Infostart.hu
eur:
360.78
usd:
309.79
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Sofia,Bulgaria-July 29,2018: Adding of Revolut Visa card into Apple Pay digital wallet.Apple Pay is an easy and secure nfc payment method.
Nyitókép: martin-dm/Getty Images

Ennek is búcsút inthetnek a Revolut magyar ügyfelei

Véget ért a Revolut készpénzbefizetésre vonatkozó kísérleti időszaka Magyarországon.

Két éve, 2023 decemberében indította el a Revolut a készpénzbefizetési lehetőséget Magyarországon, de nem mindenkinek, csak a felhasználók egy kis csoportjának. A szolgáltatáshoz a Paysafe-fel működött együtt a fintech, és az OMV benzinkutakon volt lehetőség készpénz befizetésre.

A készpénzbefizetésre 2,5 százalékos díjat számolt fel a Revolut. Pár hónappal a teszt időszak beindítása után csökkentette a befizetési limiteket a cég; egy napon belül kezdetben maximum 209 ezer forint volt befizethető. Az éves 7,5 millió forintos befizetési maximum pedig később már csak 1,9 millió forintra olvadt vissza.

A benzinkutakon elérhető készpénzbefizetés azonban megszűnik – erről tájékoztatta a Revb szerint a Revolut azon kevés ügyfelét, akiknek elérhető volt eddig a szolgáltatás. A portál szerint azonban a többség ebből sokat nem vesz észre, mert a legtöbb felhasználó eddig sem tudta kihasználni ezt a lehetőséget – számolt be az Index.

A tesztfelhasználóknak küldött információk alapján 2026. január 26-tól nem lehet készpénzt tenni a Revolut-számlára. Magyarországon bankfiókban vagy ATM-en keresztül sem lehet készpénzt befizetni a Revolut-számlára.

Egyes országokban már elérhetők a Revolut saját ATM-ei, amelyek ingyenes készpénzbefizetést kínálnak, Magyarországon azonban még nincs ilyen lehetőség, hiába nyitott novemberben magyar bankfiókot a vállalat, ami a szakértők szerint alapjaiban változtathatja meg a hazai bankrendszer egyensúlyát.

Azt nem tudni, hogy ha a Revolut-fióktelep elkezd működni, kínál-e Magyarországon majd akár saját ATM-et, akár egyéb készpénz befizetési lehetőséget.

A készpénzbefizetés megszüntetése nem az egyetlen jelentős változás a Revolut magyarországi működésében. December elején a cég bejelentette, hogy teljesen kivonul a kriptovaluta-szolgáltatásokból Magyarországon a szigorodó szabályozás miatt.

Címlapról ajánljuk
Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Az Egyesült Arab Emírségek “terrortámadásnak” minősítette a Barakah atomerőművet ért dróntámadást. A légvédelem két másik pilótanélküli gépet lelőtt, a becsapódott darab pedig nem okozott nagyobb kárt. Ennek ellenére súlyos eszkalációról van szó, amely az arab világ egyetlen atomerőművét érintette.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×