Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.25
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Kevés az akácméz, és meglehet, hársméz se lesz

A magyar méhészek egyre rosszabb helyzetén a jelenlegi támogatási programoknál jobban segítene, ha az állam képes lenne megszüntetni a főként külföldi mézhamisítást – mondta Somogyi Gyula, a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület elnöke.

Az Agrárminisztérium 2,8 milliárd forintos forráskerettel meghirdette a méhészek munkáját segítő idei támogatási konstrukcióit. A támogatások a méhészkedéshez szükséges új eszközök beszerzéséhez, a méhbetegségek és kártevők elleni védekezéshez, az ágazati tudás átadáshoz, valamint a mézmarketing területén jelentenek segítséget. A most meghirdetett méztámogatásokkal kapcsolatban Somogyi Gyula, a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület elnöke az InfoRádióban azt mondta, hogy egyre kevesebb pénzük van a méhészeknek, ezért ezeket a támogatásokat nem tudják majd igénybe venni.

A méztermelő szakember szerint gondot jelent, hogy azoknak az eszközöknek, amelyekre a támogatásokat kiírták, mindig a duplájára nő az ára. Például a hordók esetében a tavalyi évben, amikor volt támogatás, akkor 5-6 ezer forint volt egy darab ára. A hordótámogatások átutalása után viszont mindjárt 13-16 ezer forintra nőtt a hordók ára. "Ezért a méhészeknek a mostani támogatások helyett inkább arra lenne szükségük, hogy a mézüket jó áron el tudják adni" – mondta el a méhészegyesület elnöke.

Somogyi Gyula arról is beszélt, hogy idén nagyon kevés méz termett Magyarországon, és jelenleg nagyon kilátástalan a méhészek helyzete. Egy-két helyen lett az akácmézből egy picivel több, de összességében a mostani is csak egy, a közepesnél is gyengébb akácos év lett. Ugyanez mondható el a repcéről is. De nem lett elég facéliaméz sem. Ha ilyen marad az időjárás, akkor pedig hársméz se lesz – tette hozzá a méhész.

Somogyi Gyula szerint egész Európában nagyon rossz helyzetben vannak a méhészek, és amíg az Európai Unió nem tesz rendet a mézhamisítások ügyében, addig ez nem fog megváltozni.

"Ami jelenleg komoly problémát jelent Magyarországon, az a nagy mennyiségű, vámmentes, Ukrajnán keresztül beáramló vegyes méz mellett a kínai rizsszirupból előállított akácméz" – mondta a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×