Infostart.hu
eur:
362.82
usd:
322.92
bux:
148119.59
2026. november 4. szerda Károly
A Mol Nagykőrösi úti üzemanyagtöltő-állomása Gyálon 2021. november 15-én. A kormány ettől a naptól 480 forintban maximálta a benzin és a gázolaj literenkénti árát három hónapra, a döntést ezt követően vizsgálják felül.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Csütörtöktől már nem lehet osztalékért részvényt vásárolni a Molnál

Rekord profittal zárta a 2022-es évet a Mol, így toronymagasan a legnagyobb osztaléktömeget fizette ki a hazai cégek között. Ezzel együtt változás is történik a tőzsdei értékesítésben.

A hazai prémium kategóriás részvények közül utolsóként, július 19-én a Molnál is sor került az osztalékfizetésre - írja a Portfolio. A vállalat rekord mértékű profittal zárta a 2022-es évet, annak ellenére is, hogy az év végéig érvényben volt az üzemanyagárstop, illetve az extraprofitadó is sújtotta. Mindez annak köszönhető, hogy a cég még most is hozzájut a viszonylag olcsó orosz olajhoz, ezzel jobb helyzetbe kerülve a versenytársakhoz képest.

A Mol igazgatósága az osztalék megállapításánál figyelembe vette az erősen zárt tavalyi évet, a jövőbeli befektetési terveket, illetve az esetlegesen felmerülő változásokat, bizonytalanságokat is. A vállalat közgyűlése megszavazta a módosítást, mely szerint a tavalyi részvényenkénti 100 forinthoz képest az alap osztalék idén 150 forintra emelkedjen, továbbá ezen felül 200 forint rendkívüli osztalékot fizessen, így az egy részvényre eső összesített osztalék 354,3 forintot jelentett.

Ebből következően a teljes osztaléktömeg rekord magas, 279,8 milliárd forint lett, toronymagasan a legtöbb a magyar cégek között.

Emellett a jelenlegi árfolyamon kalkulálva az osztalékhozam is 11,2 százalék, ami kifejezetten magas, főleg hazai viszonylatban.

Viszont a mai az utolsó nap, amikor a 2022-es évért járó osztalékból részvényt lehet vásárolni, csütörtöktől kezdve már osztalékszelvény nélkül forognak a tőzsdén az olajcég papírjai.

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×