Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.7
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző
Fresh organic dairy products on white table
Nyitókép: istetiana/Getty Images

Bajban vannak a hazai tejtermelők: bezuhant a tejár, mindent letarol az olcsó import

A Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy aggasztóak az év eleji adatok, a termelők önköltség alatt tudnák értékesíteni a nyerstejet és a tejtermékeket, a bezuhanás azonban nemcsak a magyar, hanem a globális tejipart is érinti. A fogyasztók most azzal tudják segíteni a hazai tejszektort, hogy magyar termékeket vásárolnak külföldi helyett.

Súlyosbodott a tejágazat válsága Európában. Jelentősen esett a tej felvásárlási ára, a hazai termelők pedig már csak jóval az önköltségi ár alatt tudják exportálni termékeiket – mondta az InfoRádióban a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. A szakmai szervezet éppen ezért kampányt indított, hogy itthon a fogyasztók a hazai tejet és tejterméket vásárolják, még akkor is, ha ez valamivel drágább, mint az import.

„Nyáron, nyár végén, illetve ősszel lehetett látni, hogy óriási mértékben bővül a tejtermelés globálisan, Európában és Magyarországon is, és amikor kínálati piac alakul ki, akkor bizony az árak is elkezdenek csökkenni és megjelennek az olcsó, dömpingáras termékek” – mondta az InfoRádióban Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója.

Magyarországon minden második kilogramm sajt import, joghurt esetében ez az arány még magasabb – magyarázta az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy

ezek külföldön feleslegnek bizonyulnak, így más országokban bármilyen áron, jellemzően nagyon olcsón értékesítik őket, így kerülnek a magyar piacra is.

A túlkínálat miatt a nyers tejet is, amit egyébként a hazai termelők teherautón kivinnének az országból, csak nagyon olcsón, messze önköltség alatt tudják eladni, de a késztermékek oldaláról is nagy a nyomás, pont az olcsó import miatt – sorolta. Harcz Zoltán szerint a januári áradatok elszomorítóak: a decemberi 189 forintról az év elejére 160 forintra csökkent a nyerstej belpiaci átlagára, kivitel tekintetében pedig ez 154 forintról 117 forintra esett vissza. Az exportár mindenképpen önköltség alatti, belföldi értékesítésnél 160-180 forint körül lehet az átlagos önköltség. Hosszú távon ezt nem fogják bírni a tejtermelők – szögezte le.

Az ügyvezető igazgató elmondta, a Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Tej Terméktanács együtt elindított egy kampányt, amellyel a kiskereskedelmi láncokon és a közösségi médián keresztül megpróbálják megszólítani a fogyasztókat, hogy a hazai tejből készült termékeket válasszák, ezzel is segítve az ágazatot. Hangsúlyozta: most minden támogatásra szüksége van a tejtermelőknek.

Harcz Zoltán arról is beszélt, hogy a tejpiac még „békeidőben” is rendkívüli módon hullámzik, nagyon magas és nagyon alacsony árak periodikusan változnak, de jellemzően rendeződnek is. Azaz,

ha Európában bezuhan a tejár, akkor az elemzők tudhatják, hogy hamarosan emelkedni is fog.

Decemberben, amikor elmélyült a probléma, a szakértők még azt mondták, hogy 3-6 hónapon belül helyrebillen a helyzet, ám az ügyvezető igazgató szerint fél évet nem lehet veszteségesen kibírni.

Hozzátette, biztató, hogy van már némi mozgás globálisan a tejpiacon, hiszen az olcsó tejből készült termékek kereskedelme már kicsit felpezsdült, azonban mire egy folyamat a nemzetközi tejpiacon elindul, és mire az a magyar nyerstej-értékesítési szerződésekben is megjelenik, az mindenképpen több hónapba telik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×