Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Nemzeti Adó- és Vámhivatal/Facebook

Nincs megállás az adóhatóságnál

Összesen 151 073 ellenőrzést folytatott le a NAV tavaly, ami több mint 5 százalékos növekedés a korábbi évhez képest.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési kedve 2021-ben sem hagyott alább. Az összesen 151 073 ellenőrzés 93 százaléka jogkövetési vizsgálat volt, 7 százaléka pedig adóellenőrzés, ez több mint 5 százalékos növekedés a korábbi évhez képest – írja a Napi.hu.

Az ellenőrzések eredményeként 438,9 milliárd forint fizetési kötelezettséget állapított meg az adózóknál, aminek több mint a felét adó- és mulasztási bírságként, illetve késedelmi pótlékként vetette ki. a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda adóperes csoportjának ügyvédje a lapnak úgy fogalmazott, általánosságban az mondható, száz ellenőrzésből tizenhárom esetben találnak olyan körülményt az adóhatóság emberi, ami miatt végül adómegállapítást tesznek.

A NAV több csoportot is az ellenőrzései fókuszába helyezett:

  • Közéjük tartoznak például a kiemelt és legnagyobb adóteljesítményű adózók. Esetükben jellemzően téves jogértelmezés, illetve emberi hiba alapozta meg a problémákat.
  • Az építőipar is évek óta fokozott figyelem alatt áll. Ebben a szektorban az ellenőrzések közel negyede zárult adómegállapítással. Az adókövetkezményeket és a büntetéseket elsősorban be nem jelentett alkalmazottak és mesterséges alvállalkozói láncolatok miatt szabták ki.
  • A hatóság 2022-es ellenőrzési terve szerint kiemelt ellenőrzési területbe tartoznak az elektronikus kereskedelem résztvevői.
  • De a vámellenőrzések száma is növekedett 2021-ben.

A gazdasági lap végül arra is kitér, hogy az adóhatóság Budapesten és Pest megyében a legaktívabb. Itt folytatták le az igazgatóságok a tavalyi ellenőrzések több mint harmadát. Kifejezetten sok ellenőrzés indult továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. A kiszabott összegek tekintetében pedig Csongrád és Veszprém megye is kiemelkedik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×