Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart Budapesten, a minisztérium 2024. július 10-én. A miniszter bejelentette: Magyarország 11 pontos javaslatcsomagot terjesztett az uniós Versenyképességi Tanács elé az elektromos autózásra való átállás felgyorsítása érdekében.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Mától hatályos a nagy változás a hazai fogyasztóvédelemben

Augusztus 1-jétől a nemzetgazdasági miniszter lett a kormány fogyasztóvédelemért felelős tagja, eddig az igazságügyi miniszter látta el ezt a feladatot.

2024. augusztus 1-jétől a nemzetgazdasági miniszter a kormány fogyasztóvédelemért felelős tagja. Ezáltal az idén januártól a Nemzetgazdasági Minisztérium felelősségi körébe tartozó kereskedelem és az azzal szorosan összefüggő fogyasztóvédelem egységes szakmai irányítás alá kerül, amely a mikro-, kis és középvállalkozások támogatása mellett egyidejűleg teszi lehetővé a magyar fogyasztók még hatékonyabb védelmét – közölte a tárca.

A közlemény jelzi, hogy a kormány kiemelt célja a magyar állampolgárok anyagi biztonságának és egészségének garantálása, ezért továbbra is szigorúan fellép annak érdekében, hogy a jogsértő, tisztességtelen vállalkozások ne élhessenek vissza erőfölényükkel, súlyos anyagi hátrányt és egészségügyi károkat okozva ezzel a magyar családoknak.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter határozottan elvárja a szakmai irányítása alatt álló, fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivataloktól, hogy a magyar emberek védelme érdekében a jövőben is szigorúan járjanak el a jogsértések megakadályozása érdekében.

Ahogy tették azt az infláció letörését célzó szabályok betartása érdekében és a légiközlekedés területén kialakult reptéri káosz idején is.

A miniszter nyomatékosította, hogy a kormányzat és a Nemzetgazdasági Minisztérium egyaránt elkötelezett a fogyasztóvédelem alapvető céljainak biztosítása, így a család- és gyermekvédelem, a fogyasztók online térben való fokozott védelme, az egységes jogalkalmazás, a termékbiztonsági szabályok betartatása, az elérhetőség biztosítása, az alternatív vitarendezési fórumként eljáró békéltető testületek szakmai hatékonyságának növelése, valamint a fogyasztói tudatosság erősítése iránt.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×