Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Napelemtáblák a Mátrai Erőmű (ME) Zrt. bükkábrányi új, az ország legnagyobb fotovoltaikus létesítményében az átadás napján, 2019. április 10-én. A 22,6 megawattos naperőmű beruházási költsége 5,4 milliárd forint.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Megemelkedett a napelempanaszok száma

Nőtt a repülőgépjárat-törlésekkel és az automatákból vásárolt jegyekkel kapcsolatos panaszok száma is a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Budapesti Békéltető Testületnél  - közölte a BKIK.

2022-ben 4198 ügy - 8 százalékkal több mint 2021-ben - érkezett a Budapesti Békéltető Testülethez, ebből 4156 esetben született döntés.

Az érdemi ügyek 75 százalékban mindkét fél megelégedésével zárultak, ami az egy évvel korábbi 55 százalékos arányhoz képest kiemelkedő javulás.

A közüzemi szolgáltatásoknál jelentősen nőtt a panaszok száma az energiaválság és a változó jogszabályi környezet hatására, ez főként az ügyintézési határidők meghosszabbodását, a számlák értelmezését vagy korrekcióját érintette, elsősorban a villamosenergia-és gázszolgáltatásoknál. Ezekben az ügyekben a vállalkozások kiemelkedő együttműködési hajlandóságot tanúsítottak a BBT eljárásaiban - olvasható a közleményben.

Ugyancsak megnőtt a benyújtott panaszok mennyisége a napelemrendszerekkel kapcsolatban, főleg a szerződéskötés, a kivitelezés elhúzódása, a megtermelt villamosenergia elszámolása miatt.

Az eddigi évekhez hasonlóan 2022-ben is sok vitás ügy volt a telefon- és internetszolgáltatás minősége, a hűségidő, illetve a kötbérfizetési kötelezettség, valamint a számlák kiküldésének elmaradása miatt.

A szolgáltatások körében gyakoriak volt az automatából történő jegyvásárlással kapcsolatos sérelmek, a repülőgépjárat-törléssel kapcsolatos panaszok, vagy az elektronikai termékek szoftveres működésével összefüggő kifogások - olvasható a közleményben.

A szolgáltatásokon túl az online vásárolt termékekkel kapcsolatban is gyakran kellett döntenie a testületnek. Többször előfordult, hogy a webáruházak téves árfeltüntetés miatt megtagadták a rendelés teljesítését. Számos jogvita a kiszállítás elhúzódása, a webáruházban raktárkészleten lévőnek feltüntetett áru tényleges készlethiánya miatt alakult ki a fogyasztók és vállalkozások között - összegezte a kamara.

A termékkel kapcsolatos panaszokon belül a tartós fogyasztási cikkek - főleg mobiltelefonok, televíziók vagy nagy háztartási gépek - jótállási problémái továbbra is az egyik legnagyobb számú ügycsoportot képviselik - írják a közleményben.

Felidézik, hogy a szakmailag független békéltető testületeket a vármegyei és fővárosi kereskedelmi és iparkamarák működtetik. Hatáskörük a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerint a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése, céljuk a felek közötti egyezség elősegítése.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×