Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pexels

Nagy megújulás jön a hazai McDonald'sokban

A hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető cég tervei szerint 2023-ig az összes hazai éttermet korszerűsíteni fogják.

A 2020-as 3,66 milliárdról 2021-re 6,76 milliárd forintra növelte nyereségét a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. – derült ki a BÉT honlapján megjelent beszámolóból. A cég árbevétele is jócskán megnőtt a járvány második évében: míg 2020-ban 37,4 milliárd forintot jelentettek, addig a tavalyi kimutatásban 51,38 milliárd forint szerepel - ennek 85 százaléka jött be az eladásokból, a maradék pedig a különféle franchise és royality díjakból – írja a Pénzcentrum.

A tavalyi év első harmadában még korlátozni kellett az éttermek nyitvatartását az aktuális járványügyi intézkedések miatt, de az év további részében teljes gőzzel üzemeltek – az eredményhez pedig hozzájárult még az elviteles ételek áfatartalmának csökkentése, illetve az ágazati bértámogatás is.

A beszámolóból az is kiderül, hogy 2021-ben négy új étterem is nyílt (Kaposváron, Pápán, Kisvárdán és Ózdon), emellett 23 üzletet korszerűsítettek az országban. A cég tervei szerint 2023-ra az összes hazai éttermet fel fogják újítani.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×