Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.47
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Unsplash.com

Egymillió forintba is kerülhet a jogosítvány

Átlagosan háromszázezer és egymillió forint között változik jelenleg egy B kategóriájú jogosítvány megszerzése. A végső ár az autósiskolák emelkedő rezsiköltségei mellett legfőképpen attól függ, hogy a tanulónak mennyi gyakorlati órára van szüksége.

A vezetői engedély megszerzését kínáló autósiskolai képzések teljes ára 300 000 forinttól indul, fölfelé annyira nyitott, hogy akár az egymillió forintos képzési költség sem lehetetlen - mondta el az InfoRádiónak Papp Endre, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete elnöke.

Szerinte a végső ár alapvetően attól függ, hogy milyen képességgel, milyen előzetes tudással is iratkozik be egy-egy tanuló egy adott képzésre. A legmagasabb összegeket ennek megfelelően azok a tanulók fizetik, akik bőven 100 óra fölött gyakorolnak, mielőtt sikeres forgalmi vizsgát tesznek.

"Van olyan autósiskola, amelynél gyakorlatilag nincsen egy pótóra sem, és van olyan, ahol meg a kötelező óraszámnak közel a háromszorosa a végleges óraszám, mielőtt valaki megszerzi a vezetői engedélyt. Két képzési hely között ezen az alapon akár háromszoros is lehet az árkülönbség.

A gyakorlati óráknak egyébként a díja mostanában a piacon valamivel 10 ezer forint alatt indul.

Hét-nyolc ezer forintért már van olyan iskola, amely órát kínál. A maximumára az óráknak pedig akár ennek a kétszerese is lehet" - mondta Papp Endre.

Az oktatók szervezetének vezetője szerint egyébként a B kategóriás jogosítvány megszerzését biztosító képzések költsége azért is emelkedhetett meg mostanra ilyen jelentős mértékben, mert ezt az oktatási területet évek óta jelentős oktatóhiány sújtja.

Emellett még az autósiskolai óradíjak emelkedését eredményezte az üzemanyagköltség ársapkája elengedése és a cégautós költségek növekedése is - tette hozzá Papp Endre, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×