Infostart.hu
eur:
390.62
usd:
331.33
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória
Pekingi büfék előtt vásárlók 2022. augusztus 15-én. A kínai jegybank, a Kínai Népi Bank (PBOC) csökkentette az alapkamatot, mert júliusban a vártnál kevésbé nőtt a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés.
Nyitókép: MTI/EPA/Mark R. Cristino

Semmivé válhat Kína nagyhatalmi pozíciója

Az előrejelzések szerint 50 éven belül egymilliárd alá esik az elöregedő kínai társadalom népessége. A technológiai és ipari fejlesztéseket így hamar felválthatják az egészségügyre és nyugdíjbiztosításra fordítandó állami költségek.

Bár Kínában 2016-ban eltörölték a közel negyven évig hatályban lévő egygyermekes politikát, sőt tavaly óta már különböző adókedvezményekkel és más pénzügyi támogatásokkal is arra ösztönzik a nőket, hogy három gyereket szüljenek, az elmúlt öt évben folyamatosan csökken a születések száma – míg a 2016-os csúcson 17,9 millió újszülöttet regisztráltak Kínában, addig 2021-ben ez 10,6 millióra csökkent, ami 1949 óta a legalacsonyabb szám.

A tavalyi negatív születési rekord nemcsak 11,5 százalékos csökkenést jelentett az előző évhez képest, hanem azt is, hogy a teljes termékenységi arányszám (amely azt mutatja, hogy egy nő hány gyereket szülhet élete során) 1,15-ig zuhant.

Kína népessége az elmúlt hatvan évben 660 millióról 1,4 milliárd fölé emelkedett, és az ország ezzel párhuzamosan a világ egyik vezető gazdasági nagyhatalmává nőtte ki magát, de az említett trendek miatt már

a jövő évtől folyamatos népességcsökkenés, a lakosság elöregedése és az ebből következő gazdasági hanyatlás várható az országban

– írja a Qubit.

Mint olvasható, a családtámogatások ellenére bekövetkező népességcsökkenést gyakran a kínai társadalomban mély nyomot hagyó egygyermekes politika számlájára írják, és annak hosszú távú hatásaként írják le: a lakosok hozzászoktak a kisebb családokhoz, gazdaságilag is arra rendezkedtek be; kisebb lakásokban élnek, és a családi költségeiket is egy utódra tervezik. A demográfiai válságon az sem segít – jegyzik meg –, hogy egyre idősebb korban kötnek házasságot a kínaiak, és az adatok szerint minél később kerül sor az esküvőre, annál inkább csökken a családalapításra való hajlam.

A fent említett folyamatoknak az ország gazdaságára is óriási hatásuk lesz. A munkaképes korú kínaiak száma már 2014-ben a csúcsra ért, és azóta egymilliárd fő alá csökkent, de a zuhanás az évszázad végéig sem áll meg, és már a 2080-as évekre a mai szám harmadára zsugorodik. Ezzel párhuzamosan a 65 év felettiek száma egyre nő, és bár a mai közel 200 millió nyugdíjas száma a 2050-es években 450 millió körül csúcsosodik, a két korcsoport egy ponton, a 2080-as években találkozik, és onnantól több nyugdíjasa lesz Kínának, mint munkaképes állampolgára.

Mivel az ország az elmúlt évtizedekben az úgynevezett demográfiai hozadékának köszönhette a meredek gazdasági felemelkedését, az ellentétes jövőbeli trendek gazdasági hanyatlást vetítenek elő. Arról nem beszélve, hogy több erőforrást kell majd fordítaniuk az idősödő lakosság igényeinek kielégítésére, vagyis az egészségügyi, orvosi és idősgondozási szolgáltatásokra – írja a mások mellett a Qubit.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×