzenei kategória. Valami harmincezer példányban fogyott csak el, és arra azt mondták, az olyan bukás, hogy azt nem engedhetik meg maguknak, de aztán hála istennek, a nyolcvanas évek elején Tóth Attila vezetésével megalakult az irodalmi szerkesztőség. Ott pedig nagyon jól tudtunk teljesíteni.
G. V.: Annyit azért még én hozzáteszek, hogy én, aki akkor már gyerekdalok írásával és előadásával foglalkoztam, nem fértem bele ebbe a kategóriába sem. Gryllus Vilmosként az első gyereklemezem csak az én saját kiadásomban jelenhetett meg 1992-ben, amikor a hanglemezgyár megszűnt, és én azóta is magánkiadásban adom ki a lemezeimet.
Amikor a rendszerváltás után megalakult a Gryllus Kiadó, akkor ez a fajta képlet leegyszerűsödött? Viszont jött helyett azért óhatatlanul egy üzleti vagy piaci kockázat?
G. D.: Én nem szeretek erre figyelni. Most is úgy érzem, hogy szeretni akarom azt a lemezt, és néha nem is akarom tudni, hogy ez mostan nem vitte át azt a küszöböt.
A Gryllus Kiadónál már korántsem csak a saját lemezekről van szó, hanem van egy előadói kör, amely szorosan kötődik a kiadóhoz Palya Beától Sebő Ferencig, Ferenczi Gyuriig.
G. D.: 1981-ben kezdtem írni A teljesség felé című lemezemet, ami Weöres Sándor azonos című könyve alapján, ennek a mondataiból állt össze, és sehogy sem akart ez átmenni. És akkor azt mondtam, hogy saját magam kezembe veszem. Kibéreltem egy stúdiót, fölvettem, és akkor mondtam, hogy Weöres Sanyi bácsi 75. születésnapjára szeretném, ha megjelenne, nem kérek érte semmilyen pénzt, csak legyen. Így például megjelenhetett. Vagy a Móra Kiadóval közösen kiadott Nálatok laknak-e állatok? Ez tulajdonképpen egy másik út volt, amit azért járhattunk már 1990 előtt is. De azóta valóban azt adunk ki, amit jónak látunk. Hogy aztán eladni mit lehet, az megint egy más kérdés, de kiadni bármit szabad.
Beszéljünk egy kicsit a megzenésített versekről részletesebben, és hadd idézzem a többször emlegetett Kányádi Sándort, mert olyan szépen írta, hogy a Kaláka kimuzsikálja a Gutenberg óta a könyvekbe száműzött versekből a maguk olvasata szerinti eredeti dallamot. Ez a zenei olvasat mindig más és más? Ez költőkhöz, költői világhoz kötődik inkább vagy egy-egy vershez?
G. D.: Ez egy izgalmas kérdés. Én azt hiszem, hogy a vershez kapcsolódik, és nem is biztos, hogy a vers hangulatához, bár az feltétlen belejátszik, a vers formájához, a vers keletkezési korához, a vers tematikájához, ezek mind-mind olyan dolgok, amik befolyásolhatják azt, hogy az a bizonyos Sándor bácsi által mondott eredeti dallam hogy is szólal meg az én fejemben vagy a többiekében. Azt is lehet, hogy egy középkori költő versére valami középkorias zene ugrik be az embernek, de olyan is van, hogy mai vershez régi zene szólal meg. Ha már Kányádi Sándort mondjuk, van kuplé a vörös villamosról. Hát milyen zene való hozzá? Hát nyilván valami kuplé. Vannak a Dél-Amerikában írott versei, ahhoz automatikusan társult valamilyen latinos hangzás, vagy a szerelmes verse, A két nyárfa, ott pedig a széki lassú hangzás. Ez mind valahogy megszólal az ember fejében, és amikor a Kaláka próbájában, mint valami olvasztótégelyben az egész úgy összemosódik...
G. V.: Megkalákásítódik.
G. D.: Kalákásítódik, akkor elnyer valamilyen Kaláka hangzást.
G. V.: Egy versnek sokféle zenei olvasata lehet, nem lehet azt mondani, hogy ez a vers erre a dallamra és semmi másra, hiszen van számtalan példa, hogy a Szélkiáltó együttes vagy Sebő Feri megzenésíti ugyanazt a verset. Egész más hozzáállás.
És egészen más a zenei világ.
G. V.: És mégis azt mondja az ember, hogy jaj, milyen jó. Tulajdonképpen igazán nem attól kalákás a megzenésítés, hogy mi a dallam, hanem attól, hogy hogy énekeljük el azt a verset és arra a dallamra hogy passzol rá a prozódia, amit nem mindig könnyű utánozni. Ha megpróbálod elénekelni, akkor derül ki, hogy hogy van összepasszítva az egész, hogy ennek a természetessége és a magyar hangsúlyozási szabályok szerinti eléneklése megmaradjon és jól igazodjon ahhoz a dallamhoz, amit ráéreztünk.
