Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
316.74
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jövőbeli célkitűzéseiről és üzleti terveiről tartott sajtótájékoztatón a repülőtér 2A terminálján 2024. július 9-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Nagy Márton hadat üzent a Temunak

Több versenyképes hazai webshop és a digitalizációhoz igazodó fogyasztóvédelem szükséges a magyar vásárlók érdekében, a kormányon belül jelenleg zajlik a tervezés a fogyasztóvédelem intézményrendszerének megerősítéséről - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Gazdasági Versenyhivatal "Digitális Fogyasztóvédelem 2024" című konferenciáján csütörtökön Budapesten.

Kiemelte: a kormánynak fontos a családok anyagi biztonságának és egészségének garantálása. Továbbra is szigorúan fellépnek annak érdekében, hogy a jogsértő vállalkozások ne éljenek vissza erőfölényükkel, egyenlő erőviszonyokat kell teremteni a hazai és a külföldi webshopok között - emelte ki.

Nagy Márton kitért arra, hogy a kiszabható bírság idén márciustól megemelt mértéke elrettentő hatással van, a hatóságnak a honlapok blokkolására is lehetősége van. A fogyasztók érdekében a kormány tovább erősíti a fogyasztóvédelem aktivitását az e-kereskedelemben is.

A Temuval és más kínai webshopokkal kapcsolatban az EU-ban jelenleg is több vizsgálat folyik, felmerült a vámmentesség eltörlése is. Az Európai Bizottság a 150 euró alatti értékű áruk vámmentességének eltörlését javasolta, a javaslatot számos szakmai szervezet támogatja.

A hazai kiskereskedelmi forgalom elszakadt a háztartások fogyasztásától, egyre inkább szolgáltatásokat, illetve külföldről és külföldön fogyasztanak a magyarok a járvány következtében megváltozott fogyasztói szokások miatt - mutatott rá a miniszter.

A külföldi online vásárlások és a külföldi utazási kiadások együttesen a hazai kiskereskedelmi forgalom csaknem 20 százalékát teszik ki - ismertette. A külföldi webshopok nagy része azért adja olcsóbban a terméket, mert nem fizet áfát, ami komoly probléma. A költségvetésből mintegy 100 milliárd forint hiányzik a be nem fizetett áfa és vám miatt, közben az interneten vásárló népesség aránya Magyarországon nőtt a legjobban az EU-n belül - ismertette.

Kitért arra, hogy a külföldi webshopok terjeszkedése kihívást jelent, a magyarok egyre többször tapasztalnak problémát az internetes rendeléseknél, a trend emelkedő, ugyanakkor mértéke alacsonyabb az uniós átlagnál. A sikeres visszaélések aránya a hazai kibocsátású kártyákkal 15 százalék volt, a visszaélések átlagos értéke meghaladja az 53 ezer forintot.

A fogyasztók védelme érdekében augusztus elsejétől új bejelentési és zárolási eljárást vezettek be a banki csalások ellen, amely hozzájárulhat a visszaéléssel érintett összegek visszaszerzéséhez.

Nagy Márton rámutatott: tavaly a magyarok körében a 15 legismertebbnek számító online kereskedő közül csak 3 volt magyar tulajdonú.

A külföldi szereplők, mint a Temu jelenléte egyre meghatározóbb. A Temu magyar hirdetéseinek hatósági vizsgálat miatti, áprilisi átmeneti leállásakor a hazai e-kereskedők forgalma 20-70 százalékkal emelkedett, ami jól mutatja a Temu forgalomelszívó erejét - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, hogy meg kell erősíteni a hazai online kiskereskedelmi szereplőket. Ennek érdekében a kormány elindítja a kkv-k digitalizációs és innovációs fejlesztési programját, amely a hazai vállalatok honlapjának fejlesztését, vagy a közösségi médián keresztüli elérhetőség létesítését biztosítaná.

Az e-kereskedelem sajátosságaihoz a fogyasztóvédelem eszköztára is igazodik, rendszeres ellenőrzéseket tartanak. A kormányhivatalok idén az első fél évben 236 ellenőrzést tartottak az e-kereskedelemben, melyből 183 esetben tapasztaltak jogsértést - ismertette a nemzetgazdasági miniszter.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke elmondta: a legjobb fogyasztóvédelem a verseny, ugyanakkor a verseny szereplőinek piaci magatartása sosem sértheti a fogyasztók érdekeit. A rendezvény célja a digitális tér aktuális kihívásainak megvitatása, a digitalizáció térnyerésével, a technológiák fejlődésével újabb és újabb veszélyek leselkednek a fogyasztókra. Ilyen kockázatot jelenthet a mesterséges intelligencia is - mondta. A problémák kezeléséhez elengedhetetlennek nevezte az együttműködést a versenyhivatal, a kormányhivatalok, és a fogyasztóvédelemért felelős minisztérium között.

Kiemelte: a GVH számos nagy technológiai vállalattal szemben lépett fel, nemrég zárult le az eljárás a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatással szemben, korrigálva a cég magatartását. A Viber alkalmazást üzemeltető Viber Media kénytelen vállalni egy sor olyan intézkedés végrehajtását, amelyeknek köszönhetően a fogyasztók könnyebben megismerhetik a platform jellemzőit és tudatosabb döntéseket hozhatnak a szolgáltatással kapcsolatban. Az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket a GVH, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon - emlékeztetett, és jelezte: jelenleg vizsgálat zajlik a Microsoft és a Temu ellen.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×