Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Nyitókép: Pixabay.com

Újabb gyümölcsről derült ki, hogy a szokásos termés töredéke várható

A tavaszi fagyok miatt a szokásos baracktermés mindössze 10-20 százaléka várható idén – hívta fel a figyelmet az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője. Szigethy-Ambrus Nikoletta hangsúlyozta: a szokatlanul hideg április mellett betegségek sora és a munkaerőhiány is nehezíti a baracktermelők helyzetét.

„Az eddigi előrejelzések alapján idén lényegesen lecsökkent a baracktermés Magyarországon: az előző évekhez viszonyítva 10-20 százalék várható, ami azt is jelenti, hogy az import gyümölcsök fognak dominálni a boltok polcain” – mondta az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.

Főként az április eleji fagyok voltak hatással erre a visszaeső tendenciára, ugyanis ezek az ország termőterületeinek 90 százalékát érintették közepes vagy jelentős mértékű lehűléssel, fagykárral. Az elemző szerint „ebből adódóan

az előrejelzések 5-8 ezer tonna közé becsülik a várható baracktermést abban az esetben, ha már semmilyen extremitást nem tapasztalunk a szezonban.”

Kifejezetten komoly problémákat okoznak azonban a kártevők és a szárazság is, nemcsak idén, hanem az előző években is – szögezte le Szigethy-Ambrus Nikoletta. Előbbiek tekintetében kiemelte a tafrina gombafertőzést, ami ugyan hűvösebb, csapadékosabb időjárás mellett tud jelentős károkozásra, viszont vannak olyan elhanyagolt gyümölcsösök, amelyek gócpontokként szolgálnak. Hozzátette, ennek a gombafertőzésnek nagyon nehéz a felszámolása, főként azért, mert a hatóanyag-kivonások miatt a növényvédő szerek hatékonysága is lecsökkent.

Emellett a munkaerőhiány is megnehezíti a gyümölcstermesztést, ezen belül a baracktermesztést – jelentette ki az elemző. Mint mondta, mind az őszi-, mind a kajszibarack magas munkaerő-igényű, és a gazdák szezonális alkalmazottakat is nagyon nehezen találnak. Illetve a ráfordított költségek is rendkívül megnövekedtek az elmúlt évek során, tehát több szinten is jóval többet kell költeniük a termesztőknek ahhoz, hogy minőségi termést tudjanak a piacon értékesíteni.

Szigethy-Ambrus Nikoletta szerint az elmúlt években, főként 2017 óta látható a statisztikákban, hogy elkezdett megváltozni a barackok aránya a gyümölcstermesztésen belül. Az említett évig az őszibarack volt meghatározó a betakarított területek szempontjából, mostanra viszont a kajszibarack dominál. Ezzel együtt az említett barackok termőterülete is arányosan csökkent, illetve nőtt, ami mögött két fő ok áll.

Egyfelől az időjárási viszontagságok játszanak közre, azaz annyira kiszámíthatatlanná váltak a tavaszi fagyok és a prognosztizált termésmennyiség, hogy sokan feladták a baracktermesztést.

Másrészt a munkaerőhiány is közrejátszik, ugyanis az őszibarack termesztésében vannak olyan műveletek, például a metszés, a ritkítás vagy a szedés is, szakértelmet és sok munkát igényelnek. Ehhez viszont az érintett gazdaságokban csak nagyon kevés megfelelő munkaerőt tudnak találni, emiatt szintén sokan abbahagyták a tevékenységet és értékesítették a területüket, vagy átálltak más gyümölcs termesztésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Mohamed El-Erian: Gigantikus tőkeigény és emelkedő hozamok, már látszanak az MI-forradalom első repedései

Mohamed El-Erian: Gigantikus tőkeigény és emelkedő hozamok, már látszanak az MI-forradalom első repedései

Míg a mesterséges intelligencia sosem látott termelékenységi ugrással kecsegtet és történelmi csúcsokra hajtja a tőzsdeindexeket, de az amerikai tőkepiacokon már gyülekeznek a viharfelhők. A techóriások és hyperscalerek gigantikus forrásigénye egyre nagyobb teret hasít ki a kötvénypiacokból, ami kiszorítási hatásához, emelkedő hitelkamatokhoz és dráguló energiához vezet. A könnyű piaci nyereségek és a súrlódásmentes MI-finanszírozás korszaka hamarosan véget érhet, átadva a helyét egy sokkal ingadozóbb, szorosabb állami-magán együttműködést követelő időszaknak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×