Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart Budapesten, a minisztérium 2024. július 10-én. A miniszter bejelentette: Magyarország 11 pontos javaslatcsomagot terjesztett az uniós Versenyképességi Tanács elé az elektromos autózásra való átállás felgyorsítása érdekében.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Közölte a vártnál magasabb infláció okait az NGM

Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, és a kormány minden eszközzel kész fellépni a családok védelmében.

2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 1,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül a járműüzemanyagok 2,7 százalékkal drágultak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A januári adatok alapján az élelmiszerek
inflációja éves alapon 6 százalék volt, a háztartási energia ára 0,2 százalékkal emelkedett.

A vártnál magasabb adatokkal kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében úgy fogalmazott, hogy a januári magasabb szint átmeneti jelenség, amit a bázishatások, az év eleji szolgáltatás-átárazódás és egyes alapvető élelmiszerek, így a tej és a tojás árának növekedése okozott.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatok alapján kiemelte: "elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, különösen az alapvető élelmiszerek, így például a tej és a tojás esetében."

A tárca közleménye szerint

a tej, tejtermékek és a tojás januári drágulása különösen nagy terhet ró a kispénzűekre és a középosztályra, mivel ezek a teljes fogyasztói kosár közel egyharmadát jelentő élelmiszerkosárban mintegy 13 százalékos súlyt képviselnek.

Emlékeztettek: a kormány a családok védelmében határozottan fellép és a jövőben is fel fog lépni az élelmiszerárak kontroll alatt tartásáért. Ennek érdekében januárban berendelte a kiskereskedelmi üzletláncok képviselőit, valamint az Országos Kereskedelmi Szövetséggel és a termelőket, feldolgozókat és kiskereskedőket tömörítő Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal is egyeztetéseket folytatott. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kiemelten vizsgálja az egyes tejtermékek (ESL és UHT tejek), valamint a különböző méretű tojások árképzését. Az árfigyelő rendszerben rögzített fogyasztói árak és a kiskereskedelmi láncok beszerzési árai alapján az NKFH ellenőrzi, hogy a piaci folyamatok megfelelnek-e a verseny tisztaságának és a fogyasztók érdekeinek.

Az árak alakulását tekintve kiemelték, hogy a kiskereskedelmi láncok január végén és február elején számos alapvető élelmiszer árát csökkentették. Az árfigyelő adatai szerint nem egész három hét alatt átlagosan mintegy 3 százalékkal csökkent a tejek és a kefir ára, 2 százalékkal a tejfölök ára, valamint 1,5 százalékkal a tehéntúró ára. A kormány ezt a folyamatot szorosan nyomon követi annak érdekében, hogy az árcsökkentések tartósak maradjanak.

Írtak továbbá az árfigyelő rendszer várható bővítéséről, valamint megismételték, hogy visszatérhet akár az árstop is az élelmiszer-kereskedelembe.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×