A NAV tájékoztatása szerint a haszonhúzó társaság úgy nyújtotta be a szükséges dokumentumokat egy pályázatra, hogy azokat meghamisította: a korábban bekért árajánlat értékét majdnem a kétszeresére növelte.
A cég a gépek magasabb beszerzési árának feltüntetésével nagyobb összegű támogatásban részesült, illetve ennek kapcsán jelentősen nagyobb összegű áfát igényelt vissza, jogosulatlanul.
A pénzügyi nyomozók 12 helyszínen tartottak kutatásokat a gépbeszerzéssel kapcsolatos pályázati dokumentumok és eszközök lefoglalása érdekében.
A kényszerintézkedések során csaknem 2,4 milliárd forint értékben történtek lefoglalások és zár alá vételek.
A pénzügyőrök 5 embert – egyiküket a reptéren külföldi útjáról hazatérve – bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három ember letartóztatását elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság – áll a közleményben.





