Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Highway transportation with yellow lorry at sunset
Nyitókép: IvanSpasic/Getty Images

Leállósáv: itthon már minden tizedik kamion áll a sofőrhiány miatt

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivője szerint a szakma ma már nem vonzó a fiataloknak, a koronavírus-járvány pedig tovább rontotta az ágazat helyzetét.

Világszerte, így Magyarországon is súlyos, ha nem a legsúlyosabb problémát okozza a gépkocsivezetők hiánya – mondta érdeklődésünkre Árvay Tivadar. A két és fél ezer taggal bíró Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének a szóvivője kiemelte, a járművek 8-10 százaléka már áll, mert nincs elég gépkocsivezető.

A szakma már közel sem annyira vonzó, mint évtizedekkel ezelőtt volt – magyarázta a szakember. „Amikor még sorban álltak a Hungarokamion lépcsőjén a leendő sofőrök arra várva, hogy valaki végre kilépjen…” – fogalmazott Árvay Tivadar. Szerinte a mai generációknak a valóban kiemelkedő jövedelem mellett sem vonzó, hogy távol legyenek hetekre az otthonuktól. Pedig már számos olyan szabály született, ami egyrészt a sofőrök szociális körülményeinek kedvez, másrészt biztosítja, hogy sűrűbben lehessenek itthon.

A koronavírus-járvány csak tovább rontotta az ágazat helyzetét. Bár az áruáramlás viszonylag gyorsan rendeződött a pandémia alatt Európában, de például az oltással kapcsolatos problémák a gépkocsivezetők között is jelentkeztek – tette hozzá Árvay Tivadar. Példaként említette, hogy Magyarországon relatíve gyorsan el lehetett kezdeni oltakozni az orosz és kínai vakcinával,

sok nyugat-európai országban ezeket most nem fogadják el, így hiába vannak beoltva a sofőrök, ha korlátozzák a mozgásukat.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, elkerülendő a brit állapotokat Magyarországon, nagyon fontosnak tartaná azon adminisztratív terheknek az azonnali eltörlését, amelyek elvehetik a kedvét az idősebb korosztálynak a munkába állástól. Például az úgynevezett GKI-kártyának a frissítő képzése utáni vizsgakötelezettség intézményét, ami EU-szerte nem kötelezően elvárt szabály. A fiatalok megnyerésére pedig szükség lenne korszerű képzési rendszerre, továbbá az Európai Unióban is versenyképes bérre – tette hozzá Árvay Tivadar.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×