A vagyonadó első pillantásra egy aranybányának tűnik. Állítsuk sorba a milliárdosokat, mind becsenget pár tíz- vagy százmilliót az államkasszába, és már épülhetnek is a kórházak, az iskolák, a szociális intézmények.

Kaliforniában a 2026-ra tervezett Billionaire Tax Act is erre a logikára épült. Aki 2026. január 1-jén kaliforniai lakosként egymilliárd dollár feletti vagyonnal rendelkezik, fizessen egyszeri 5 százalékos adót.

A hivatalos becslés szerint ebből több tízmilliárd dollár bevétel jöhetett volna. Csakhogy az adópolitika sosem úgy hat, ahogyan azt a minisztériumokban elképzelik. Hiszen a milliárdosok is emberek. Akik ráadásul nagyon utálják, ha fizetniük kell.

Amikor a vagyon gyorsabb az adóhatóságnál

Larry Page, a Google társalapítója tankönyvi példája a fenti állításnak. Vagyona a Forbes-becslések szerint 250-300 milliárd dolláros sávban mozog. Egy 5 százalékos egyszeri vagyonadó ezen a szinten esetében nem egy apró szolidaritási hozzájárulás lenne, hanem 12-15 milliárd dolláros összeg.

Ez több, mint sok ország éves egészségügyi költségvetése. A modell brutális egyszerűséggel működik: ha Page január 1-jén kaliforniai lakos, az állam megpróbálhatja megadóztatni a vagyonát. Ha nem az, akkor nem kell csengetnie.

Page persze nem várta meg a szavazást. Cégiratok szerint nemcsak a vállalkozó, hanem a hozzá köthető jogi entitások közül is több Kalifornián kívülre költözött. A Koop családi iroda Delaware-be, a Flu Lab Delaware-be és Nevadába, a One Aero Floridába, a Dynatomics pedig Delaware-be és Texasba tette át működését.

És persze nemcsak a levelezési címek változtak meg, hanem az adózás helye is. A vagyonadó kinyúlt a milliárdokért, ám a vagyon nem maradt helyben, hanem messzire repült.

Adóálomból költségvetési rémálom

A kaliforniai állam szempontjából a legnagyobb veszteség az egyszeri adó. Becslések szerint 10-15 milliárd dollárnyi vagyonadótól esett el az állam. De nem csupán a vagyonadó-álmok váltak köddé. Page-nek 2025-ben 389 millió Class B részvénye volt az Alphabetben. Ha az éves osztalék részvényenként 0,85 dollár, az nagyjából 331 millió dollár osztalékjövedelmet jelent évente.

Kalifornia 13,3 százalékos felső személyi jövedelemadó-kulcsával ez önmagában évi 44 millió dollár állami bevétel lehetne. Ez még csak az osztalék. Ha Page évente 1,25 milliárd dollárnyi részvényt ad el, akkor további évi közel 150 millió dollár tőkenyereség-adót fizetett volna. Legalábbis akkor, ha nem üldözik el a vagyonadóval.

A kapcsolódó cégek és entitások közvetlen adóhatása ehhez képest kisebb, de nem elhanyagolható. A kaliforniai társasági adó 8,84 százalék. A családi iroda, a kutatásfinanszírozó szervezetek és a befektetési LLC-k évente néhány milliótól néhány tízmillió dollárig terjedő adót fizethettek.

De nem is ez a pár tíz- és százmillió dollár a lényeg, hanem az, hogy az állam kapcsolatot is veszít. Page következő cége, következő alapítványa, következő jótékonysági szervezete vagy technológiai projektje már eleve máshol születik majd meg.

Nem csak a milliárdos repül

Az anyagi hatások mellett ott vannak a munkaerő-piaci következmények is. Page cégei komoly foglalkoztatók is. Ha egy 200 fős K+F csapat is elköltözik, akkor 200 ezer dolláros átlagos éves kompenzációval számolva 40 millió dolláros bértömeg vándorolna el. Ennek kaliforniai személyi jövedelemadó-hatása 3-4 millió dollár évente, a beszállítói, ingatlanpiaci és szolgáltatási multiplikátorral együtt pedig több száz helyi munkahelynyi gazdasági aktivitás kerülhetne veszélybe.

Rossz célzás, üres kassza

A Page-ügy ezért kellemetlen azoknak, akik a vagyonadót egyszerű erkölcsi kérdésként kezelik. Nem az a kérdés, hogy a gazdagoknak kell-e adót fizetniük. Természetesen nekik is kell. Ám az igazi kérdés az, hogy érdemes-e egy rosszul időzített, rosszul célzott vagyonadóval elűzni azt az adóalapot, amelyből az állam sokkal többet szedhetne be hosszabb távon.

A vagyonadó politikailag látványos, közgazdaságilag viszont gyakran nagyon rossz hatásfokkal működik. Olyan célpontra lő, amelynek van útlevele, adótanácsadója, repülője, holdingstruktúrája és más országbeli lakcíme.

Egy bérből és fizetésből élő dolgozó nem nagyon fog lakóhelyet változtatni az adórendszer megváltozása miatt. A milliárdos viszont simán. Ezért a vagyonadó sokszor nem a gazdagot találja el, hanem azt az országot, amelyik abban a hitben ringatta magát, hogy a vagyonosok örömmel várják azt, hogy végre lehúzzák őket.

A vagyonadó paradoxona

A kaliforniai történet még nem lezárt fejezet, de már most nagyon sokat tanulhatunk belőle. A vagyonadó bevétel-délibábjával szemben sokszor kieső adódollárok valósága áll. A vagyon gyorsan és hatékonyan reagál a fenyegetésekre. És a vagyonnal együtt megy az osztalék, a tőkenyereség, a családi iroda, a döntési központ, és sokszor a munkahelyek is.

A végén az állam nemcsak azt nem szedi be, amit remélt, hanem ténylegesen csökkenhet is a teljes adóalapja. Ez a vagyonadó nagy paradoxona. Politikai szempontból lehet haszna, pénzügyileg viszont több kárt okoz, mint hasznot.

A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője