Infostart.hu
eur:
362.66
usd:
322.55
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Rendelt ételt szállít házhoz egy futár egy budapesti gyorsétteremből 2020. március 19-én. A koronavírus-járvány miatt Magyarországon az éttermek reggel 6 és 15 óra között tarthatnak nyitva, utána csak házhoz szállíthatnak.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A kata helyett másként adózhatnak a futárok

A futárok 90 százaléka alkalmi jelleggel, többnyire főállás mellett dolgozik, így fel sem merül náluk az alkalmazotti lét. Egyebek közt erről beszélt az InfoRádiónak a Wolt regionális ügyvezető igazgatója.

A Wolt lényegében egy platform, ami összeköti az éttermeket, az élelmiszerboltokat és más kiskereskedelmi üzleteket - hangsúlyozta Tajta Ákos. A vállalat regionális ügyvezető igazgatója ezzel magyarázta, hogy esetükben miért nem reális a munkavállalói jogviszony, hiszen a több ezernyi futár 90 százaléka időszakos munkásként, másodállásban tevékenykedik náluk. Átlagban csak 40-45 órát dolgozik egy futár havonta a Woltnál.

Azt is elmondta, hogy a platform létből adódóan a cég nem határozza meg semmilyen formában a futárainak azt, hogy mikor és mennyit dolgozzanak, előre rögzített beosztás sincs. A rendszer úgy működik, hogy a futárok amikor ráérnek, az futár applikáción keresztül bejelentkeznek és automatikusan kapják a címeket. Mindemellett a futárok saját járművekkel dolgoznak.

A Wolt regionális ügyvezetője azt is elmondta, hogy

a legtöbb futárnak emellett van egy másik, fő állása,

vagy más, rugalmas pénzkereső elfoglaltsága. Mivel pedig a kiszállítás a megrendeléstől számított 25-30 percen belül meg kell történjen, a futároknak a kiszállítási területükön készenlétben kell állniuk.

Tajta Ákos közölte, hogy naponta több ezer futár dolgozik nekik, de üzleti titokra hivatkozva sem erről, sem a cég pénzügyeiről konkrétumokat nem árult el. Azt viszont elmondta, hogy

a vállalat egész rendszere az alkalmi munkásokra épül,

ezért nem is tudnák beilleszteni a főállású munkaviszonyt. Hiába dolgozik valaki egy hónapban rengeteget nálunk - érvelt Tajta Ákos -, a következő hónapban már lehet hogy nem látjuk, mert éppen egy másik időszakos munkájával lesz elfoglalva. Így ha valaki úgy dönt, hogy mondjuk három hónapig síoktató lesz Ausztriában, nem kell előre bejelentenie a Woltnál. Lehet, hogy utána megint futárként fog dolgozni Budapesten, egyik héten többet, a másikon meg kevesebbet, vagy éppen pihen.

A Wolt ügyvezetője úgy látja,

a katából kieső futárok legtöbbjének az átalányadózás lehet a legmegfelelőbb,

de erről majd mindenki maga dönt. Mindenesetre a futárcég igyekszik segíteni abban, hogy zökkenőmentes legyen az átállás, ezért folyamatosan kommunikálni fogják az új információkat - hangoztatta az InfoRádióban Tajta Ákos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×