Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Digitally Generated Image , 3D rendered
Nyitókép: Getty Images / Wong Yu Liang

Kína szorosabbra fűzné pénzügyi kapcsolatait az Európai Unióval

Kína készen áll az Európai Központi Bankkal (EKB) való együttműködés megerősítésére, többek között a nemzetközi monetáris rendszer reformja terén - jelentette ki Li Csiang miniszterelnök amikor Pekingben fogadta Christine Lagarde-ot, az EKB elnökét.

"A globalizációval szembeni ellenállás erősödése mellett csak az együttműködés hozhat kölcsönös előnyöket" - idézte Li szavait a kínai állami televízió, a CCTV. Kínának és az Európai Uniónak elő kell mozdítania a nyílt együttműködést és fenn kell tartania a többoldalú koordinációt - mondta Li, hozzátéve, hogy Peking hajlandó erősíteni a piaci összeköttetéseket és az ipari szinergiákat az unióval.

Lagarde szerdán találkozott a kínai jegybank elnökével is. A kínai jegybank (People's Bank of China) közleménye szerint a felek együttműködési megállapodást írtak alá a két központi bank elnökei közötti rendszeres éves találkozó mechanizmusának kidolgozásáról.

Donald Trump hivatalba lépését követően az amerikai vámpolitika megváltoztatta a globális kereskedelem kereteit és kihívások elé állította a világgazdaságot.

A kínai export az EU 27 tagállamába májusban 12,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg az Egyesült Államokba irányuló értékesítés 34,5 százalékkal csökkent. Kína exportja a blokk legnagyobb gazdaságai, Németország és Franciaország felé több mint 20 százalékkal nőtt, míg importja az EU-ból változatlan maradt.

Lagarde kínai látogatása a felek között kialakult kereskedelmi feszültség enyhítésére tett erőfeszítések keretében történt.

Peking a héten már elhalasztotta a döntést az EU-ból importált sertéshúsra vonatkozó vizsgálatról, és felajánlotta, hogy felgyorsítja az európai vállalatok számára a ritkaföldfémek exportjára vonatkozó engedélyek kiadását. A felek közel állnak a megállapodáshoz az EU által a kínai elektromos járművekre kivetett vámokról szóló vitában is.,

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×