Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 2. szombat Zsigmond
A Lufthansa frankfurti járata érkezik 2014. április 12-én a sármelléki repülőtérre, ahol a Lufthansa Regional gépével és az InterSky légitársaság Friedrichshafenből érkező járatával kezdődött el a repülőtér idei németországi charterjáratainak szezonja.
Nyitókép: Varga György

Megvan a magyar reptérvásárlási dátum

Közel a megállapodás, tavasszal vásárolhatja meg az állam a Budapest Airport többségi tulajdonát. Egy magyar kormánytag tett bejelentést.

“A visszavásárlással kapcsolatos tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között, jelenleg már egy olyan fázisban tart, ahol a felek között nagyon közel a végleges megállapodás - írta a Budapest Airport többségi tulajdonának a visszavásárlásáról a gazdasági minisztérium az atv.hu kérdésére válaszolva.

A tárca tájékoztatása szerint a gazdaságtörténeti jelentőségű szerződéskötésre 2024 tavaszán kerülhet sor.

Orbán Viktor miniszterelnök a Budapest Airport megvásárlásával kapcsolatban a december 21-én tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „Ezt én egy befejezett ügynek gondolom dacára annak, hogy úgy beszélünk róla, mintha nyitott lenne. Ez egy befejezett ügy, csak a technikai részleteket kell lezárni”.

A magyar állam nyáron tett vételi ajánlatott a Budapest Airport többségi, 51 százalékos tulajdonrészének a megvásárlására, és az akkori hírek szerint 2-3 milliárd eurós volt a vételár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
Eltaláltak az ukránok egy lopakodó vadászbombázót, Kijev elutasította a tűzszüneti javaslatot - Híreink az ukrán frontról szombaton

Eltaláltak az ukránok egy lopakodó vadászbombázót, Kijev elutasította a tűzszüneti javaslatot - Híreink az ukrán frontról szombaton

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júniusban induló, átfogó hadseregreformot jelentett be, amelynek középpontjában a katonák illetményének emelése, a szerződéses szolgálati rendszer megerősítése és a régóta frontszolgálatot teljesítők fokozatos leszerelésének mérlegelése áll. Eközben Andrij Szibiha külügyminiszter manipulációnak minősítette Oroszország május 9-i tűzszüneti ajánlatát, állítva, hogy Kijev hivatalos javaslatot nem is kapott. Joschka Fischer, egykori német külügyminiszter szerint Trump második elnöksége alatt az amerikai európai szerepvállalás erodálódik, és Európa történelmi léptékű kényszer elé kerül: saját biztonsági és politikai felelősségét önállóbban kell megszerveznie.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×