Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
319.56
bux:
144197.66
2026. július 23. csütörtök Lenke
telefonálás okostelefon
Nyitókép: Pixabay

Itt a fekete leves a jövő évre

A hamarosan már "One" márkanév alatt futó Vodafone jövő májusra jelentette be a 3,5 százalékos díjkorrekciót.

A Vodafone Magyarország a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, a jogszabály által biztosított, valamint az Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) meghatározott módon, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árindexe alapján meghatározott inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a kereskedelmi forgalomban elérhető lakossági és kisvállalati ügyfelek előfizetési díjaiban - írja a Portfolio.

A telekommunikációs vállalat az ÁSZF-ben meghatározott, 2023. szeptember 1. és 2024. augusztus 31. közötti periódust veszi figyelembe az automatikus díjkorrekció mértékének számításakor, saját üzleti évéhez igazodva, amely a KSH adatközlése szerint 5,46 százalék volt ebben az időszakban.

Azonban a kereskedelmi forgalomban elérhető tarifákra előfizető lakossági és kisvállalati ügyfelek kisebb változást tapasztalnak majd, ugyanis a vállalat 3,5 százalékos díjkorrekciót alkalmaz jövőre.

A díjkorrekciót jövő év májusától alkalmazza a vállalat, így az első korrigált számlákat májusban kapják majd kézhez az ügyfelek.

A Vodafone az év első napjától már One márkanév alatt folytatja tevékenységét. A most bejelentett inflációkövető díjkorrekció a kereskedelmi forgalomban elérhető lakossági és kisvállalati mobiltarifákat, valamint otthoni előfizetéses csomagok havi előfizetési díjait érinti.

Az érintett ügyfelek február és március folyamán kapnak majd hivatalos értesítést a tarifák változását illetően a cég közleménye szerint.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései, kormányzati tájékoztató élőben – percről percre

Magyar Péter friss bejelentései, kormányzati tájékoztató élőben – percről percre

Szerdán kormányülés volt délben,a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel most áll elő a legfrissebb bejelentésekkel. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. A törvényi minimumra csökkentik a felügyelőbizottsági helyek számát, és radikálisan csökkentik a díjazásokat. Tartson velünk, tudósításunk percről percre frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×