Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: John Slater/Getty Images

A szakértő szerint idén duplán jól járhatnak a magyar nyugdíjasok

A 2023-as évhez képest idén jelentősebb reálérték-növekedés várható, és az előrejelzések szerint alacsonyabb lesz a nyugdíjas infláció, mint az átlagos infláció – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa.

A 2023-as évben a novemberi korrekcióval együtt 18,6 százalékos nyugdíjemelés volt Magyarországon, amit 18,3 százalékos nyugdíjas infláció kísért.

Szalai Piroska azt mondta az InfoRádióban, hogy idén ennél jelentősebb reálérték-növekedés várható, mivel a januári 6 százalékos nyugdíjemelést várhatóan nem éri el az infláció, ami elemzők előrejelzései szerint 4 és 5 százalék között lehet, tehát nagyobb különbség alakulhat ki a két érték között, mint tavaly.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa tehát azzal számol, hogy

2024-ben alacsonyabb lesz a nyugdíjas infláció, mint az átlagos infláció,

ugyanis az előző év második feléhez hasonlóan „kisebb részét fogja adni” az átlagos inflációnak az élelmiszer, valamint a háztartási energia inflációja is.

A vonatkozó adatokat és számokat nézve évről évre nyílik az olló a kis nyugdíjak és a magasabb összegek között, a munkaerő-piaci szakértő ugyanakkor jelezte: a nyugdíjprémium mindenki számára azonos.

Szalai Piroska emlékeztetett, hogy az elmúlt években volt 80 ezer, illetve 20 ezer forintos nyugdíjprémium is, tavaly azonban elmaradt ez a plusz juttatás. 2023-ban azért nem fizetett nyugdíjprémiumot az állam, mert a GDP nem érte el a 3,5 százalékos növekedést. Az idei évre azonban 4 százalékos növekedést prognosztizálnak a szakértők, ami lehetővé tenné, hogy

2024 novemberében újra kaphassanak nyugdíjprémiumot az érintettek.

„Nem tudok mást mondani, csak azt: szurkoljon minden nyugdíjas a fiataloknak, hogy tényleg 3,5 százalék fölötti legyen a GDP-növekedés” – zárta gondolatait az elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×