Infostart.hu
eur:
355.57
usd:
311.29
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Utasok a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. július 17-én. A reptéren a forgalom jelenleg a koronavírus-járvány előttinek csupán a töredéke, de hétről hétre több járat és utas fordul meg itt. Júliusra már csaknem tízezerre nőtt a napi utasszám, ami jelentős növekedés júniushoz képest, amikor a teljes havi forgalom 84,4 ezer utas volt, az egy évvel korábbi 1,5 millióval szemben.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A kormány visszaszerezné a Liszt Ferenc repteret

Ismét többségi tulajdont szerezne a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben a magyar állam – értesült a Magyar Nemzet. Tárgyalások indulhatnak a 2005-ös privatizáció visszafordítására.

A fővárosi repülőteret üzemeltető Budapest Airportot pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve adta el a kormányzat 2005-ben, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének idején – írta a Magyar Nemzet, hozzátéve: úgy tudják, a magyar kormány célja most az, hogy a hazai közlekedési infrastruktúra egyik legfontosabb, a gazdaságfejlesztés és a turizmus szempontjából is stratégiai jelentőségű eleme magyar kézbe kerüljön.

A lap szerint a 75 évre megkötött koncessziós szerződés rendkívül erős védelmet biztosított a külföldi befektetőknek.

A repülőtéri szolgáltatásokból származó szinte minden bevétel és jövedelem az új tulajdonosokat illeti meg. A magyar érdekekkel ellentétes megállapodás szerint az állam mindössze az árbevétel fél százalékát kitevő éves vagyonkezelési díjban részesülhet. A tulajdonos által végrehajtott repülőtéri fejlesztések finanszírozási kamatterhe miatt gyakran ebből sem látott egy fillért sem a hazai költségvetés – teszi hozzá a lap.

2010 után a kormány már megpróbálta megszerezni a nagyobb tulajdonrészt, de a tervek nem jártak sikerrel. Most azonban a járvány miatt új lendületet kaphat az ügy, a csökkenő légi forgalom miatt a repülőtéren a tavalyelőtti, 16 milliót felülmúló rekordértékhez képest 2020-ban háromnegyedével kevesebb, 3,8 millió utas fordult meg. Az üzemeltető jelenlegi tulajdonosai között a szakmai befektető mellett profitorientált befektetési és nyugdíjalapok is megtalálhatók, amelyek a jelenlegi helyzetben azonban nyitottak lehetnek az értékesítésre.

Iparági forrásokból a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a többségi tulajdon megszerzésének az előkészítése Palkovics László, az innovációs tárca vezetőjének a feladata lehet.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×