G. D.: És akkor még az is van, hogy nálunk nemcsak dalok vannak, Örkény egypercest is énekelünk, meg vannak hosszabb kompozíciók, mondjuk az Éjszaka csodái vagy a Walesi bárdok, aminek egész zenei dramaturgiája van. Ez már kicsit versszínház jellegű valami.
Bátran lehet nyúlni egyébként bárkihez és bármilyen vershez?
G. V.: A praxisunkból úgy tűnik, hogy igen, a tisztelet maximálisan megvan természetesen, de attól még belevágunk. Nem hiszem, hogy bárkit azért hagytunk volna ki, hogy ezt azért mégsem lehet, mert legalábbis megpróbáltuk. És olyanra sem emlékszem, hogy élő költő azt mondta volna, hogy gyerekek, én nem szeretném, ha ezt énekelnétek.
Van ilyesfajta kapcsolat kortárs költőkkel?
G. V.: Persze, hát Szabó T. Annával, Lackfi Jánossal és hát volt Kányádi Sándorral.
G. D.: De hát sokukkal volt.
G. V.: Még Weöres Sándorral is volt.
G. D.: Még Tamkó Sirató Károllyal is közösen szerepeltünk.
Az is előfordul, hogy ők ajánlanak verset?
G. V.: Sándor bácsi jó néhány alkalommal ajánlott nekünk verset, amikor Dél-Amerikába mentünk, vagy amikor a Két nyárfát adta Daninak egy esküvőre készülve, vagy a kuplét, ő kimondottan ajánlott, igen.
G. D.: Weöres Sándor is, amikor hozzá elmentünk, tetszéssel fogadta általában a dolgokat. Egyszer fura módon átjavított a kötetében két sort, hogy az jobban fog passzolni a dallamotokra, áthúzta a kötetben, és ajánlott egy pár Ady-verset.
Az nem is nagyon vetődött egyébként fel, hogy készüljenek saját dalszövegek?
G. V.: Ez csak a gyerekdalokra érvényes, mert amikor elgondoltam, hogy milyen dalokat szeretnék én a gyerekeknek énekelni, nem találtam olyan verseket, amik ennek megfeleltek volna, vagy legalábbis nem annyit, amennyit kellett volna, és ezért aztán írtam saját szövegeket. De egyikünk sem szokott egyébként verset írni.
G. D.: Én soha nem írtam verset, de nekem is van egy ilyen önálló vonal az életemben, amit Simonyi Zoltánnal csinálunk: a Bibliából írunk dalokat. A Pál apostol volt az első. Ez a sorozat címe, hogy Pál apostol-dalok Pál levelei szerint, és itt elindult valami, amiből aztán jött a Hegyi beszéd, amit ketten énekelünk, 15 zsoltár. Most legutóbb a Tíz példázat című lemez, ez már az ötödik bibliai lemezünk volt. Itt is verseket énekelünk el, csak ezeknek a témája, mondjuk, a Szentírás, és a költő direkt arra írta, hogy ezt énekelni fogjuk.
A Kaláka 50. születésnapja kapcsán beszélgetünk, de ha visszatekintünk a Kaláka történetére, akkor nem volt sok tagcsere. Huzella Péter és Mikó István távozott, illetve Gryllus Vilmos tartott hosszabb, olyan 15 évre szóló szünetet a Kalákában. Az miért volt?
G. V.: Azért, mert tíz évet akkor már közösen muzsikáltunk. Amikor én elkezdtem, akkor 18 éves voltam, gimnazista. A tíz év alatt nagyon sok minden történik azért az emberrel ebben az életszakaszában, óhatatlanul ebből mindenféle súrlódások is keletkeznek. Nem művészileg, hiszen abban soha nem volt vita közöttünk, hanem inkább emberileg, és akkor volt egy olyan pont, amikor oda jutott a dolog, hogy akkor ezt most folytassuk így. És akkor nagyra tartottam Levente Péter és Döbrentey Ildikó gyerekeknek szóló munkásságát, és ahhoz csatlakoztam, és megtaláltam azt a vonalat, amit azóta is maximális lelkesedéssel viszek és csinálok, ami a kisgyerekek zenei neveléséhez kapcsolódik,. Amikor aztán Danival megbeszéltük, hogy folytassuk közösen 15 év után megint a kalákázást, amikor Huzella Péter elment a zenekarból, akkor megtartottam én magamnak ezt a vonalat, a Kaláka is játszik gyerekeknek a maga módján, kicsit máshogy, és talán ez némiképpen a túlélésnek is egy nagyon jó módszere, hogy mindenkinek megvan a maga kedvtelése. Mindenki megtalálja másutt is valamennyire az örömét, és annál jobban esik aztán közösen megint.
Ez a fajta állandóság azt is jelenti, hogy a Kaláka-tagok egy húron pendülnek?
G. D.: Hát zeneileg mindenképpen. Egyébként a neveltetésünkben, az iskolázottságunkban is azért nagyon hasonlóak vagyunk. A hosszú távú együttműködés emberi dolgokon múlik vagy éppen azoknak a hiányán.