Infostart.hu
eur:
359.74
usd:
309.38
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Hungarian coat of arms in the new 10000 forint banknote
Nyitókép: dobok/Getty Images

Eltűnt a kormányzati tartalék háromötöde negyed év alatt

A Portfolio elemzője szerint a kormánynak nem lesznek likviditási problémái, de egyértelműek az erőteljes költekezés hatásai.

Decemberben ismét jelentősen csökkent a jegybanknál elhelyezett kormányzati betétek állománya, amely így 1700 milliárd forinton zárta az évet – derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss statisztikájából. Beke Károly, a Portfolio elemzője érdeklődésünkre elmondta, hogy az év utolsó hónapjaiban látott költések eredményeként másfél éve nem volt a kormánynak ilyen kevés tartaléka.

„Másfél éve nem volt ilyen alacsony a kormányzati betétek állománya, amit a jegybanknál vezetett ún. Kincstári Egységes Számlán helyeznek el, ez

  • 1700 milliárd forint felett volt egy picivel december végén, és ez
  • egy hónap alatt, tehát novemberhez képest majdnem 1200 milliárd forintos csökkenést jelentett,
  • ha pedig az év utolsó 3 hónapját nézzük, akkor több mint 2500 milliárd forinttal csökkentek a kormány tartalékai”

– foglalta össze a legfontosabb adatokat Beke Károly.

Az elemző szerint soha nem jó hír, ha csökkennek a kormányzati tartalékok, de az 1700 milliárd még bőségesen elég, nem lesznek likviditási problémái a kormánynak.

„Az Államadósság Kezelő Központnak az elmúlt hónapoknál nagyobb mértékű állampapír-kibocsátásra lehet szüksége. A múlt heti aukción is azt láttuk, hogy jóval a terv felett fogadtak el ajánlatokat a befektetőktől, ez már annak jele lehet, hogy jobban szükség van a pénzre az év elején. Ez az 1700 milliárdos összeg alapvetően nem számít kirívóan alacsonynak az elmúlt évek gyakorlatában, átlagosnak mondható, inkább

az a feltűnő, hogy az utolsó 3 hónapban nagyon erős volt a kormányzati kiköltekezés”

– mondta a Portfolio szakértője.

Hozzátette, abban nincs változás, hogy a tartalék nagyobb része forintban van, most mintegy 1200 milliárd forint, a maradék deviza.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

A dalok élni akarnak – Presser Gábor az Arénában

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×