Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.6
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke előadást tart az EU fejlesztési források felhasználása címmel megrendezett konferencián a fővárosi Premier Kultcaféban 2016. november 24-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

MNB-reagálás Parragh László „felesleges és hamis” nyilatkozataira

Az elmúlt hetekben Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a gazdaság és a társadalom megbecsült szereplőivel kapcsolatban is számos alaptalan kritikát fogalmazott meg. A Magyar Nemzeti Bank kéri, hogy a „szakmailag abszurd” állításait a jövőben körültekintőbben, a tényeket jobban megismerve fogalmazza meg.

„Parragh László újra azzal a hamis kritikával illette a jegybankot, hogy nem ismerte fel kellő időben az infláció veszélyeit. Ezzel szemben az igazság az, hogy a Magyar Nemzeti Bank már a pandémiát megelőző években, 2017 és 2020 között szinte egyedüliként tudta teljesíteni inflációs célját, és elérni az árstabilitást” – indít közleményében az MNB.

A világjárvány berobbanását követően pedig Európában az elsők között – már 2021 elején – jelezte az inflációs veszély közeledését, sőt, elsőként mondta ki a világ jegybankjai közül, hogy nem csupán egyszeri, hanem tartós kockázatot jelent a magas infláció az egész világon – teszik hozzá.

Úgy vélik, hogy a magyar jegybank nem csak a kommunikációval, hanem tettekkel is gyorsan reagált az infláció pandémiát követő emelkedésére, hiszen a Monetáris Tanács a kamatemelési ciklust az Európai Unióban elsőként kezdte meg és az immár több, mint 500 bázispontos emelés pedig ez idáig az egyik legnagyobb mértékű is

Kiemelik, a jegybank továbbra is folyamatosan hangsúlyozza, hogy a nemzetközi helyzet miatt kialakult volatilitásra a kamatemelések mellett, a monetáris eszköztár adta lehetőségekkel élve reagál a releváns piacokon, így nem csak az infláció ellen, hanem a pénzügyi stabilitást veszélyeztető turbulenciákkal szemben is határozottan fellép.

A jegybank szerint szintén hamis állítás Parragh László szájából a monetáris és fiskális gazdaságpolitika együttműködésének hiánya, hiszen a Magyar Nemzeti Bank a kormánnyal és a gazdaságpolitika szereplőivel közösen hajtotta végre a sikeres válságkezelést, melynek keretében a jegybank 11 ezer milliárd forintnyi forrást nyújtott a gazdaság szereplőinek.

„Szeretnénk felhívni Parragh László figyelmét, hogy a gazdasági témákkal kapcsolatos szakszerűtlen nyilatkozataiban tanúsítson nagyobb józanságot és a fenti tények ismeretében tartózkodjon a hamis, szakmailag megalapozatlan kijelentésektől” – zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×